- Elég jó dolgunk van, nem?

- De!

a fenti beszélgetés gyakran elhangzott a nyaralás alatt, általában széles mosollyal kísérve.

A Szerencse néni fia és lánya (vagy akkor ez most vérfertozés?) miután a gaz légitársaság lemondta az utazásukat, kölcsönkérte az egyik tesó autóját, ami aztán ijedtében lerobbant, de totálisan, úgyhogy aztán elkérte az öregördög kocsiját, aki volt olyan kedves és nagylelku, hogy odaadta, és az út ellen a kocsinak sem volt semmi kifogása (bár én nem tájékoztattam, hogy alsó hangon 3000km-t szándékozunk megtenni). ìgy már csak az én Minden Utazás Elotti Parámat kellett Táltos Bandinak semmibe vennie (aka "inkább maradjunk itthon", "hulyeseg, csak udvariasságból hívtak meg",  "nyaraltál már Bécsben?", "inkább menjunk a Balatonra" stb), és már indulhattunk is.

Mondjuk még elotte vendegek is voltak nalunk (vö. orrtörés), meg Bandi is keson erkezett, nekem sem volt kedvem pakolni, a memoriakartyakat is az utolso pillanatban kezdtuk törölni és formatálni, szóval úgy délután 3 körül indultunk.

És itt köszonném meg Bandinak, hogy gyakorlatilag végigvezette a 3000+ kilométert egy zokszó nélkül, ráadásul nagyon szeretem, ahogy vezet, lendületesen de olyan biztonságosan, hogy én nyugodtan aludtam mellette.

Szóval elindultunk, és úgy éjjel 2 körül, a francia határ után, amirol nekem már csak homályos és szaggatott emlékeim vannak, aludtunk egyet, csak úgy TB-sen NH-nésen a kocsiban, és másnap reggel folytattuk. A vicces francia autópályadíjazási rendszer mindenhol elfogadta a hitelkártyát (ezért nem is vettünk fel kézpénzt), csak az utolsó kapunál nem. Ott álltunk Angers határában, mögöttünk már egy kamion, a kártyát meg megvetoen pökte vissza a gép. Akkor már hallottam a fejemben a Macskafogót, hogy "Ebben az esetben kérjük nyomják meg a piros gombot, és nyugodjanak békében!" szóval megnyomtuk, és egy búgó noi hang azt tanácsolta ékes franciasággal, hogyha nem fogadja el a kártyát, fizessünk készpénzzel. Valamint ha nincs kenyerünk, együnk kalácsot. Világos.

Próbáltuk elmagyarázni a helyzetet ,miszerint nincs kézpénzünk, de a csaj csak egyre szaggatottabban azt hajtogatta a hangszóró másik végén, hogy cash.. CaSh.. CASH, nagyon röhögtünk. Végülis összekapartuk a zsebünkbol mindenféle 1 euróst meg 50 centest, és éppen kijött a végösszeg. Mikor fellendült a sorompó, a hölgy még megkönnyebbült sóhajjal kiáltott utánunk a mikrofonba, hogy Ciaooooooooo!

Szóval egy körül megérkeztünk a tanyára, vagy mire, ahol az eskuvot tartottak (ja, emlitettem, hogy eskuvore mentunk? Florian(francia) es Emma (kanadai) eskuvojere, akik kollegaim, es (az elozo reszek tartalmabol:) tavaly mar osszehazasodtak Kanadaban, utana osszefutottunk veluk New Yorkban, es azota joban vagyunk, egyutt horgolunk a lannyal meg minden)

és mi voltunk az elsok, a haziasszonnyal gyorsan megdumaltuk, hogy hol a szallas (mondjuk egyikonk sem beszel franciaul, a néni meg más nyelven nem, de valahogy ez sosem okozott problemat), zuhanyoztunk és aludtunk egyet, szóval mire megerkezett a csalad, mi mar frissek voltunk es fiatalosak.

A következo napokban az egész násznépet meggyoztuk egyebkent, hogy a magyarok mind fiatalok, szépek, szerelmesek, több nyelven beszélnek, muzikálisak és remekül táncolnak. Országimázs rulez.

 De a folytatás majd jöjjön holnap, hogy akkor is idekattintsatok :) (hajlamos vagyok egyszuszra elmesélni fél életeket, de akkor olyan hosszú lesz, hogy a) senki nem olvassa el rendesen, b) masnap törhetem a fejem, hogy mirol irjak)

Szóval maradjatok velünk!

(a követketzo rész tartalmából: elokeszulunk az eskuvore, majd Florian es Emma újra összehazasodik, mi ezalatt ismerkedunk es mulatunk 2 napig, aztan tovabbindulunk, magunk sem tudjuk merre!)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.