Nils Holgersonné 2010.11.18. 16:31

Ajánló

Néhány igazán remek írásba futottam bele mostanában, muszáj megosztanom.

Az adventi naptárak a gyengéim, szeretem az egész koncepciót, a várakozást, a mindennapra egy meglepetést, a színeket, az formákat, az illatokat. A Gyerekszoba cimu oldalról meg már sok nagyon szuper ötletet lestem el (hu, de modoros lett ez így), nézzétek meg ti is az adventi összeállítást idénről meg tavalyról is. A léces-nyalókást tuti apukám orra alá nyomom még, bár mi ebben az évben a Titkos Project miatt nem terveztünk adventi naptárat - pedig tavaly is milyen jó móka volt!

Az adventhez kapcsolódik ez az írás is. Bár még nincs gyerek a helyőrségben, azért még nem úsztuk meg veszekedés nélkül a karácsonyokat, mert valahogy az én fejemben is úgy van, hogy tökéletesnek kell lennie, holott nem is tudom pontosan, mitől lesz tökéletes. Vagyis az biztos, hogy nem attól, ha hatkor pontosan leülünk az ünnepi vacsorához (hatkor, vagyis pont 5 perccel azután, hogy TB még kitalál valami tutibiztos karácsonyi ajándékot nekem, és bezárkózik egy órára a szobába).

Egyébként tegnap gondolkodtam, hogy nálunk otthon is utolsó pillanatos sütés-főzés-takarítás volt, és nem tudom, miért. Úgy értem, gimiben azért már bőven voltam olyan felnőtt (a tesóimról nem is beszélve), hogy a karácsony előtti hétvégéken kényelmesen kitakaríthattunk volna, anyukámat kímélendő, sőt, egy csomó mindent megsüthettünk volna előre (na jó, a mézeskalácsot néha megcsináltuk). Vajon miért nem ment ez olyan flottul? Vagy csak én nem emlékszem? Vagy csak nem láttuk át a dolgokat? Vagy igaziból nem is volt olyan nagy cécó, csak a halvásárlás, kádban úsztatás, halvágás, utolsó pillanatos sütik, fadíszítés ennyire sok volt egy napon?

A bezzeganyás írás utolsó pontja viszont mennyire igaz, meg is mutatom majd TB-nek. Mert én vagyok a családban a rituálé-felelős. És bár tudatosan a nagytakarításokat nem soroltam még ide, mégis így érzem én is. És milyen jó, hogy mi már nagyrészt túl vagyunk rajta idénre. Így tényleg csak egy pár dolgot kell előkészíteni az ünnepre.

Ja, de nem akartam egyébként ennyire előreszaladni az időben, mert még csak november van, és még a télikabátomat sem szedtem elő. Olvastam olyat is, ami mindig aktuális. Ezt a videót már én is láttam az egyik tesóm blogjában nem régen, és könnyesre nevettem magam, annyira találó. Megoldást pedig a cikkben felvázolt problémára én sem tudok. Mert nekem tényleg mindig annyi dolgom van, hogy lehet, hogy TB mindig heverészik?

szerintetek?

1 komment

Címkék: ajánló

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr862456830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vackor1b 2010.11.20. 12:46:20

Örülök, hogy tetszett anno a videó. Nekem meg ez a cikk tetszett nagyon.

Hogy amikor te gimis voltál, miért nem volt minden haptákban 24-re? Mert 2 tesód már kirepült, a 3. félig, és vidéken próbálta ebben az időben meggyőzni a nagyfejeseket, hogy tudja az anyagot (több-kevesebbsikerrel). És mert a szüleid is dolgoztak. Ja és mert akkoriban még se főzni se sütni nem tudtam, hogy be mertem volna vállalni.(Azt hiszem mindenki így járt jobban). Korábban pedig a délutánt a templomban töltöttük.
2 gyerekkel meg azt mondom, hogy nem olyan egyszerű rohangászni a konyha, a fürdőszoba (ahová bedugtad a gyerekeket, hogy ne lássák a fadíszítést és megmaradjon az angyalka feeling) és a karácsonyfa között. Hogy az előtte levő takarításmizériáról ne is beszéljek. Mert elraksz 5 játékot, hogy végre porszívózni tudj, de mire előveszed a gépet, másik 10 van kint, mert ők unatkoznak. És ha még a 2 gyereket megszorzod 2-vel. Ismerős?
süti beállítások módosítása