folytatás az év elejéről

 
nem akartam egyébként így szétkaszabolni a posztot, csak a legutóbb, mikor írtam, bejött TB és berakott egy filmet, szóval gyorsan kellett döntenem, hogy publikálom-e vagy csak elmentem.
Szóval az ötletparadé inkább arra vonatkozott, hogy hogyan szeressem meg az idő múlását, és hogy érjem el, hogy ne a tavalyi hón keseregjek, hanem az idei nárciszoknak örüljek.
 
Szóval más blogokat is olvasok, nem horgolósokat is. Úgy tunik, nem csak engem zavarnak az el nem ért dolgok és pl. Maimonitól is sokat tanulhatok, meg is szavazom neki az Eredményes királylánynő címet.
 
De valamit nagyon elhatároztam: sokkal átgondoltabban fogom élni az életemet, illetve terelgetni a családi életünket. Az elmúlt évtizedekben hajlamos voltam arra, hogy hagyjam a dolgokat arra folyni, amerre akarnak - ez a taktika néha bevált, néha nem. Megelégeltem. Bár nem szoktam újévi fogadalmakat tenni, mert hülyeségnek tartottam mindig is, most tettem.
Elhatároztam például, hogy nem várok másokra, főleg nem üres ígéretekre. Ó, azokkal tele van a padlás. Tudatosan dolgozni fogok azon, hogy a 2011-es évünk jó legyen, és erre nézve el is határoztam egyet s mást - az egyik ilyen a saját könyvem kiadása, amivel kapcsolatban nemrég közvélemény-kutatást is folytattam a blogon, hogy papíralapú, vagy inkább letölthető legyen. Célokat tűztem ki, konkrét célokat: mennyi legyen a havi jövedelmünk, mit szeretnék megvalósítani idén, ilyesmiket.
És tudjátok mi történt?
Az újév első napjaiban az egyik könyvkiadó képviselője jelentkezett, hogy mit szólnék, ha kiadnák a könyvemet.
A férjem olyan munkát kapott itthon, hogy megkeresi vele azt a pénzt, amit kitűztem célként.
A vizsgáimat eddig négyes átlaggal (ebben benne van a matek kettes) hoztam.
18-án szociológia. Remélem, a jó széria folytatódik.
 
 
Valami ilyesmit próbálok én is, az-idén-nem-panaszkodom- projekttel (aminek több alpontja van - majd biztos írok még részletesen ezekrol is).
Mert konkrét célokat tavaly ilyenkor is kituztem, kettot, mondjuk a tényleg tudatos dolgozás rajta elmaradt.
Halogatás, kesergés az volt. Na jó, meg némi lelki söprögetés.
Így maradtak idénre is ugyanazok a célok, és újra megkaptam a házifeladatot, írjam le százszor, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra, hogy küzdjek. Meg bízva bízzak.

6 komment

Címkék: magamból

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr152651012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mágnyes 2011.02.10. 19:55:33

Ne szeresd meg az idő múlását, nincs sok szeretnivaló rajta. Szeresd a "mostot" abban ott van minden lehetőség.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2011.02.10. 20:12:26

@mágnyes: ok, rosszul fogalmaztam. A nárciszoknak való örülésen volt a hangsúly :) az meg konkrétan _most_ van, mert kertészeti tehetségem folytán már meg vannak számlálva a napjaik. :)

PraktikásMaimoni 2011.02.10. 20:44:10

Köszönöm a megtisztelő címet, a kedves idézetet, én is dolgozom rajta, pl. újra és újra emlékeztetnem kell magam a fentiekre. :)

Cafephilo 2011.02.12. 02:17:57

Kedves NH-né!

Nagyon drukkolok, hogy eredményes királylány legyél...megérdemelnéd...hiszen annyira szeretetreméltó vagy.
images.fanpop.com/images/image_uploads/Princess-Aurora-disney-princess-635764_1024_768.jpg

Üdv
Cafephilo

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2011.02.13. 10:07:25

@Cafephilo: köszönöm :) majd kinyomtatom a képet motivációnak :) most jut eszembe, volt egy kolleginám, akinél Hamupipőke képe volt kinyomtatva és a számítógépre ragasztva. Lehet, hogy nála is valami hasonlóról volt szó? :)
süti beállítások módosítása