Szeretek étterembe járni. Nem sokszor engedhetem meg magamnak, de szeretek. Szeretem az ízeket, a hangokat, az illatokat az evőeszközök és az üvegek tapintását, szeretek hallgatózni, beszélgetni, és jókat enni.

Havonta egyszer, de évente egyszer biztosan sokan megengedhetnék maguknak olyanok is akik szegénynek tartják magukat az éttermezéshez. (Napi két doboz aranymarbi havi 36600 forint például, hogy engedjek egy kicsit a demagógia csábításának.)

Most, hogy megvolt a kötelező magyarázkodás, beszéljünk egy kicsit az étteremről is.

Egy nőt vittem el ebédelni. Tudja, hogy diák vagyok szóval nem kellett megjátszanom magam és megint a Costesba menni.

A Restogabor kinn van a francban, egészen pontosan a Batthyány térről induló 41-es villamos Kőérberek megállójánál kell leszállni, és onnan még öt percet felsétálni a Tippan utca kettőbe.

Kocsival állítólag tíz perc, de én imádok villamosozni is meg sétálni is szóval nekem nem volt gond az odajutással simán elrepült a fél óra a villamoson, de első randira lehet, hogy kicsit közelebbi helyszínt választanék. (Meki a Blahánál:)

Az étterem egy modern külvárosi kisétterem, bisztro stílusban, elegáns de nem előkelő, tiszta, világos de nem fullasztóan steril.

A kép a restogabor.hu honlapról lett lementve

Lehet, hogy ez beteges, de ahogy leültünk és egy percre magamra maradtam amíg hölgyismerősöm kiment a mosdóba, gyorsan megnéztem van-e wifi. Egyébként ezt még soha nem csináltam étteremben, de itt volt egy olyan érzésem, hogy lesz. Nem csalódtam. Az ebéd alatt egyszer sem neteztem, viszont jó érzés volt tudni, hogy online vagyok. Üdv a huszonkettedik században.

(Itt emlékezzünk egy percre arra az emailre, amit roamingolva véletlenül ezernyolcszáz forintért töltöttem le a magyar mobilszolgáltatók -nem is olyan régen még szabad- figyelmes árképzésének köszönhetően.)

A mi pincérünk kedves, figyelmes, segítőkész volt remélem a többiek is ilyenek.

Engem egy ilyesmi szódásüveggel le lehet venni a lábamról.

Alkoholt nem ittunk, de a szódát jobban szeretem mindennél, és volt sokféle szörp megkóstoltam a málnát is meg a ribizlit is, köszönet érte.

Az előételem fenséges volt. Roston sült kacsamáj, zsírjában pirított baguettel, csipkebogyólekvárral, póréhagyma chipsszel. Több olyan étteremben ettem már, ahol nagyon magasra rakták azt a bizonyos lécet. Ez az előétel nagyon erős lábakon állt.

A pirított baguett pont eléggé volt megpirítva, és pont elég volt az a két csepp olaj ami minden falat kifli alján érezhető volt.

A kacsamájra sem volt semmi panasz. Szép színű, jó tónusú májat kaptam, igazán kellemesre volt sütve, krémessége jól ellensúlyozta az egyébként nagyon finom  hagymachipsz roppanó szárazságát. 

A kompozícióra mégis a csipkebogyólekvár tette fel a képzeletbeli pontot koronát. Pasztőrözött, de cukrozatlan volt, a tiszta csipke lágy krémes meleg aromája, minden falatot bearanyozott.

 

Nem néz ki soknak de pont elég

A fenti képen látható konfitált  mangalicakaraj salottahagymás pecsenyelével és burgonyapogácsával százból legalább kilencven pontot ért, a mangalicát ha magában nézzük akkor az százból, száz pontos volt.

 

Mindenből egy csipetnyi de a látszat csal, a lazac nagyon is elég volt.

A nőszemély meg volt elégedve a citromos kéregben sült lazaccal csalánágyon. Illett a halhoz a tejszínes rakott krumpli, mindkét főételen érződött a különleges gondoskodás, és a szakácsok kérlelhetetlen maximalizmusa.

Ami külön figyelmet érdemel, az a szarvasgombás csokoládéfelfújt (magyarul: souffle) vaníliafagylalttal. Itt a vaníliafagylalt teljesen felesleges a felfújt magában egy varázslat. Értem, hogy akartak valami hideget a forró mellé, valami világosat a sötét mellé, de a vaníliafagyi a felfújt mellett, olyan mint egy csúnyácska barátnő Madonna mellett.

Nem tudom mennyi szarvasgomba fér az ezerkétszáz forintos desszertbe, de nagyon finoman ott éreztem minden falatban. A kérges külső fortyogó belsőt takart, tényleg szinte bugyogott még belül. Valakitől a teremben azt hallottam, már az illata megérte az árát, és tényleg nagyon jól kitalált, tökéletes desszert volt.

Ez a felfújt magában, vagy valami más kísérővel simán Michelin-csillagos szint volt, az előétel úgyszintén.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr502761997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása