Péntek reggel állásinterjúra megyek, és persze, mint legfontosabb tényezőt, már napokkal előtte kitalálom, hogy mit veszek fel. Nem lehet se sok, se kevés. Sem túl kihívó, sem túl slampos, kényelmes, de elegáns, buszozáshoz és jó benyomáshoz is megfelelő. Szuper tavaszi…

...egyébként nem sokat tudok, de mint farkas, mégis megjelenik majd ebben a mesében. Két legyet egy csapásra, ezzel a bejegyzéssel a kis óvódásunkat is szőnyeg alá söpörhetem.Szóval tegnap, német óra után kicsit maradnom kellett, mert Sanja, akivel együtt járok az órára (és…

Sétálok hazafelé, és látom messziről egy plakáton, hogy pina.Mi a kedvenc filmed? Pina. Tudom, hogy ezzel a bejegyzéssel hivatalosan is óvodás szintre taszítom magam, de nem zavar. :DAki esetleg a filmre is kíváncsi, Wim Wenders rendezte és jelenleg 8.1 az imdb-n ami nem jelent semmit.…

Munka után a közértnél randiztunk TB-vel. Ő fentről jött, én lentről, ő gyalog, én biciklivel, de pont egyidőben érkeztünk, és úgy örültem, hogy látom. Gyorsan bevásároltunk, majd míg TB visszatolta a kocsit, én a bicikli mellett élveztem a balzsamos tavaszi estét. A…

Pedig kellett volna, ezt sajnos én is érzem. Nem is csak azért, mert hétvégén dolgozni menő, elfoglaltnak lenni menő, fontosnak látszani lenni menő, ráadásul remek menekülőútvonal az egyéb problémák elől (huh, majd egyszer erről is írok. szerencsére nálam nem játszik, de…

Liszt Ferenc ha élne, lehet inkább a repteret választaná. Amelyik intézményről úgy beszélünk, hogy csőd közeli helyzetbe került, az már régen csődben van. Aki tanult zenét tudja, hogy negyvenöt perc lehet sok is meg kevés is. Zeneiskolában biztosan néha sok, főleg ha nem…

Péntek este meg nem csak azért örültem, hogy a győri vasútállomáson rámköszönt a magyar konyhásfiú a bécsi menzáról kantinból, mert aranyos, dumáltunk a távolsági buszok felé menet, és megtudtam, hogy van két kisgyereke meg, hogy a fekete munka Ausztriában sem fehér, hanem…

süti beállítások módosítása