Nem terveztük egyébként ezt a nagy titkolózást, a szolgálati közleményt egészen konkrétan már december elején megírtam, csak aztán nem publikáltuk, aztán telt-múlt az idő, és akkor már azt gondoltam, hogy sokkal viccesebb lesz, ha csak a babáról nyilatkozunk már élőben (jó, tudom, most is él, de értitek). De mostanában annyira rámjött, hogy ez a titkolózás mennyire ellentétes az én habitusommal, és kezdett inkább terhes lenni, mint vicces, és nekem igenis kellenek a kedves kommentek, szóval belecsaptunk a levesbe. Ha valakit pontosan érdekel, a hetedik hónapban járunk, június közepére vagyok kiírva.

Novemberben kicsit aggódtam is, hogy behányok a védésen a három opponens közé (például titokban ilyeneket irkáltam a blogba) de az adrenalin úgy tűnik, segített. TB egyébként már akkor megosztotta a világgal hírt, csak persze senki nem vette komolyan :).

Aztán a december 8-tól már könnyebb volt, elmúlt a MindenBaj, néha bekiabáltam a gyereknek, hogy baba, jól vagy? de akkoriban még nem növesztette ki a füleit rendesen, szóval nem tudom, mit vártam. Január 13-a óta (akkoriban volt úgy, hogy hagyunk csapot-papot és elköltözünk messzire) viszont egésznapos szórakozást jelent figyelni, hogy bent tesz-vesz, olyan büszke vagyok rá, mintha máris megkapta volna a Nobel-díjat, és mindenkinek mutogatom mennyire erős és ügyes. Bandi meg, ha épp nyugi lenne, kiabál, hogy Táncolj, bébi! és akkor kezdődik a móka és kacagás. Ők akkor is remekül elszórakoztatják egymást, mikor én alszom, remélem, ez a jövőben is így marad (igen, erősen visszafogom magam, hogy ne írjak erről még két oldalt, értékeljétek az erőfeszítést lécci). 

Szeretjük.

 

A bürokratikus bonyodalmakat kisbetűvel írom, mert annyira (már) nem lényeg. Abból adódtak, hogy az osztrák rendszer kicsit más, mint a magyar, ezt le is akartam írni egy külön posztban. Egyrészről itt külön be kell jelentkezni a kórházba, mert nem a saját nőgyógyásznál szülnek a népek, hanem bábával, és amikor novemberben (szóval igencsak az elején) felhívtam a kiszemelt intézményt, közölték, hogy júniusra már beteltek, jöjjek máskor. Akkor kicsit beijedtem, hogy minden jobb kórházban ezt a választ fogom kapni, szerencsére aztán volt, ahol tudtak fogadni, és nem is a legrosszabb. Tanulság, mielőtt meggyújtjátok a gyertyát a romantikus vacsorához, telefonáljatok be a kórházba, hogy van-e 9 hónap múlvára helyük.

A gyerekorvos ugyanez a sztori, persze lehet, hogy mindig a legmenőbbeket fogom ki. És igaziból a bölcsibe jelentkezéssel is erősen el vagyok maradva. Vagyis van egy ovi/bölcsi, amit kinéztünk (azért őket, mert akkor jobb esély van bejutni a Harvardra  az ő (jó) sulijukba, ha már előzőleg is odajár a gyerek) de nekik már a honlapjukon is ki van írva, hogy 2013-14-es tanévre beteltek. Azért a telefonba kiderült, hogy a 2014-15-re még van esélyünk, ha most szeptemberben elég intenzíven könyökölünk. Én viszont max egy évig maradhatok itthon, szóval kell találni valami alternatívát.

Aztán az elején a nőgyógyásszal is szívtam, mert köztük is van (szabad szemmel fel nem fedezhető) különbség, az első megvágott sok-sok euróra az ultrahangra hivatkozva, a második ingyen csinálja. Ugyanazzal a biztosítással. Az első néha fizetős laborokba küldött, néha ingyenesbe, a második mindig ingyenesbe. Áh, inkább fel sem húzom magam rajta.

 

Hát, dióhéjban ennyi.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr724409488

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zazálea 2012.04.13. 18:03:34

de ne legyen már dióháj, rendes, naygy mangót akarok vagy avokádót vagy valami rendeset

Piszke a Birtokról 2012.04.13. 19:18:55

Legalább kókuszdióhéj, ha lehet ilyet kérni.
Az jutott eszembe, hogy mi lett volna, ha a bürokraták felé is mostanáig titokban tartottad volna... úristen, lehet, hogy zugszülés lett volna a vége, mert hivatalosan nem is engedték volna. (Másodika jó lesz, köszi ;) )

Cafephilo 2012.04.13. 23:52:14

Hogy megéreztem januárban, hogy baba érkezik hozzátok 2012-ben....hihetetlen…..nem tudok napirendre térni a dolog felett…..

Ziebi 2012.04.14. 07:52:39

Szerintem a másik közösen látogatott fórumon is mondtad, csak aztán kiment a fejemből.
És most meg persze tele vagyok kérdésekkel hogy akkor akarjátok-e tudni hogy masnit kell-e venni vagy kisautót (figyeled a beidegződéseket? :) ), vagy tudjátok csak meglepinek szánjátok, hogy akkor a munkával hogy is leszel, stb. Tudom, pofátlanul kíváncsi vagyok, csapj le. :)

fernel 2012.04.14. 15:04:17

Ezt annyira jó volt olvasni. Az első rész az nagyon ott van, a másodikon meg hangosan nyerítettem, még jó, hogy nem hallotta senki. Nektek azért gondolom, nem volt ennyire vicces akkor.
Veletek örülök!
Ziebi! Szerintem írta: közLegény. Nem közleány! :D

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.04.14. 17:31:22

@Cafephilo: én azt hittem, tudtad, olyan magabiztosan írtad :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.04.14. 17:33:15

@Ziebi: nem vagy pofátlanul kíváncsi, majd írok a munkáról is. Örülök, ha van kérdés, mert nem akarom feleslegesen untatni a kedves olvasókat

@fernel: nem szolgáltatunk ki hadititkokat, Rejtő könyvben is megesett már, hogy az kávéárus arab fiúcska igaziból angol kisasszony!

Cafephilo 2012.04.14. 19:04:47

@Nils Holgersonné: Nem tudtam........ az információ telepatikus úton érkezett-:)

Piszke a Birtokról 2012.04.15. 20:49:20

@NH-né: hát nem is tudom, a nagyon intim részleteken kívül mindent. Engem például mindig érdekel a "miért" részletes kifejtése, nem elégszem meg a szokványos "hát ez így normális, nagy családból jövök, mindig is akartam" válasszal. Már ha érted, mit is akarok mondani, mert ennél jobban én sem tudom elmagyarázni :)

nux vomica 2012.04.15. 21:15:41

@Piszke a Birtokról: HN-né helyett: mindennek rendelt ideje van, ennek a kisembernek itt és most és náluk.

Piszke a Birtokról 2012.04.15. 21:20:34

@nux vomica: igen, ezek a meg sem kérdőjelezhető evidenciák :) de a bevonzás körülményei, lelkiállapota, hozzá kapcsolt elképzelések, érvek, döntések azért érdekelnek

Bécsi_Nikol · http://unserwien.blogspot.com/ 2012.04.16. 07:58:09

@Piszke a Birtokról: nem nagyon akarok vitatkozni, de mint kétgyerekes anya, szerintem az "ilyesmi" "csak úgy jön". Nincs mindig kézzelfogható oka, magyarázata.
Nem minden gyerekvállalást előz meg hosszas tervezés. Max. talán csak annyi, hogy "na, ha akar mostantól jöhet". Az ennyémek aztán jöttek szépen a lámpafényre. :-)

Piszke a Birtokról 2012.04.16. 08:53:45

@Bécsi_Nikol: na jó, nem akartam ennyire részletesen kifejteni, de mondom, miért érdekel. Én sosem akartam gyereket (azzal a nux vomica-féle kitétellel, hogy de ha meg jön, hát akkor jönnie kellett), és erre a döntésemre a legtöbben hosszas magyarázatot várnak, nem értik, hogy egyszerűen csak nem (valami hiányzik hozzá belőlem). Viszont ennek alapján én meg azt gondolom, hogy akkor azok is el tudják magyarázni, hogy miért szeretnének gyereket, akik szeretnének.
De nem akarom erőltetni, eldugultam :)

Bécsi_Nikol · http://unserwien.blogspot.com/ 2012.04.16. 08:56:12

@Piszke a Birtokról: értem. Érdekes a kérdés, amit felvetsz. Alaposan elgondolkodtatál.

babaBonBon 2012.04.16. 10:01:55

@Piszke a Birtokról: én nem várnék erre magyarázatot. Így érzed ennyi, még az is lehet, hogy ez egyszer megváltozik.
Miért akar az ember gyereket? Nem hinném, hogy erre létezik racionális magyarázat... (ha csak nem az evolúció szempontjából).
Egyszer csak elkezdesz ezzel álmodni, ebből rájössz, hogy ez az, amire vágysz, egyre jobban, végül már ez lesz majdnem minden gondolatod. Ennyi. Szerintem nincs magyarázat.

Kalor 2012.04.16. 15:09:34

@Piszke a Birtokról:
ez valahogy megérik az emberben, mint a gyümölcs a fán. vagyis az emberek zömében. egyszer, vagyis 2004 januárban beszéltük az akkor még nem férjemmel, hogy tulajdonképpen nem lenne rossz már egy gyerek. majd egyszer. amikor jönni akar. (már márciusban pozitív lett a teszt, és októberben született.) aztán amikor már mászott a muci, beszéltünk róla, hogy jó lenne neki egy tesó. (19 hónap a korkülönbség köztük.) aztán még nekem volt hiányérzetem, ahogy a két tesó valahogy hirtelen "megnőtt", és olyan üres maradt a karom. de már fél évet várnom kellett. aztán 2010 februárjában kerek lett a család. szerintem már nem lesz több családtag. ezt is valahgoy érzi az ember. hogy most így minden jó.
számolgatni, kalkulálni, időzíteni nem jó. nem arról szól.

málnabálna 2012.05.06. 13:17:57

piszke jó témát dobott fel! ám azzal értek egyet, h nincs magyarázat! aki akar, az akar, jön egy gondolata, h jah 1x akarok és lesz is, vagy nem... de a lényeg, h ez is vmi kódolt cucc az emberben valszeg.
Egyeseknek család már az is, ha már vkivel összekötötte az életét, vagy lehorgonyzott, nevezzük annak, aminek, másnak viszont csak akkor család a család, ha van benne gyerek... többségünkben erről szól párban élni, családban élni, családot alapítani :) Ami a fontos, h. családban, közösségben éljünk! A körítés mellékes vki körettel van, aki köret nélkül szereti a rántott húst ;)

málnabálna 2012.05.06. 13:31:38

A kisbetűs rész engem is megkínzott az elején, de a terhesség végére már-már teljes nyugalommal vártam az osztrák szülésemet (haha- ez így pont nem igaz, mert a nyugalmat váltotta fel a nap bármelyik váratlan szakaszában az izgalom, félsz és hasonlók -a végétől mindkét esetben féltem, először, mert nem tudtam mi vár rám, másodszor, mert tudtam, h már mi vár rám :D nem mondom, h. ég és föld volt a különbség a 2 közt, de biza mégis volt, de itt inkább a körülményekre gondolok!
Végeredményben kijelenthetem szerettem osztrák kh-ban szülni és gyermekágyon 4 napig választható menü szerint enni, inni, ill.kényelmesen csengetni a nővérnek, kislattyogni babóval az önkiszolgáló büfébe, ami tjk.szoptatós szoba kis utánpótlással, ha netán farkas éhség törne rá a szoptatások közt...;)
Bécs melletti kisvárosban élünk, s én asszem a 31.héten jelentkeztem be a városi szülészetre, előtte voltam konzultáción egy szülésznőnél,a kivel elég viccesen kommunikáltunk, hol angolul, hol németül :D ott derült ki, h van egy magyar (v.2?) szülésznő is a kórházban, 1x találkoztunk is, épp a kiírt napon ő vizsgált meg, ám végül nem vele szültem. Vki választ, vki nem saját szülésznőt, ugye dokit nem igazán szoktak, s így én maradtam a jól bevált, majd a sors eldöntinél...bevált!
Egyik legszebb élményem, éjszakám volt -éppkh-ban?!...-a kislányom születése :)

Gondolok Rád júniusban s drukkolok nagyon-nagyon! :)

Mikaél 2012.05.16. 18:35:59

Dió, diómag, dióhéj...
www.youtube.com/watch?v=o1HTNfy1XEQ
Dió, dió, dió,...
Kesudió, kókuszdió, mosódió,... - (nem is dió)...
Dióhéjban ennyi ?!
Hát...
süti beállítások módosítása