Nils Holgersonné 2012.09.29. 23:25

4 hónap

"Te is bementél a kórházba, mielőtt kiesett belőled a baba?" Anyahajófia, 4 éves (ugye?)  - már régen meg akartam írni, csak mindig kimaradt Most rácsodákoztam, milyen kevés is a négy hónap. Azt hiszem, ezeknek a havi jelentéseknek akkor lenne értelme, ha nem írnék…

Nem tudom, ki emlékszik arra, mikor Lili nindzsásat játszott a hasamban, és csak akkor ugrált, mikor nem néztünk oda (mármint a hasamra), akkor hívtam ninja nyuszinak. Most megint rászokott erre: lustán heverészik a hátán, ügyet sem vet a körérakott játékokra. De ha egy pillanatra…

Tekertem a próbára (nem, nem úgy hanem bicajjal) és két nő akik elunták az életüket úgy akartak átrohanni az úton, hogy egy teherautó mögül léptek ki elém. Volt körülbelül egy másodpercem és három méterem megállni. Olyan fura érzés, mikor néha vészhelyzetekben belassul…

Azt hittem, a szeptember a rutin hónapja lesz a kaotikus augusztus után. Persze nem így lett, épp, hogy kezdtünk belejönni az itteni kerékvágásba, TB-nek messzebb akadt munkája 10 napra, így mi inkább megint útnak eredtünk Lilivel. Segítettünk a szüleimnek megenni a szőlőt…

Nagyon vállalható most a keresőkifejezések listája, semmi pornó nincs benne. Van viszont egy, aminek tökre örülök: a "hogyan vidítsunk fel valakit" kiguglizása alapján jutott el valaki ide. Menő :) 

Szóval tegnap, ami a tegnapelőtt holnapja volt, vagyis még annál is régebben, csak napokig tart, mire befejezek egy posztot, na, szóval most! napot tartottam. Nem voltunk itthon Lilivel vagy tíz napig, és hihetetlen, mennyire felgyűlnek ilyenkor a dolgok. Viráglocsolás (szegények, épp,…

A mai varázsszó a: HoLNaP Drukkoljatok, hogy holnap meg az legyen, hogy MoST

süti beállítások módosítása