Ma az volt a terv (mondjuk kábé a D-terv, mert sűrűn változott), hogy befejezem a nappali ablak lemosását (tegnap félbemaradt, mert jónak láttam beönteni a mosóvizet a dívány mögé, és akkor hirtelen nagyon sok dolgom lett), aztán lemegyünk a boltba, kis játék, leteszem a kiskölest aludni, úgyis nyűgös mostanában, összekapom a lakást, és dél körül felugranak Bogiék. 

Elindultunk, én mondjuk kicsit hiányos öltözékben (mármint időjárásilag, nem az európai erkölcsi normákhoz mérten), a kisbárányra elkelt volna egy sapka, de nem volt vészes. A vásárlásig remekül ment minden, hazafelé még felhívtam Bogit, hogy a juhtúróval töltött cukkini jó lesz-e ebédre, mert Viánál olvastam, és kedvet kaptam hozzá, majd a kapu előtt hiányozni kezdett a kulcsom. Szerencsére pont beengedtek, így csak a saját küszöbünkre kellett kipakolnom az almát, a tejet, a cukkinit, a juhtúrót, a csokit, a répát, a mozzarellát és a rozskenyeret, de a kulcs nem volt a táskában, és nem volt a zsebemben sem, és akkor már tudtam, hogy megtörtént, amitől mindig is féltem. A kulcs bent maradt a polcon. (na jó, egyszer mar csináltam ilyet, és akkor egy rózsaszín-fekete-zöld-fekete-piros-fekete-citromsárga-fekete-lila csíkos pizsamában kellett bemennem az munkahelyemre, de az már egy többéves sztori). Persze rögtön éreztem, hogy pisilnem kell, Pallitsch néni a nyaralójában, Radica néni a kórházban (infarkust kapott a férje), Meister néni nem tud az ágyból felkelni, a punkok elmentek, a többiek meg dolgoznak. Ennyit a szomszédokról. Felhívtam Ágit, aki majdnem szomszéd, de ő sem volt otthon. 

Táltos Bandi nem volt a városban, este tizenegyre ígérte magát, nem vette fel, írtam neki sms-t a lemerülőben levő telefonomról, hogy mikorra jön a vonatod? Kizártam magunkat, erre visszairogatott olyanokat, hogy Hooogy? Meg hogy kellett volna adni a punkoknak pótkulcsot, mindig is mondta (ez egyébként egy konkrét rémálmom volt, hogy a punkok bejöttek hozzánk éjjel, mert volt kulcsuk. Mondjuk egy másik álmomban meg nekünk volt hozzájuk, és mi is bementünk, de akkor, mikor nem voltak otthon). Lemerültem vagy 4%-ot, mire kiszedtem belőle, hogy kettőre érkezik, és még egy akkuszázalékomba került, hogy megtudjam azt is, hogy melyik Bahnhofra. Még nem volt dél.

Felhívtam Bogit, hogy változik a terv, lehet, mi megyünk hozzájuk, csak nem volt nagy kedvem cígölni a cukkinikat át a városon. 

És egyre jobban kellett pisilnem. Utólag azért rájöttem, hogy bekéredzkedhettem volna a kávézóba, csak nálunk itt ilyen bosnyák típusú kávézók vannak, és ritkán jut eszembe magamtól, hogy bemenjek. 

Ja,és felettünk jöttek-mentek a viharfelhők.

Lili viszont annyira türlemes egy baba, lógázta a lábát a hátamon, játszott a majommal, meg énekelgetett.

Lementem a dm-be vásárolni, hogy legalább valami hasznosat csináljak, nagyon apróra átnéztem mindent, válogattam, elolvastam a bébikaják összetevőit, meg átnéztem az alverdés cuccokat, hátha van valami, amit szeretnék, megnéztem, mennyibe kerül egy doboz gyufa, meg kikerestem a körömlakkok közül azt az árnyalatot, ami akezemen volt. De meg így is alig múlt dél, mire újra otthon voltunk, és ezúttal senki nem járt arra, hogy a kapun beengedjen. 

Felhívtam Ágit, aki azt mondta, még hromnegyed óra, hogy hazaérjen, tartsak ki, és le fog merülni a telefonja. A dm-es cuccokkal kisétáltunk a játszótérre, és meghintáztattam a kismézest. Annyira tipikus, hogy ilyenkor mennyire le tud lassulni az idő. És kezdtem beszűkülni, mert amellett, hogy örültem, hogy nem esik, csak arra tudtam figyelni, hogy pisilnem kell.

És akkor Ági írt sms-t, hogy 5 perc múlva otthon van. 

Utána már minden sínen ment, a kisrizst elszórakoztatták mindenféle gyerekhangszerrel, feltöltötték a telefonom, én pisiltem, ettünk, és aztán kimentünk Bandihoz, akinek volt kulcsa és megölelgetett minket, meg felrakott a hazafelé menő járatra és elment dolgozni.

Ez volt ma. Meg jöttek Bogik, meg megettük a cukkinit, meg volt nagy vihar is. Mindig van valami.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr305311918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyaronpirostelenkek 2013.05.22. 00:25:14

Juj szegeny! Te miket reagaltal, mikor Bandi egyutterzoen csak annyit irt a merulo telefonodra, hogy: "hooogy?", meg felajanlotta a punkokkal kotendo kulcsszerzodest? Aaa en sztem sikitottam volna;)
Ismerem ezt a felelmet, nekem is ilyen ajtom van, es altalaban ugy 600km-re van a kulcs masodpeldanya. Hivhatnek meg zarszervizt esetleg a tulajt, hogy cserelje le a zarat...
Teljesen jol megoldottad a helyzetet, dm-es nezelodes, seta, hinta, tuti:) KisLili lehet eszre se vette, hogy valami hibadzik, nagyon ugyes vagy!:)))

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.05.22. 00:40:00

@nyaronpirostelenkek: A Hooogy? kérdésre az volt a válasz, hogy kimentem a lakásból, és nem volt nálam kulcs.

Akkor lett volna nagy szívás, ha nem ma jön haza Bandi. Ugye egy héten négy napot vidéken van, örültek volna Bogiék, ha beköltözünk hozzájuk :) vagy felülünk a vonatra, és meg sem állunk tszm-ig. A zárszervíz 70 euró, a vonatjegy oda-vissza 20.

Ziebi 2013.05.22. 02:24:15

Én tudom hogy megragadtam a lényeget, de milyen az a bosnyák típusú kávézó?

Nálunk szerencsére nem lehet kizáródni, illetve lehet, de azt nagyon akarni kell, így ez nem vészes. Viszont én attól félek hogy elhagyom a kulcsomat valahol és nem tudok hazamenni.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.05.22. 07:28:54

@Ziebi: Hát, függöny van az ablakon, füstös, és jellemzően délszláv férfiak ücsörögnek benne :) majd lefényképezem, ha nem felejtem el.

hbogi 2013.05.22. 09:02:22

Bogiéknak meg a hazaútjuk volt kalandos, nem gyengén..
...mert az hagyján, hogy egész nap potyára feszítettem "guccsiban" (= gumicsizma), estére legalább lett valami haszna: leszállítottak bennünket a Matzleinsdorferplatz-nál, ami a helyörségtöl az 5.megálló, mondván valami meghibásodott, nem tudnak a villamosok továbbmenni. Oké. A nép a villamosból kiszáll, pár métert gyalogol az alagútban, majd lemegy a lépcsön, át a gyorsvasúthoz. Aha, a lépcsön. Nem, nekem senki nem segített levinni a babakocsit, így kénytelen voltam felmenni az utcára és mivel amikor kellene, akkor tuti nem jár egy szabad taxi sem az utakon, így gyalogszerrel hazaindultam. Az Arbeitergasse-ig jutottunk ( +2 megálló), az esö szakadt,a homlokomon csorgott a víz, majd a kapucnim is hátrébb csúszott, így tiszta víz lett a hajam, de legalább a kislencsét elnyomta a buzgóság, így ö hazáig aludt a dunsztban. :)
A normálisan 20-25 perces útból lazán lett vagy másfél óra....

hbogi 2013.05.22. 09:04:51

@Nils Holgersonné: Nyugodtan jöhettek bármi van! Ahogy Anyukám szokta mondani:"Jut egy matrac nektek is!" :D

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.05.22. 09:05:21

@hbogi: Húú, és hatalmas vihar volt tegnap este!! Szegénykém!!!

hbogi 2013.05.22. 12:07:27

@Nils Holgersonné: Gázabb lett volna, ha a Lencseforma nem alszik, hanem mondjuk végigüvölti az utat, de szerencsémre nem így történt. :)

málnabálna 2013.05.24. 00:47:37

@Nils Holgersonné: 20? egész olcsóóóó... múltkor Nagykanizsáig akartam menni vonattal Mödlingből és vmi 37eurót mondott fickó csak oda...

nux vomica 2013.05.30. 00:23:48

@hbogi: Ó, ez a nap akkor mindkettőtöknek nehéz lehetett.

nux vomica 2013.05.30. 00:32:55

Ugyan kizárni most nem tudom magam, de a kulcselhagyásban mesteri fokozatom volt, (már kinőttem). de mindig elgondolom - ha elveszteném - az állandóan nyitott kamraablakon hogyan tudnék bebújni,megmentve lekváros üvegeimet. És mióta ezt kitaláltam, maximum csak kulcsot keresek állandóan az elhagyás helyett. Pedig mindig a legkézenfekvőbb és legkönnyebben előkeríthető táskazsebbe teszem.
süti beállítások módosítása