Hát, majdnem elmaradt ez a poszt. Nyár van,egész nap a kisbirkát legeltetem, vagy ha alszik, akkor meg horgolok, (újra)nekiálltam a 2013-as év takarójának, majd mesélek.

Szóval bár még a szülinapi bulijáról sem írtam, máris elmúlt egy hónap. Közben kinövesztett még két fogat (6 összesen), megtanult felmászni a díványra meg az ágyra, és mindennap fontoskodó képpel szereli meg a mosógépet. Esténként határozottan koszos (két marék homokkal a ruhájában), ezt mondjuk fél éve még nehéz volt elképzelni, de imádom.

Van már akarata, meg jedi-ereje, bár az utóbbit még főleg csak gyakorolja, a magasabb polcokon található irtó érdekes cuccokat próbálja leintegetni, nagyon kitartó. 

Kísérletezik a hülye-pózban szoptatásokkal, képes C-alakban hátrafelé meggörbülve, az oldalán fekve fogyasztani a vacsoráját, majd ugyanebben a pózban mély álomba is merül. És kiszolgálja magát, strandon direkt vicces, mikor lazán félrehúzza a fürdőruhám, hogy hát akkor ő most inna pár kortyot, ha nincs ellene kifogásom. 

Az Öreg-Dunában volt először, hogy hideg víz ide vagy oda, nyakig bele lehetett tenni, és alig akart kijönni (én egy idő után annál inkább, mert fárasztó volt tartani a napolajtól csúszós gyereket). Pancsolni egyébként is nagyon szeret, de eddig leginkább csak a kádban. Ha előveszem a törülközőt, a legtávolabbi sarok felé próbál menekülni, nehéz nem röhögni.

Mikor bekenem napolajjal, ő is belenyúl a tégelyebe, és ken az arcunkra, annyira édes.

Nem is értem, miért csodálkozom, hogy eddig nem találtam munkát, mikor az volt a leghőbb vágyam, hogy vele tölthessem a nyarat. 

állatkert.JPG

A képen nem látszik, hogy mennyire messze elkóborol, ha épp úgy tartja kedve. Itt éppen az állatkertben

állatkert2.JPG

Aztán egy idő után jött egy nagyobb csoport, és az orángutánok helyett a kisbabát kezdték fényképezni

mosógép.JPG

A DUPLO-kutyát a sütőben sajnos nem fényképeztem le

attila.JPG

Voltunk újra operában

nyári gyerek.JPG

Nyár vidéken: a boldog unoka portéja kiflicsücsökkel

kakaópor.PNG


aktuális kedvenckép

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr135390975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tuskó Hopkincs 2013.07.07. 23:30:55

Az utolsó előtti kép már eléggé elavult. Ugyanis TL okos és szép unokabátyja szakszervezete kiharcolta a hinta lecserélését egy bababarát verzióra :-)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.07.08. 09:19:06

@Tuskó Hopkincs: Ó, szuper, hogy vannak ilyen szociálisan érzékeny rokonaink :) meg okosak és szépek :)

Ziebi 2013.07.08. 15:14:26

Jaj nagyon édes. :)

Nyirati Rita 2013.07.10. 16:37:50

felkapni és elfutni vele, azt kéne...

vackor1b 2013.07.10. 17:05:11

Óóóóóóóóóóóó, ezek a fotók. Még jó, hogy azért néha élőben is látjuk, ha nem is eleget.

babaBonBon 2013.07.10. 18:34:22

Nekem az etetőszékes a legkedvencebb, szenzációsan CUKI és huncut ez a lány!

babaBonBon 2013.07.10. 18:36:46

(nálunk Jorci anno egy felfújt lufit dugott el hátra a már bekészített fehér ruhák közé és csak a véletlen műve, hogy kiszúrtuk indítás előtt. Szépen mutatott volna a 60°-on mosott zöld gumi...)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.07.10. 21:00:59

@Nyirati Rita: amennyit te futkorászol mostanában, még utol se érnélek...

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.07.10. 21:01:47

@babaBonBon: azon a képen talán van valami hasonlóság a te gyerekeiddel, vagy csak képzelem? olyan rég láttam őket :(

nux vomica 2013.07.11. 23:52:16

Minden kép egy boldog, kiegyensúlyozott és biztonságot sugárzó kislurkó.

Zazálea 2013.07.13. 13:09:58

@Nils Holgersonné: még éppen elférne a bal kezemben, és nem kellene félnie a rázkódástól,mert lassan futok, megmondod ezt neki? hogy jöhet, nem kell félnie?

Gem 2013.07.13. 14:39:15

Kisszamuráj pár hete nagy lelkesen tapsol, gondolod, nekünk is több előadásra kéne járnunk?
süti beállítások módosítása