Van egyébként két befejezetlen posztom, az egyik még tavaszról, a másik meg a nyári élményekről, de közben Eredményes Királylány lettem szeptemberben, úgyhogy muszáj erről írni. 

Mert igaz, hogy végigdolgoztam a nyarat, és összesen 3 nap szabadságot vettem csak ki (meg kettőt szeptemberben, amikor végre hosszabban meglátogattuk Lili egyidős unokatesóját, aki meglehetöősen különbözik TLilitől -nem csak abban, hogy fiú- mégis remekül eljátszottak, és a végénmindketten kifejezték abbeli igényüket, hogy legközelebb tíz évre jöjjünk, ne 4 napra), szóval igaz, hogy sokat dolgoztam, de, 

pa-para-param!!

elfogadták a cikkünket (megosztott elsőszerzős -a The American Journal of Pathology-ban - nem az eredetileg kinézett újság, de azért örülök), 

és elnyertünk egy tök nagy pályázatot (880 000 EUR), aminek az elejétől kezdve én voltam a bábája, én néztem ki ezt a lehetőséget (http://www.wwtf.at), én írtam meg a szöveget, én tartottam a kapcsolatot a partnerekkel, én rohangáltam miatta, én adtam le, én (is) izgultam, és nyilván az én fizetésemet (is) biztosítja a következő 3 évben.

Már csak egy kérdés maradt: mit vegyek fel pénteken a sajtótájékoztatóra?

és szociálisan is érzékeny vagyok, mert megszerveztem, beszereztem és szépen becsomagoltam (horgolt tökökkel meg minden) a közös ajándékát a kiskolléganőmnek, aki váratlanul - és mindenki számára teljesen érthetetlenül - felmondott, tegnap volt a búcsúbulija. Ez azért nagy szám, mert általában nem vállalok fel ilyen szerepeket, de egyrészt felmértem, hogy más nem fogja, másrészt úgy látszik, öregszem, és ez mindenféle változással jár, például azzal, hogy eszembe jut olyan is, ami régebben nem. 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.