A múltkor elkapott minket Radica néni a liftnél, és becsalogatta Lilit egy kis vacsorára. Elég opportunista módon én felmentem a lakásba, és végre nyugiban lezuhanyoztam, aztán leballagtam megint a földszint kettőbe, hogy megnézzem, mire jutottak.

Leülök egy kicsit én is, mert bármilyen idegesítő idő- és energiaveszteség, a kopott, de takaros szobakonyhában ücsörögni mégis csak egy életérzés, egy letűnőben levő jelenség, amire nincs mindenkinek lehetősége. Sajnos nincs pofám, hogy fotózzam a giccses, kályhaezüsttel lefújt műanyag keresztet, a ki tudja, kinek a cirillbetüs, bekeretezett háborús haláljelentésével a falon, a horgolást a konyhaszekrényen, a színes rongyszőnyeget, az ezerszer átfestett kék konyhaasztalt, a csetreszeket, a erdőben szedett, száradni kiterített gombát, a csipkefüggönyt, a vasárnapi bolhapiacra összeszedett lomokat kincseket. A kávéillattal keveredö sült olajszagot meg a fénykép se tudná elmenteni.

Radica néni épp a férjét szidja, mert az mindent elpocsékol, mutogatja nekem a konyhaszekrényt, hogy neki bezzeg megvan minden, ami kell, liszt, só, bors, kávé, ö ebből megfőz bármit, és én el is hiszem. Irigyelem az elképesztő szívósságát, a munkabírását, meg azt a folyamatos panaszáradaton is átütő élni akarását.

Szívósságról jut eszembe, meséli, hogy megy haza, a falujába, elég sok a cucca, de nem baj, mert ilyenkor kiülteti a kuzinját a buszhoz (elég közel van hozzánk a buszállomás), az vigyáz a táskákra, ö meg fordul még kettőt, mire minden kistáska, nagytáska, szatyor és hátizsák kint van. Mondom, ne már, 5-re hazaérek, inkább kiviszem kocsival a hatórás buszhoz. Örül neki, de azért nem bízta a véletlenre, mikor szerdán fél5-kor bekopogunk Lilivel, már ott ücsörgött a konyhában a kuzin, egy jól megtermett asszonyság, bottal. Radica néni viszont elemében van, fürgén bepakolunk, és csak minimális kerülőt tettünk, mire megtaláljuk a buszpályaudvar parkolójának a bejáratát.

Lili nem kíván kiszállni a kocsiból, én viszont örömmel merülök el a bécsi szerb szubkultúra busz körül szerveződő sűrítményébe. A dobre dan-on kívül semmit se értek, de ez senkit sem zavar, ugyanúgy dumálnak hozzám is, fel sem merül, hogy ne tudnék szerbül, ha egyszer a belgrádi busz mellett állok, és én is, mint mindenki más, spárgával összekötözött, viharvert sporttáskákat és színes, szövött nejlontárolókat szorongatok. Nagyon barátságosan és olajozottan megy a dolog, rég mentem Magyarországra busszal, de ott valahogy sosem tapasztaltam ezt a piachangulatot, a vállveregtést, meg a nevetgélést a csomagok bepakolásánál. Imádtam. Persze lehet, hogy közben az anyjukba kívánták egymást, és nekem csak a nyaralás emlékei miatt tűnt barátságosnak az szerb zsinat. Mindegy, Baba Radica felment az emeletes busz felső részére, ahol akad egy kis konkurrenciája két rendezkedö öregasszony képében, de nem hagyja magát. Talált magának jó helyet, előtte is, meg mögötte is a szomszéd faluból ültek mindenféle népek, megnyugodva hagyom ott. Azt mondta, a fuvarért cserébe Dragulo bácsival küld majd kecskesajtot meg paprikát, de öszintén szólva nekem már az élményért megérte.

Van egy kolleganőm, aki egy afgán menekült fiúval jár, már két éve. Fársziul is megtanult, meg menekülttáborokban is önkénteskedik, szóval komolyan csinálja. 

Most mennek egy háromhetes, közös nyaralásra Iránba, meglátogatják a fiú családját.

Ez most csak nekem fura?

 

Egyébként a kolléganőm szerint a fiú baromira tart a többi afgán menekülttől, szerinte mind maffia, és átmegy az utca túloldalára, a csaját meg elküldi a másik irányba, ha ismerőst lát. Nem igazán tudom, mit gondoljak.

 

 

Tündér Lili második neve Anne, tisztán emlékszem, mikor épp heverésztem bálnaként a kanapén, és Táltos Bandi befutott a munkából, és még az elöszobában mondta, hogy Lili legyen Anne is, így, e-vel a végén. Én meg mondtam, hogy jó. 

Mi nem bántuk meg:

http://444.hu/2016/08/31/az-anyak-otode-megbanja-utolag-hogy-milyen-nevet-adott-a-gyerekenek

Szóval volt ez a kissé balul elsült gázszerelés minálunk, és azóta ki is plakátolták, hogy akkor az igazi megoldás most jön még csak, amikor tényleg rendbehoznak mindent, úgyhogy megint elzárják a gázt 16-án reggel 7-kor, és 18-án kettö és négy között majd megnyitják, legyünk szívesek otthontartózkodni. Elektromos fözölapok a szerkesztöségben, stb, stb. 

16-án Bandi megkérdezte öket, hogy bejönnek-e  lakásba is, vagy mehet a dolgára, de nem akartak bejönni (cserébe úgy megolajozták a lakás elötti gázcsapot, hogy most szép csíkos lett a nem is olyan régi festés. Mert kicsorgott, és letörölni nem férfi princípium (bocs, vicc volt, nem gondoltam komolyan).

Aztán még 16-án délután feljött Radica néni, hogy neki ezzel a gázmizériával tönkrevágták a  kazánját, és most ki kell valakit hívnia. Mondtam, hogy szerintem nincs gáz, azért nem müködik a kazánja, és elég okosnak képzeltem magam, de felvilágosított, hogy ugyan reggel elzárták a gázt, de aki otthon volt, annak délután visszakapcsolták. Hiába lobogtattam neki a papírt, hogy majd csak 18-án kapcsolják vissza a gázt, váltig állította, h nála van. Nálunk persze nem volt.

Akkor jutott eszembe a fenti cím. 

Aztán másnap reggel felhívtam a kivitelezö céget, hogy most mi van, és azt állították, hogy több gázcsö van, és valamelyiket újra megnyitottak, nyilván nem a miénket.

Nem baj, szeretünk lavórban fürödni. 

Apukámnak zöld ujjai vannak, hogy ilyen angolosan fejezzem ki magam. És nem ám a gondosan nyírt gyepért, meg a vonalzóval mért ágyásokért van oda,

Persze nyilván az én hibám volt, mert olyan meginghatatlanul hiszek abban, hogy ami osztrák, az csakis jól szervezett lehet. Pedig már belefutottam párszor az ellenkezőjébe.

3 hete jöttek a gázcsöveket felmérni, két nagyon normális pasas csinált mindenféle hókuszpókuszt, aztán mondták, hogy a lakásban minden rendben van, de sajnos a ház gázvezetékei annyira rossz állapotban vannak, hogy ők most le is zárják azokat, készüljek fel, hogy nem lesz se fűtés, se melegvíz, Baustelle, kibontjak a falat, stb. Ennyiben maradtunk, mondták, hogy ők végeztek, köszönik, én meg örüljek a villanytűzhelyemnek.

Délután már kint is volt a liftben egy cetli a házkezelőségtől, hogy lezárták a gázt, szükség esetén náluk lehet igényelni vízmelegítőt és rezsót. Ez nekem nagyon tetszett, hogy milyen gyorsan reagálnak, és hogy mások nehézségeit is megpróbálják enyhíteni.

Szerencsére a kismóka pont nem is volt otthon, neki napenergiával fűtötték a tengert, aztán mi sem voltunk, aztán mind hazajöttünk, de nem tűnt úgy, hogy bárki bármit csinált volna a vezetékekkel.

Én viszont nagyon türelmes birka tudok lenni, ha megmondták, hogy dolgoznak rajta, akkor biztos így is van. Közben vendégeink is voltak, akik szó nélkül mosdottak a lavórban, tulajdonképpen nagyon rusztikus  volt. Én mindig is mondtam, hogy el vagyunk kényeztetve az életszínvonalunkat illetően, nem árt néha visszavenni. Bár azért azt tudni kell, hogy az bécsi csapvíz a hegyekből jön, nagyjából 20 másodperc alatt fagyasztja le a lábam csontig.

TB azért türelmetlenkedett, nem is értettem, miért. Aztán nyilván nálam is pont szombaton (aka munkaszünet) szakadt el a cérna, amikor rákérdeztem a lépcsőházban a szomszédoknál, hogy náluk van-e már gáz, mert ez így, két és fél hét után már kezd unalmas lenni.

Kerek szemekkel néztek rám. Kiderült, hogy a szakik megbütyköltek valamit tűzoltás jelleggel a pincében még az ellenőrzés után, ezért mégsem kellett lezárni a gázt. Kb 2 órával a session után visszamentek mindenkihez, és újra kinyitották a csapokat. Amikor én már persze javában a munkahelyemen voltam.

Szóval mi teljesen feleslegesen nomádkodtunk majd´3 hétig.

Hétfőn aztán felhívtam a házkezelőséget, hogy legalább üzenetet hagyhattak volna, hogy megint van gáz, de még mielőtt igazán rendesen belelovaltam volna magam, a nő sűrű elnézéseket kért, hogy ennek nem szabadott volna megtörténnie, és hogy azonnal intézkedik. Délben még egyszer felhívtam, hogy lehet-e már tudni valamit, de addigra már házon kívül volt. Másnap újrahívtam, azt mondta, hogy előző nap írt egy emailt a gázszerelő cégnek, de nem kapott még választ. Emailt, értitek. Jó, hogy nem adta fel a levelet postán. Megint elég mérges lettem, bár sajnos németül nem tudok ennek akkora nyomatékot adni, és elkértem a cég telefonszámát, hogy majd én felhívom őket.

Komolyan, ki az a hülye, aki egy ilyet emailben akar elintézni, elvileg sürgősen? 

(a múlt hónapom azzal telt, hogy leiskoláztam egy dán biotech cég marketingesét, aki hasonló teknős-tempóban intézte az ügyemet. Naponta hívtam fel, és diktáltam neki a következő lépést – azt hiszem, az elmúlt két évben sokat tanultam a főnökömtől) 

Felhívtam a gázosokat, és tádáám, délután 1-re megint lett melegvizünk*. 3 hét után. Soha jobbkor, mert mindenféle fennforgások miatt Lilivel durván csuromvizesre áztunk délután a biciklin. A világ legjobb dolga volt bedobni a kisszöcskét a meleg vízbe, aztán főzni egy teát. 

 

*mondjuk az is vicces sztori volt, mert bár nagyon segítőkész volt a call centeres pasi, először egy újabb ellenőrzést akartak csinálni, aztán meg a kijövő szakik csak vakarták a fejüket, hogy itt mégis ki zárta itt el a gázt, és szabad-e nekik újranyitni.

Megnéztem a J.K. Rowling sztori c. életrajzi drámát filmet, és megállapítottam, hogy Rowling ugyanolyan tollal írta a kávézóban a Harry Pottert, ami az én kedvencem is. 

img_6319.jpg

Ez egyébként kb. a legolcsóbb tollacska, amit itt a klinikán is marékkal dobnak utánunk, de a reklámtollakkal (amiket utálok) ellentétben nagyon szép vékonyan fog, és nekem ez számít.

Megyek, írok is egy bestsellert.

 

Épp a múltkor akartam arról írni, hogy mennyit fejlődtem a dolgaim szervezésének és lebonyolításának területén, mióta van filofaxom, meg úgy általában is. És tényleg tök jól mennek a dolgok, ha  nem számítjuk, hogy belefutottam egy 200 eurós büntibe a kocsi papírjai miatt, meg hogy ez a kép majdnem pontosan egy éve van a desktopomon, azért, hogy blog posztot írjak róla.img_1905.jpg

Nyáron már hagyomány, hogy az egyik tesóm kijön a két lányával nyaralni, már év közben vezetjük a listát, hogy mit fogunk (fognak) csinálni, miket és hol fogunk enni, milyen filmeket fogunk megnézni, stb. Szóval készülünk, idén is J

Tavaly meg úgy alakult, hogy kirúgtunk a hámból, szinte majdnem mindennap beültünk vagy kiültünk valahová enni/fagyizni, a képek nagy része úgy készült, hogy dög meleg van, és mi egy asztal körül viháncolunk. A szülinapomat (ami hagyományosan erre a hétre esik) például három nap is megünnepeltük, előtte (mert úgy volt, hogy a napján nem ér rá Táltos Bandi), a napján (mert mégiscsak, ráadásul Táltos Bandi mégis ráért), és utána, mert akkor már benne voltunk a flow-ban.

Az fenti fotó pont az igazi szülinapos volt, a Museum Quartier-ben, 35 fok, esti fények. Imádom.

Még két hét, és lesz friss kép.

 

Nils Holgersonné 2016.07.08. 10:20

Nem hiszem el

Olvasom a híreket (komolyan, annyira durvák, mi van már az emberekkel?), és abban, hogy kezdödik az aratás. De ne már, nekem az már kicsit a nyár vége, ami nekem még el sem kezdödött. Hová tünik az ember ideje?

 

(ja, tudom, olvassak Momo-t Michael Endétöl)

 

(egyébként hasonló okokból nekem a Szent Iván-éj sem egy jó ünnep, mert ugye onnantól kezdve már megnt sötétedik. A téli napfordulót jobban szeretem. Ugyanakkor semm bajom a téli sötétséggel, több szempont miatt még kifejezetten szeretem is. Ki tud ezen kiigazodni? Valamit nagyon rosszul csinálok.)

Nils Holgersonné 2016.07.07. 12:08

a laptop teszt

Ezt meg tegnap olvastam, LinkedIn-en rakta ki valaki:

http://www.businessinsider.de/early-facebook-explains-laptop-test-2016-5?obref=BusinessInsider

 

A lényeg, hogy lemérheted, mennyire szereted a munkád azon, hogy milyen érzésekkel közelítesz reggel a laptopodhoz. 

Azt hiszem, dolgoznom kéne a gépemmel való kapcsolatomon.

 

 

(fel kell hívnom egy céget)

Főnök: Kiabáltál már életedben?

Én: öööööö

 

 

update: ha nem is kiabáltam, de ma már erősen felemeltem a hangomat. Sajnos hasztalan.

Ha a játszótéren a rég nem látott ismerős apuka terhesnek hisz, akkor vajon elhíztam-e?

brühühühühü

Lassan készülnek az írások a posztgyárban, a késésért szíves elnézésüket kérjük.

Szóval négy éves lett a kisfuszulyka, méltósággal viseli a korát. Persze ezer éve tervezgette már a napot, a tortáját, az ajándékait, a vendégeket, miNDeNt, de aztán örült bárminek, ahogy van. Mert egy ilyen rendes gyerek. A nagy tervezgetésben olyat is mondott, hogy virágot fog kapni, „.. és én úgy fogok neki örülni, hogy a szemem is fog örülni“. Úgyhogy, mivel pont Tszm-en voltunk, a kertben frissen vágott fehér rózsával ébresztettem, ő meg beváltotta az ígéretét, és még a szeme is örült. 

Megnyúlt, bár lemérve csak 102 centi, de már eléri a liftben a kettes gombot (és meg is nyomja :D), és csak úgy beugrik egyedül a kádba, meg leveszi a magasabb polcokról is, ami kell, és közben borzasztóan büszke magára. Meg persze én is rá.

Nagymozgásban még mindig egy kicsit lassabb a többinél, de sokat ügyesedett, gyorsult a futása, felmászik, ugrál, leng, kapaszkodik, szóval nem aggódom. És sokat táncol, nem tudom megítélni, mennyire ügyesen, de még az új óvónőknek is feltűnt, hogy milyen átéléssel, a kisujja utolsó percéig.

A rajzolása meg főleg ahhoz képest változott rengeteget, hogy 3 hónapja a (régi) óvónő még aggódva suttogta nekem az oviban, hogy nagyon le van maradva a gyerek, mert nem rajzol, nem színez. Hát most meg direkt az apróságokra megy rá, és színezi ki gyönyörűen (nem mentem ki a vonalból, látod?), és apák napjára ezt készítette Táltos Bandinak:

img_5847.jpg

Egyébként az új óvónő szerintem nagyon jót tett a csoportnak, rengeteget foglalkozik velük, sokat kreatívkodnak, még zárás elött pár perccel is nagyban festenek hatalmas képeket mindenféle technikával. És nem csak úgy összevissza, hanem témára lebontva egy hétig pl minden a lepkékről szól, eltáncolták, hogy kikel a bábból, lerajzolták, kiszínezték, meséltek róla, aztán elmentek a Schmetterlinghausba pillangókat nézni. Most a növényekről van szó, babot csíráztattak, rajzoltak, színeztek, színes vízbe rakott rózsát figyeltek.  Lehet, hogy ez a normális, de nálunk újdonság. Remélem, bírja majd a kiscsaj óvónő az iramot, egyelőre nagyon lelkes. A régi óvónőnek némileg megroggyant az egészsége, így az utóbbi félévben a minimálison túl nem sok mindent csinált. A múltkor Lili – egyébként is sírós kedvében kicsit hiányolta („Angela volt a legjobb tanítónő, brühühühü”), de szerintem megvagyunk nélküle. Inkább Angela anyukája hiányzik, aki a dadus és szakácsnő is volt egyszemélyben (ez egy ilyen háromgenerációs családi oviként működött, a másik óvónő Angela lánya volt, de mindenféle –nyomós- okok miatt átadták az üzemeltetést egy ovi-hálózatnak).

 

Ja, és Tündér Lili elkezdett írni, bár olvasni még nem tud. :D Folyton ír, papírra, homokba, a kezembe, a levegőbe. Egyelőre a LILI, APA, PAPA, MAMA mennek neki remekül, és a mi keresztnevünk némi rákészüléssel, de például a múltkor az oviban ráírta a nevét egy papírra, aztán visszakérte, és odabiggyesztett még egy É betűt. Mert LILIÈ. Nyilván.

Az viszont irtó vicces, hogy olvasni mindezek ellenére sem tud, amit ír, azt utána nekem kell felolvasnom ;D. De mindegy, hát majd csak az is meglesz, nem erőltetjük.

Ezt se, meg úgy általában semmit se. De valahogy mégis ráragad a sok okosság, például tud angolul. Kérdezte az óvónő, hogy otthon angolul tanítjuk-e, mert az indiai kislánnyal (nem a régi barátnőjével, ez most egy új) angolul játszik, hallotta, és csodálkozott is. Nem tudom, mennyit tud, de a múltkor hallottam, hogy a kádban játszik a legófigurákkat: I need help! Please! I need help! Kérdezem, tudja-e, mit jelent az „ I need help”. Azt mondja, háát, hogy akarok segítséget. Ennyike.

A németet a magyarral egyelöre csak otthon keveri, Tszm-en simán csak magyarul beszél, mondjuk ott kevesebbet is mesél az oviról. Fogalmam sincs, mennyire kéne már tudnia, és mennyire tud igaziból, de igyekszem nem parázni rajta. Azért azt hallom, hogy teljes mondatokban beszél, meg azt is, hogy az új óvónénikkel most ez is megugrott.

Magyarul néha csak körülírja a dolgokat, és a „nincs“ is „nem van“ a legtöbb esetben, de például tud magázódni, ami nekem tökre tetszik. A boltos játékban tanulta meg, de amikor iskolásat vagy doktorosat játszuk, akkor is használja.

Az igazi boltban is elég fiygelmes, például általában el szokott köszönni, az ott dolgozók nagy örömére (és derültségére :D)

Langyos vízben fürdik (nekem az konkrétan hideg), állítólag azért, mert jégkirálynő lesz, és most szokja a hideget. Tb-vel a termálfürdők lelkes hívei vagyunk, szóval #nemamilányunk.

 

  • Anya, szeretnék mondani valamit. Anya, szeretnék mondani valamit. Anya, szeretnék mondani valamit. Anya, szeretnék mondani valamit.
  • Igen, kicsim?
  • Semmi, ez csak egy mondóka volt.

 

Most kezdte értékelni a ritmust, és (ennél azért szofisztikáltabb) mondókákat gyárt (a mosogatógép kipakolásánál pl minden evőeszköz kapott ilyesmit, hogy Kiskanál, kiskanál, hová tegyelek, kiskanál? Itt a helyed kiskanál, megtalálunk majd, kiskanál

Könnyű vele, mert minden rosszaság elött bejelenti, hogy anya, most ne nézz ide :D

Apukám kihozta neki az egyik tyúkját, hogy simogassa meg, így mesélte: a tyúk olyan félős szívű volt, de nagypapa megfogta, hogy nem menjen el vándorútra

Szóval cuki, na. Már négy éve.

img_5630.jpg

ajándékbontogatás családi körben

 

Egyre erösebb volt a késztetésem, hogy kicsit modernizáljam az önkifejezési módszereimet, úgyhogy kedden posztoltam az elsö képem az instagramra. 

Bécsben valahogy nem volt az az eufórikus hangulat, mint Budapesten, de azért megtettük, ami tölünk telt:

img_5727.jpg

 

 

 

Tegnap/ma többe is belefutottam...

1. A MÀV oldalán lehet online jegyet venni, akár nemzetközi viszonylatban is. Az egy dolog, hogy az anyukámon a MÀV oldala kifog, bár egyébként banki ügyeket, vagy vásárláskat remekül el tud intézni a neten, de mégis csak jócskán felnöttként lett számítógép felhasználó. De az, hogy ugyanez a feladat (nemzetközi jegyet venni) az egy generációval fiatalabb, szuperokos, többdiplomás, digitális cuccokat napi szinten használó (és nem a facebookra gondolok) növéremnek sem 5 perc, az már inkább fura. És nem feltétlenül a családomban van a hiba (ráadásul ugyanez a növérem máskor is vett már nekem jegyet online, szóval ismeri a rendszert, de tegnap valami nagyon félrement az elvirán). Ráadásul ugyanez a rendszer megveteti a helyjegyet egy vonatra, miközben a vonaton a kaller széles mozdulatokkal magyarázza a japán turistáknak, hogy ne lobogtassák a helyjegyüket, mert az ide nem kell. 

Bónuszsztori, mikor felszáll a jólszituált magyar házaspár, és magyarázkodnak a kalauznak, hogy sajnos helyjegyet nem volt képes a pénztáros adni nekik, de megvetette velük az elsö osztályra a jegyet. Egy olyan vonatra, amin nincs is elsö osztály. 

 

2. nehéz munkával, de az utóbbi hetekben meggyöztem magam, hogy a migránsellenörzés miatt kialakult 10km-es autósor Hegyeshalomnál egy hasznos és érdemes tevékenység velejárója (értsd, nem csak a magyarokat szivatják, és nem csak Hegyeshalomnál). Erre tegnap a vonaton utaztam, és csak az nem szökött át  a határon, aki nem akart. Györben 2 (!) rendör még megkergette egy kicsit öket, sikerült is 3-at leszállítani a sokból (mondjuk a mi vagonunkban volt 15, de hosszú volt a vonat), de utána zavartalanul utaztak Bécsig. Engem nem érdekel, csak akkor lécci, ne kelljen már 2 órát állnom a határnál kocsival. 

 

3. Táltos Bandi Sopronból jönne Bécsbe vonattal. Megnézi az elvirán a menetrendet, _az összes_ vonat Györön keresztül jön, menetidö 3+ óra, más opció nincs. Némileg kétségbeesik, felhív, megnézem én az ÖBB oldalán, óránként jönnek a vonatok egyenesen Bécsbe, menetidö 1:15. 

 

 

megtaláltam a magyar zászlómat. Pedig egész nap tartottam magam, hogy engem nem érdekel a foci...

image_1.jpeg

A zászlót aztàn lenyúlta Táltos Bandi, abban fog ma a színházi premierre bicajozni :D 

én szerintem festek az arcomra egy piros-fehér-zöldet, és kisétálunk a Hauptbahnhofnál levő kivetítőhöz. Ki tudja, lesz-e az én életemben még egy ilyen alkalom :D

Van ez a slow dolog, amit ha elolvasok, akkor úgy érzem, igen, ez kell nekem, ez kéne mindenkinek, ki akarna rohanni, amikor sétálni is lehet? Én mondjuk biztos nem. A múltkor például elmentem egy hosszúhétvégés elvonulásra a nővéremmel, mert megérdemeljük. Annyira slow, mi? Úgy nézett ki, hogy pénteken reggel 7-kor kezdtem a munkában, hogy időben végezzek, és már kettőkor beülhessek a kocsiba, amit Táltos Bandi kislepkéstül a munkahelyemhez varázsolt. Sietni kellett, mert 4-kor már istentelen dugó van péntekenként az autópályán. Győrnél egy benzinkútnál kilöktem a kiscsirkét (na jó, átült a szüleim kocsijába), és rohantam is tovább, mielőtt rájön, hogy ö még sosem aludt nélkülem idegenben (remekül viselte, persze ettől vérszemet kaptam, de erről majd később). Sietni kellett azért is, hogy beérjek Budapest belvárosába a fogorvosomhoz f6-ra, milyen praktikus, hogy két legyet ütök egy csapásra. Kelenföldön leraktam a kocsit, metróval be a Ferenciek teréhez, fogorvos, vissza Kelenföldre, el Pest-túlsóra (GPS nélkül, különben nem sport), megnéztem a legkisebb unokaöcsémet, megkapta a sárkányos-pöttyös horgolt takaróját, aztán át Észak-Budára, a nővéremhez. Nem voltam ám fáradt.

Másnap hajnalban keltünk, és indultunk vidékre az elvonulásra tesómmal, mert az olyan slow.

Aztán, mivel a kistulipán is irtó büszke volt magára, hogy mennyire bátorkodott a nagymamáéknál, gyorsan beszerveztem egy hétvégés tanfolyamot a bátyámmal. Pénteken újra a fenti sztori, rohanva, még a dugó elött, de persze volt így is, araszoltunk a pályafelújítás örömei között. Lágymányosnál várt a (másik) nővérem Lili egyidös unokatesójával, szegényt megint csak kilöktem a kocsiból, hogy majd vasárnap jövök, kicsim! mert háromnegyed 6 volt, és hatra mentem a 17. kerületbe, egy random kis utcába. Ha-ha-HA. A GPS (google maps) bedurcázott valamiért, a bátyámnak 15 perce maradt a tanfolyam kezdése elött, hogy elmagyarázza, merre menjek. Budai úrilány vagyok, nekem a 17.kerület egy ismeretlen fogalom, egy érdekes folt a térképen, amit még sosem láttam. Képzelhetitek. De a bátyám szuper, igaz, hogy egy órás késéssel (átlagos délutáni forgalom Pesten), de csont nélkül odataláltam.

Aztán vasárnap délután ki a Pilisbe a kisügyesért, hétfő hajnalban pedig vissza Bécsbe. Utálok 5-kor kelni, pedig a napfelkelte is olyan slow élmény, hát nem?

Aztán egy másik átlagos hétvégén nemzetközi konferencia volt, hálistennek Bécsben, így nem szerveztem gardedámot Tündér Lilinek, azt a tényt, hogy Bandi egész hétvégéket képes a színházban próbálni, elegánsan figyelmen kívül hagytam. Szerencsére szombaton a barátnöm átjött a lányával és megmentett. Vasárnap Lili már borzasztóan sírt, hogy hová megyek már megint. Végül TB-vel elvittek kocsival, különben lekésem a főnököm által vezetett sessiont, ami azért vicces, mert alig találtunk oda, Bandi visszafelé meg egyátalán nem talált haza, mert ö csak biciklivel tud közlekedni. Már nem is emlékszem, hogy TL csak rosszul volt, vagy tényleg hányt is a kocsiban, ezek az apróságok igazán elvesznek a zűrzavarban. Azért délután még átmentünk a barátnőméhez, és otthagytam Lilit, mert a konferenciához vacsora is tartozott, mikor jelentkezni kellett, még jó ötletnek tűnt... TB ment érte este a próba után. Ez így persze nagyon flottul hangzik, de vegyétek bele, hogy ez ezer telefonba és átszervezésbe került, mert valahogy minden annyira képlékenyen alakult, még a vacsorára menet is a K, L és M verziót pörgettem az agyamban, és persze nincs jó megoldás, meg jó terv.

 Aztán ha azt gondolnád, hogy már igazán ránk fér egy nyugis, bécsi hétvége, akkor jön A Nagy Májusi Szülinapozás, amikor 4 családtagomnak is (inkluzíve a frissnégyévest) szülinapja van, ami egy remek, de mind fizikailag, mind érzelmileg kimerítő hétvége. Utazással, nagycsaláddal, rohangálással. Amit persze imádok, és mondhatnánk, hogy nagyon slow dolog a családdal ünnepelni, de pörög reggeltől estig a ki-megy-ki-a-vonathoz, ki-megy-a-tortáért, ki-terít, kinek-kiabálnak-már-megint-hogy-mamaaaaa, ki-hiányzik-már-megint-a-csoportképről, gyerekek-még-egy-kicsit-bírjátok-ki. 

Aztán a főnök meg kitalálja, hogy csinál ilyen scientific retreat-et egy hétvégén, amikor mind elvonulunk valami jó kis hotelbe, mondjuk a Fertő-tóhoz, és jól érezzük magunkat, meg persze mindenki előadja, hogy épp mivel foglalkozik. Aztán persze nem a Fertő-tóhoz mentünk, hanem csak a bécsi erdőig, pénteken hajnalban kezdtem, 3-kor hazarohantam (bicikliztem) a kocsiért (a munkahelyemnél nem tudok parkolni). A napsütötte, péntek délutáni lakásban majdnem elsírtam magam, hogy itt akarok maradni és a díványon heverészni. Aztán persze elindultam a délutáni csúcsforgalomba (Isten áldja a GPS feltalálóját), épp időben kiértem 5-re, amikor kezdtünk (mindenkinek örült rohanás volt, mert az orvosoknak is csak 4-kor van a műszak vége). Egy 15 perces szünetet leszámítva este fél 10-ig hallgattuk egymás előadásait, mondhatnám, egészen elmerültünk a témában, mert az olyan slow. Mikor már nem tudtam, hogy mi a nagyobb bajom, az éhség, vagy a fáradtság (9-kor szoktam lefeküdni), akkor végre megkaptuk a vacsit. 3 fogás, este tízkor, majdnem éjfél volt, mire szabadultam. Szombat reggel f6-kor keltem, hogy még átnézzem az előadásomat,, f7-kor reggeli, 7-kor (!) kezdődött a szakmai program, egy szünet, 11-re vége. Ebéd nincs. Ugye milyen jót mulattunk? Ugye máskor csinálunk majd ilyet?

Elrohantam az IKEÀ-ba (nincs is nagyobb slow élmény, mint parkolóhelyet keresni szombat délelőtt az IKEA-nál), aztán a változatosság kedvéért Magyarországra, a kismókusért. A kis piros kocsi már magától eltalál bárhová a Bécs-Győr-Budapest tengelyen. 

És akkor ezek tényleg az átlagos hétvégék voltak, a tervezhetö programokkal, azokat még el sem meséltem, amikor Bandinak péntek este lemondják a hétvégi próbáit, és akkor gyorsan összepakolunk, és ad hoc elmegyünk Budapestre, családozni kicsit.

Az átlagos hétköznapok? Ma 5-kor keltem, A-terv, B-terv, C-terv után a kislile nélkül elautóztam Budapestre, azóta a SOTE-n ülök. Most 7 óra, már mindenki hazament, mire befejeztem a munkát. Még egy emailt várok Bécsből, aztán megyek a fogorvoshoz, és remélem, éjfélre visszaérek Bécsbe, elvégre holnap munkanap.

Innen is nagy ölelés apukámnak, aki reggel azonnal letette az újságját és indult a vonathoz, mikor kiderült, hogy Tündér Lilire kell vigyáznia Bécsben. Lili ugyanis sírásba tört ki, mikor kiderült, hogy megint utaznia kéne. Valahol megértem.

 

Megjelent a könyv, amibe én írtam egy fejezetet:

img_5678.jpg

Egyelőre nem szedem le róla a csomagoló nejlont, jobb a múltat nem bolygatni.

 

Szóval az van most, hogy a kisnünüke a szüleimnél nyaral Tszm-en. Táltos Bandi meg Beethoven 9. szimfóniáját énekeli az úri közönségnek, valahol vidéken. Nekem pedig lett 3 szabad estém, amire úgy vártam, mint a karácsonyt.  De még így sincs időm írni sajnos, mert mindenféle projetkjeim vannak, például ebben a 3 estében akarom behozni az elmúlt 4 évet. Már megnéztem két filmet a listámról, meg voltam a projekt manager kurzusos barátaimal kiülős helyen beszélgetni (jesszus, mennyit nevettem, mi voltunk szerintem a leghangosabbak a rakparton). Meg olyat vacsorázom, ami csak szeretnék, és nem kell aggódnom, hogy valakiknek nem fog ízleni a padlizsánkrém.

Szóval jó, na. Persze hiányoznak, meg minden. És holnap már vége, mert utazom én is egy meetingre, hétvégén meg szaladok a kislánykáért. Jó lesz az is. De egy kicsit még élvezem a mai estét.

 

 

A munkahelyemre egy átszállással, sok gyaloglással 45-50 perc a menetidő, attól függően, épp mennyit kell várni a villamosra. Biciklivel, naaaagyon kényelmes tempóban (nem vagyok Táltos Bandi), 30 perc.

Ma még annál is kevesebb volt, mert tegnap úr napja volt (Fronleichnam), munkaszünet, sokan kivették a pénteket szabadságra, és a város teljesen kiürült. Imádtam. Semmi forgalom, csak napsütés és béke. Már rég tervezek egy posztot a városi közlekedésről, mazochista módon mindig elolvasom a 444 kommentjeit, ha biciklis cikk van, pedig tudom, hogy elképesztő marakodás lesz, gondoltam, kavarjuk fel itt is az állóvizet. :D nem, igaziból nem ezért, ezt csak most találtam ki. De érdekel a téma. Még meg kell találnom azt videót, amit régebben láttam, és témába vág, aztán tolom a biciklit a kontentot.

Nils Holgersonné 2016.05.25. 09:40

párbeszéd

A metrón beszélget mellettem két idősebb, jól öltözött pasas angolul:

- Hogy sikerült a szemműtéted?

- Köszönöm, elég jól. Egy szemcsepp miatt lett szürkehályogom, azt távolították el.

- Nem lehet könnyű egy ilyen jellegű műtét itt úgy, hogy nem beszélsz németül.

- Te, hát a múltkor voltam Londonban egy egészségügyi központban, nem rasszizmusból, de egy angol sem volt az ott dolgozók között. Szóval, igaziból nem volt nagy különbség a két hely között.

 

 

 

Nils Holgersonné 2016.05.20. 13:43

csillagom

Néha egy-egy pillanat valahogy meglepően tökéletesre sikerül, mikor ülünk a kisokossal a vacsoraasztalnál a koraesti fényeket egy gyertyával megbátorítva, és amíg kanalazzuk a köleskását, régi csillagneveket olvasok fel neki, ő meg kiválasztja, melyiket szeretné. Leginkább mindegyiket, persze.

Báránykereső, Virradó, Alkonycsillag, Vacsoracsillag, Rétszagoló-, Fagyhozó, Szélvész- vagy Csőszcsillag, Tündérek járása, Fiastyúk, Vérszemű, Félkenyér és Bujdosók lámpása, annyi van még, mint égen a csillag.

 

Nils Holgersonné 2016.04.29. 13:15

gyász

Sokáig halogattam, hogy megírjam, mostanra meg kicsit el is felejtödött, pedig még mindig megdobban a szívem, ha környéken törékeny, öreg nénit látok, hogy, ni, Pallitsch néni. És ezzel Lili meg Bandi is így van, vesszük a levegöt, hogy köszönünk neki, amikor rájövünk, hogy -

szóval Pallitsch néni még decemberben meghalt, és sokáig nem is tudtuk, januárban bökte oda Bandinak a néni fia. 

Szerettük.

 

Nils Holgersonné 2016.04.26. 19:36

Pepin

Itthon meg tisztára sörgyári hangulat van, mióta bizonyos, régen látott személyek felemlegetésekor Lili tárgyilagosan csak annyit mond: Nem jön, mert már meghalt. Én meg folyton felröhögök (mondjuk persze tudom, hogy nem haltak meg), mert vannak szófordulatok, amik örökre belémégtek.

 0:30-tól a lényeg

 

ja, és ha már témánál vagyunk, ma reggeli update, hogy Meister néni tényleg visszajött. Nem tudom, mi tartja össze, de jó anyag.

A Google szerint ma van a Föld napja, én meg egy zárt légkörü laborban ülök, lehúzott redönyökkel (kösz, Sheldon!) és a nyomástömített szuperbiztonságos s3 (BSL-3) ajtók halk, ám felettébb idegesítö hangon sípolnak (aka alarm). Állítólag a technikus már dolgozik rajta.