Lassan készülnek az írások a posztgyárban, a késésért szíves elnézésüket kérjük.

Szóval négy éves lett a kisfuszulyka, méltósággal viseli a korát. Persze ezer éve tervezgette már a napot, a tortáját, az ajándékait, a vendégeket, miNDeNt, de aztán örült bárminek, ahogy van. Mert egy ilyen rendes gyerek. A nagy tervezgetésben olyat is mondott, hogy virágot fog kapni, „.. és én úgy fogok neki örülni, hogy a szemem is fog örülni“. Úgyhogy, mivel pont Tszm-en voltunk, a kertben frissen vágott fehér rózsával ébresztettem, ő meg beváltotta az ígéretét, és még a szeme is örült. 

Megnyúlt, bár lemérve csak 102 centi, de már eléri a liftben a kettes gombot (és meg is nyomja :D), és csak úgy beugrik egyedül a kádba, meg leveszi a magasabb polcokról is, ami kell, és közben borzasztóan büszke magára. Meg persze én is rá.

Nagymozgásban még mindig egy kicsit lassabb a többinél, de sokat ügyesedett, gyorsult a futása, felmászik, ugrál, leng, kapaszkodik, szóval nem aggódom. És sokat táncol, nem tudom megítélni, mennyire ügyesen, de még az új óvónőknek is feltűnt, hogy milyen átéléssel, a kisujja utolsó percéig.

A rajzolása meg főleg ahhoz képest változott rengeteget, hogy 3 hónapja a (régi) óvónő még aggódva suttogta nekem az oviban, hogy nagyon le van maradva a gyerek, mert nem rajzol, nem színez. Hát most meg direkt az apróságokra megy rá, és színezi ki gyönyörűen (nem mentem ki a vonalból, látod?), és apák napjára ezt készítette Táltos Bandinak:

img_5847.jpg

Egyébként az új óvónő szerintem nagyon jót tett a csoportnak, rengeteget foglalkozik velük, sokat kreatívkodnak, még zárás elött pár perccel is nagyban festenek hatalmas képeket mindenféle technikával. És nem csak úgy összevissza, hanem témára lebontva egy hétig pl minden a lepkékről szól, eltáncolták, hogy kikel a bábból, lerajzolták, kiszínezték, meséltek róla, aztán elmentek a Schmetterlinghausba pillangókat nézni. Most a növényekről van szó, babot csíráztattak, rajzoltak, színeztek, színes vízbe rakott rózsát figyeltek.  Lehet, hogy ez a normális, de nálunk újdonság. Remélem, bírja majd a kiscsaj óvónő az iramot, egyelőre nagyon lelkes. A régi óvónőnek némileg megroggyant az egészsége, így az utóbbi félévben a minimálison túl nem sok mindent csinált. A múltkor Lili – egyébként is sírós kedvében kicsit hiányolta („Angela volt a legjobb tanítónő, brühühühü”), de szerintem megvagyunk nélküle. Inkább Angela anyukája hiányzik, aki a dadus és szakácsnő is volt egyszemélyben (ez egy ilyen háromgenerációs családi oviként működött, a másik óvónő Angela lánya volt, de mindenféle –nyomós- okok miatt átadták az üzemeltetést egy ovi-hálózatnak).

 

Ja, és Tündér Lili elkezdett írni, bár olvasni még nem tud. :D Folyton ír, papírra, homokba, a kezembe, a levegőbe. Egyelőre a LILI, APA, PAPA, MAMA mennek neki remekül, és a mi keresztnevünk némi rákészüléssel, de például a múltkor az oviban ráírta a nevét egy papírra, aztán visszakérte, és odabiggyesztett még egy É betűt. Mert LILIÈ. Nyilván.

Az viszont irtó vicces, hogy olvasni mindezek ellenére sem tud, amit ír, azt utána nekem kell felolvasnom ;D. De mindegy, hát majd csak az is meglesz, nem erőltetjük.

Ezt se, meg úgy általában semmit se. De valahogy mégis ráragad a sok okosság, például tud angolul. Kérdezte az óvónő, hogy otthon angolul tanítjuk-e, mert az indiai kislánnyal (nem a régi barátnőjével, ez most egy új) angolul játszik, hallotta, és csodálkozott is. Nem tudom, mennyit tud, de a múltkor hallottam, hogy a kádban játszik a legófigurákkat: I need help! Please! I need help! Kérdezem, tudja-e, mit jelent az „ I need help”. Azt mondja, háát, hogy akarok segítséget. Ennyike.

A németet a magyarral egyelöre csak otthon keveri, Tszm-en simán csak magyarul beszél, mondjuk ott kevesebbet is mesél az oviról. Fogalmam sincs, mennyire kéne már tudnia, és mennyire tud igaziból, de igyekszem nem parázni rajta. Azért azt hallom, hogy teljes mondatokban beszél, meg azt is, hogy az új óvónénikkel most ez is megugrott.

Magyarul néha csak körülírja a dolgokat, és a „nincs“ is „nem van“ a legtöbb esetben, de például tud magázódni, ami nekem tökre tetszik. A boltos játékban tanulta meg, de amikor iskolásat vagy doktorosat játszuk, akkor is használja.

Az igazi boltban is elég fiygelmes, például általában el szokott köszönni, az ott dolgozók nagy örömére (és derültségére :D)

Langyos vízben fürdik (nekem az konkrétan hideg), állítólag azért, mert jégkirálynő lesz, és most szokja a hideget. Tb-vel a termálfürdők lelkes hívei vagyunk, szóval #nemamilányunk.

 

  • Anya, szeretnék mondani valamit. Anya, szeretnék mondani valamit. Anya, szeretnék mondani valamit. Anya, szeretnék mondani valamit.
  • Igen, kicsim?
  • Semmi, ez csak egy mondóka volt.

 

Most kezdte értékelni a ritmust, és (ennél azért szofisztikáltabb) mondókákat gyárt (a mosogatógép kipakolásánál pl minden evőeszköz kapott ilyesmit, hogy Kiskanál, kiskanál, hová tegyelek, kiskanál? Itt a helyed kiskanál, megtalálunk majd, kiskanál

Könnyű vele, mert minden rosszaság elött bejelenti, hogy anya, most ne nézz ide :D

Apukám kihozta neki az egyik tyúkját, hogy simogassa meg, így mesélte: a tyúk olyan félős szívű volt, de nagypapa megfogta, hogy nem menjen el vándorútra

Szóval cuki, na. Már négy éve.

img_5630.jpg

ajándékbontogatás családi körben

 

Egyre erösebb volt a késztetésem, hogy kicsit modernizáljam az önkifejezési módszereimet, úgyhogy kedden posztoltam az elsö képem az instagramra. 

Bécsben valahogy nem volt az az eufórikus hangulat, mint Budapesten, de azért megtettük, ami tölünk telt:

img_5727.jpg

 

 

 

Tegnap/ma többe is belefutottam...

1. A MÀV oldalán lehet online jegyet venni, akár nemzetközi viszonylatban is. Az egy dolog, hogy az anyukámon a MÀV oldala kifog, bár egyébként banki ügyeket, vagy vásárláskat remekül el tud intézni a neten, de mégis csak jócskán felnöttként lett számítógép felhasználó. De az, hogy ugyanez a feladat (nemzetközi jegyet venni) az egy generációval fiatalabb, szuperokos, többdiplomás, digitális cuccokat napi szinten használó (és nem a facebookra gondolok) növéremnek sem 5 perc, az már inkább fura. És nem feltétlenül a családomban van a hiba (ráadásul ugyanez a növérem máskor is vett már nekem jegyet online, szóval ismeri a rendszert, de tegnap valami nagyon félrement az elvirán). Ráadásul ugyanez a rendszer megveteti a helyjegyet egy vonatra, miközben a vonaton a kaller széles mozdulatokkal magyarázza a japán turistáknak, hogy ne lobogtassák a helyjegyüket, mert az ide nem kell. 

Bónuszsztori, mikor felszáll a jólszituált magyar házaspár, és magyarázkodnak a kalauznak, hogy sajnos helyjegyet nem volt képes a pénztáros adni nekik, de megvetette velük az elsö osztályra a jegyet. Egy olyan vonatra, amin nincs is elsö osztály. 

 

2. nehéz munkával, de az utóbbi hetekben meggyöztem magam, hogy a migránsellenörzés miatt kialakult 10km-es autósor Hegyeshalomnál egy hasznos és érdemes tevékenység velejárója (értsd, nem csak a magyarokat szivatják, és nem csak Hegyeshalomnál). Erre tegnap a vonaton utaztam, és csak az nem szökött át  a határon, aki nem akart. Györben 2 (!) rendör még megkergette egy kicsit öket, sikerült is 3-at leszállítani a sokból (mondjuk a mi vagonunkban volt 15, de hosszú volt a vonat), de utána zavartalanul utaztak Bécsig. Engem nem érdekel, csak akkor lécci, ne kelljen már 2 órát állnom a határnál kocsival. 

 

3. Táltos Bandi Sopronból jönne Bécsbe vonattal. Megnézi az elvirán a menetrendet, _az összes_ vonat Györön keresztül jön, menetidö 3+ óra, más opció nincs. Némileg kétségbeesik, felhív, megnézem én az ÖBB oldalán, óránként jönnek a vonatok egyenesen Bécsbe, menetidö 1:15. 

 

 

megtaláltam a magyar zászlómat. Pedig egész nap tartottam magam, hogy engem nem érdekel a foci...

image_1.jpeg

A zászlót aztàn lenyúlta Táltos Bandi, abban fog ma a színházi premierre bicajozni :D 

én szerintem festek az arcomra egy piros-fehér-zöldet, és kisétálunk a Hauptbahnhofnál levő kivetítőhöz. Ki tudja, lesz-e az én életemben még egy ilyen alkalom :D

Van ez a slow dolog, amit ha elolvasok, akkor úgy érzem, igen, ez kell nekem, ez kéne mindenkinek, ki akarna rohanni, amikor sétálni is lehet? Én mondjuk biztos nem. A múltkor például elmentem egy hosszúhétvégés elvonulásra a nővéremmel, mert megérdemeljük. Annyira slow, mi? Úgy nézett ki, hogy pénteken reggel 7-kor kezdtem a munkában, hogy időben végezzek, és már kettőkor beülhessek a kocsiba, amit Táltos Bandi kislepkéstül a munkahelyemhez varázsolt. Sietni kellett, mert 4-kor már istentelen dugó van péntekenként az autópályán. Győrnél egy benzinkútnál kilöktem a kiscsirkét (na jó, átült a szüleim kocsijába), és rohantam is tovább, mielőtt rájön, hogy ö még sosem aludt nélkülem idegenben (remekül viselte, persze ettől vérszemet kaptam, de erről majd később). Sietni kellett azért is, hogy beérjek Budapest belvárosába a fogorvosomhoz f6-ra, milyen praktikus, hogy két legyet ütök egy csapásra. Kelenföldön leraktam a kocsit, metróval be a Ferenciek teréhez, fogorvos, vissza Kelenföldre, el Pest-túlsóra (GPS nélkül, különben nem sport), megnéztem a legkisebb unokaöcsémet, megkapta a sárkányos-pöttyös horgolt takaróját, aztán át Észak-Budára, a nővéremhez. Nem voltam ám fáradt.

Másnap hajnalban keltünk, és indultunk vidékre az elvonulásra tesómmal, mert az olyan slow.

Aztán, mivel a kistulipán is irtó büszke volt magára, hogy mennyire bátorkodott a nagymamáéknál, gyorsan beszerveztem egy hétvégés tanfolyamot a bátyámmal. Pénteken újra a fenti sztori, rohanva, még a dugó elött, de persze volt így is, araszoltunk a pályafelújítás örömei között. Lágymányosnál várt a (másik) nővérem Lili egyidös unokatesójával, szegényt megint csak kilöktem a kocsiból, hogy majd vasárnap jövök, kicsim! mert háromnegyed 6 volt, és hatra mentem a 17. kerületbe, egy random kis utcába. Ha-ha-HA. A GPS (google maps) bedurcázott valamiért, a bátyámnak 15 perce maradt a tanfolyam kezdése elött, hogy elmagyarázza, merre menjek. Budai úrilány vagyok, nekem a 17.kerület egy ismeretlen fogalom, egy érdekes folt a térképen, amit még sosem láttam. Képzelhetitek. De a bátyám szuper, igaz, hogy egy órás késéssel (átlagos délutáni forgalom Pesten), de csont nélkül odataláltam.

Aztán vasárnap délután ki a Pilisbe a kisügyesért, hétfő hajnalban pedig vissza Bécsbe. Utálok 5-kor kelni, pedig a napfelkelte is olyan slow élmény, hát nem?

Aztán egy másik átlagos hétvégén nemzetközi konferencia volt, hálistennek Bécsben, így nem szerveztem gardedámot Tündér Lilinek, azt a tényt, hogy Bandi egész hétvégéket képes a színházban próbálni, elegánsan figyelmen kívül hagytam. Szerencsére szombaton a barátnöm átjött a lányával és megmentett. Vasárnap Lili már borzasztóan sírt, hogy hová megyek már megint. Végül TB-vel elvittek kocsival, különben lekésem a főnököm által vezetett sessiont, ami azért vicces, mert alig találtunk oda, Bandi visszafelé meg egyátalán nem talált haza, mert ö csak biciklivel tud közlekedni. Már nem is emlékszem, hogy TL csak rosszul volt, vagy tényleg hányt is a kocsiban, ezek az apróságok igazán elvesznek a zűrzavarban. Azért délután még átmentünk a barátnőméhez, és otthagytam Lilit, mert a konferenciához vacsora is tartozott, mikor jelentkezni kellett, még jó ötletnek tűnt... TB ment érte este a próba után. Ez így persze nagyon flottul hangzik, de vegyétek bele, hogy ez ezer telefonba és átszervezésbe került, mert valahogy minden annyira képlékenyen alakult, még a vacsorára menet is a K, L és M verziót pörgettem az agyamban, és persze nincs jó megoldás, meg jó terv.

 Aztán ha azt gondolnád, hogy már igazán ránk fér egy nyugis, bécsi hétvége, akkor jön A Nagy Májusi Szülinapozás, amikor 4 családtagomnak is (inkluzíve a frissnégyévest) szülinapja van, ami egy remek, de mind fizikailag, mind érzelmileg kimerítő hétvége. Utazással, nagycsaláddal, rohangálással. Amit persze imádok, és mondhatnánk, hogy nagyon slow dolog a családdal ünnepelni, de pörög reggeltől estig a ki-megy-ki-a-vonathoz, ki-megy-a-tortáért, ki-terít, kinek-kiabálnak-már-megint-hogy-mamaaaaa, ki-hiányzik-már-megint-a-csoportképről, gyerekek-még-egy-kicsit-bírjátok-ki. 

Aztán a főnök meg kitalálja, hogy csinál ilyen scientific retreat-et egy hétvégén, amikor mind elvonulunk valami jó kis hotelbe, mondjuk a Fertő-tóhoz, és jól érezzük magunkat, meg persze mindenki előadja, hogy épp mivel foglalkozik. Aztán persze nem a Fertő-tóhoz mentünk, hanem csak a bécsi erdőig, pénteken hajnalban kezdtem, 3-kor hazarohantam (bicikliztem) a kocsiért (a munkahelyemnél nem tudok parkolni). A napsütötte, péntek délutáni lakásban majdnem elsírtam magam, hogy itt akarok maradni és a díványon heverészni. Aztán persze elindultam a délutáni csúcsforgalomba (Isten áldja a GPS feltalálóját), épp időben kiértem 5-re, amikor kezdtünk (mindenkinek örült rohanás volt, mert az orvosoknak is csak 4-kor van a műszak vége). Egy 15 perces szünetet leszámítva este fél 10-ig hallgattuk egymás előadásait, mondhatnám, egészen elmerültünk a témában, mert az olyan slow. Mikor már nem tudtam, hogy mi a nagyobb bajom, az éhség, vagy a fáradtság (9-kor szoktam lefeküdni), akkor végre megkaptuk a vacsit. 3 fogás, este tízkor, majdnem éjfél volt, mire szabadultam. Szombat reggel f6-kor keltem, hogy még átnézzem az előadásomat,, f7-kor reggeli, 7-kor (!) kezdődött a szakmai program, egy szünet, 11-re vége. Ebéd nincs. Ugye milyen jót mulattunk? Ugye máskor csinálunk majd ilyet?

Elrohantam az IKEÀ-ba (nincs is nagyobb slow élmény, mint parkolóhelyet keresni szombat délelőtt az IKEA-nál), aztán a változatosság kedvéért Magyarországra, a kismókusért. A kis piros kocsi már magától eltalál bárhová a Bécs-Győr-Budapest tengelyen. 

És akkor ezek tényleg az átlagos hétvégék voltak, a tervezhetö programokkal, azokat még el sem meséltem, amikor Bandinak péntek este lemondják a hétvégi próbáit, és akkor gyorsan összepakolunk, és ad hoc elmegyünk Budapestre, családozni kicsit.

Az átlagos hétköznapok? Ma 5-kor keltem, A-terv, B-terv, C-terv után a kislile nélkül elautóztam Budapestre, azóta a SOTE-n ülök. Most 7 óra, már mindenki hazament, mire befejeztem a munkát. Még egy emailt várok Bécsből, aztán megyek a fogorvoshoz, és remélem, éjfélre visszaérek Bécsbe, elvégre holnap munkanap.

Innen is nagy ölelés apukámnak, aki reggel azonnal letette az újságját és indult a vonathoz, mikor kiderült, hogy Tündér Lilire kell vigyáznia Bécsben. Lili ugyanis sírásba tört ki, mikor kiderült, hogy megint utaznia kéne. Valahol megértem.

 

Megjelent a könyv, amibe én írtam egy fejezetet:

img_5678.jpg

Egyelőre nem szedem le róla a csomagoló nejlont, jobb a múltat nem bolygatni.

 

Szóval az van most, hogy a kisnünüke a szüleimnél nyaral Tszm-en. Táltos Bandi meg Beethoven 9. szimfóniáját énekeli az úri közönségnek, valahol vidéken. Nekem pedig lett 3 szabad estém, amire úgy vártam, mint a karácsonyt.  De még így sincs időm írni sajnos, mert mindenféle projetkjeim vannak, például ebben a 3 estében akarom behozni az elmúlt 4 évet. Már megnéztem két filmet a listámról, meg voltam a projekt manager kurzusos barátaimal kiülős helyen beszélgetni (jesszus, mennyit nevettem, mi voltunk szerintem a leghangosabbak a rakparton). Meg olyat vacsorázom, ami csak szeretnék, és nem kell aggódnom, hogy valakiknek nem fog ízleni a padlizsánkrém.

Szóval jó, na. Persze hiányoznak, meg minden. És holnap már vége, mert utazom én is egy meetingre, hétvégén meg szaladok a kislánykáért. Jó lesz az is. De egy kicsit még élvezem a mai estét.

 

 

A munkahelyemre egy átszállással, sok gyaloglással 45-50 perc a menetidő, attól függően, épp mennyit kell várni a villamosra. Biciklivel, naaaagyon kényelmes tempóban (nem vagyok Táltos Bandi), 30 perc.

Ma még annál is kevesebb volt, mert tegnap úr napja volt (Fronleichnam), munkaszünet, sokan kivették a pénteket szabadságra, és a város teljesen kiürült. Imádtam. Semmi forgalom, csak napsütés és béke. Már rég tervezek egy posztot a városi közlekedésről, mazochista módon mindig elolvasom a 444 kommentjeit, ha biciklis cikk van, pedig tudom, hogy elképesztő marakodás lesz, gondoltam, kavarjuk fel itt is az állóvizet. :D nem, igaziból nem ezért, ezt csak most találtam ki. De érdekel a téma. Még meg kell találnom azt videót, amit régebben láttam, és témába vág, aztán tolom a biciklit a kontentot.

Nils Holgersonné 2016.05.25. 09:40

párbeszéd

A metrón beszélget mellettem két idősebb, jól öltözött pasas angolul:

- Hogy sikerült a szemműtéted?

- Köszönöm, elég jól. Egy szemcsepp miatt lett szürkehályogom, azt távolították el.

- Nem lehet könnyű egy ilyen jellegű műtét itt úgy, hogy nem beszélsz németül.

- Te, hát a múltkor voltam Londonban egy egészségügyi központban, nem rasszizmusból, de egy angol sem volt az ott dolgozók között. Szóval, igaziból nem volt nagy különbség a két hely között.

 

 

 

Nils Holgersonné 2016.05.20. 13:43

csillagom

Néha egy-egy pillanat valahogy meglepően tökéletesre sikerül, mikor ülünk a kisokossal a vacsoraasztalnál a koraesti fényeket egy gyertyával megbátorítva, és amíg kanalazzuk a köleskását, régi csillagneveket olvasok fel neki, ő meg kiválasztja, melyiket szeretné. Leginkább mindegyiket, persze.

Báránykereső, Virradó, Alkonycsillag, Vacsoracsillag, Rétszagoló-, Fagyhozó, Szélvész- vagy Csőszcsillag, Tündérek járása, Fiastyúk, Vérszemű, Félkenyér és Bujdosók lámpása, annyi van még, mint égen a csillag.

 

Nils Holgersonné 2016.04.29. 13:15

gyász

Sokáig halogattam, hogy megírjam, mostanra meg kicsit el is felejtödött, pedig még mindig megdobban a szívem, ha környéken törékeny, öreg nénit látok, hogy, ni, Pallitsch néni. És ezzel Lili meg Bandi is így van, vesszük a levegöt, hogy köszönünk neki, amikor rájövünk, hogy -

szóval Pallitsch néni még decemberben meghalt, és sokáig nem is tudtuk, januárban bökte oda Bandinak a néni fia. 

Szerettük.

 

Nils Holgersonné 2016.04.26. 19:36

Pepin

Itthon meg tisztára sörgyári hangulat van, mióta bizonyos, régen látott személyek felemlegetésekor Lili tárgyilagosan csak annyit mond: Nem jön, mert már meghalt. Én meg folyton felröhögök (mondjuk persze tudom, hogy nem haltak meg), mert vannak szófordulatok, amik örökre belémégtek.

 0:30-tól a lényeg

 

ja, és ha már témánál vagyunk, ma reggeli update, hogy Meister néni tényleg visszajött. Nem tudom, mi tartja össze, de jó anyag.

A Google szerint ma van a Föld napja, én meg egy zárt légkörü laborban ülök, lehúzott redönyökkel (kösz, Sheldon!) és a nyomástömített szuperbiztonságos s3 (BSL-3) ajtók halk, ám felettébb idegesítö hangon sípolnak (aka alarm). Állítólag a technikus már dolgozik rajta.

 

A(z új) munkámról mondjuk nem igazán írtam itt, de például a 2 közvetlen munkatársam közül az egyik,  Sheldon az imént a következö viccet mesélte nekem:

why is six afraid from seven?

because seven ate nine.

 

a hétköznapokon az életem nem egy film, hanem egy sorozat.

 

Fiatalabb koromban egyáltalán nem hallottam (persze lehet, hogy némileg elszigetelve nőttem fel az elitiskoláimban Budapest elitkerületeiben), az utóbbi években viszont egyre többször jön szembe, és mindig felkapom a fejem rá, mert szerintem nem helyes. De lécci javítsatok, ha mégis.

Erről van szó:

"Magasabb tőlem, idősebb tőlem, okosabb tőlem"

WTF

szerintem összehasonlításnál a "nálam" a helyes. "Magasabb nálam, idősebb nálam, stb." Kérdésnél is úgy mondjuk, hogy minél nagyobb, nem úgy hogy mitől nagyobb. Illetve ez utóbbi is helyes, csak, hát mást jelent.

Honnan jött ez a "tőlem" őrület?

Ha valaki szeretné megvetni a lábát a bécsi klinikán (Allgemeines Krankenhaus/Meduni Wien), érdekli a tudományos munka belgyógyászat gyakorlattal egybekötve (utóbbi nem kötelezö, de több pénz) és képes németül kommunikálni (nem kell anyanyelvi szint), akkor jelentkezzen sürgősen nálam (mondjuk kommentben).

 

Mennyi az esélye annak, hogy sétálok az utcánkban, és a fejemre hullik egy negyvenkilós kő

 

Mennyi az esélye annak, hogy parkolok az utcánkban, és a kocsimra esik egy negyvenkilós kő?

 

Az előbbinél azt hiszem, némileg több, és valahol nagyon örülök, hogy inkább az utóbbi történt. Meg annak is, hogy valaki kihívta a rendőröket, van felelős (aki baromira megnyugodott, hogy nem az első lehetőség esett meg), és a felelősnek van biztosítása is. Na de akkor is, leverem a kezét annak, aki bántja legközelebb a kis piros kocsit. 

 

 

Nils Holgersonné 2016.03.07. 09:34

Bulika

Szombat este teljesen olyan érzésem volt, ahogy koncentráltam, hogy ne aludjak el a kissanyi altatása közben, mint mielött megyek disznóvágásra. Nem, ez nem egy olyan jó érzés, én egyrészt szeretek aludni, másrészt igényem is van rá, harmadrészt disznóvágás után nekem mindig rengeteg a dolgom, és egy hét, mire kiheverem.

Állunk a ház kukája mellett, Radica néni tartja a fedöt, és mutogat: ez itt mind a Frau Meisteré, nézzem csak meg. Ö már átnyálazta délelött az egészet, fényképek és régi képeslapok, nézzem csak, tele van vele a kuka. Itt vannak a ruhái is, biztosan a lánya meg a veje dobta ki, más nem lehetett, csak ök. 

Most az van, hogy a kissógornömnek ígértem egy horgolt babatakarót, de akkor még nem tudtam, hogy a kissrác autóversenyzönek készül, és már a kanyarban van. Úgyhogy most megint megy a kapkodás, pedig olyan jól elterveztem az egészet. újabb bizonyíték, hoyg felesleges tervezni :D Pont lett is volna lehetöségem a hétvégén a személyes átadásra, de ahhoz múlt hét csütörtökig be kellett volna fejezni. A múlt hétvégén még ment minden, mint a karikacsapás, el is jutottam kb az egyharmadáig. Aztán jött a hétfö, és dolgozni kellett menni, de sebaj, hazarohanok, aztán hadd szóljon. De be kellett menjek a színházba a mélyen dekoltált, zsabós inget és parókát viselö Táltos Bandihoz, hogy összeszedjem Lilit (a hülye óvoda valamiért 4-kor zár, úgyhogy ha próba van, akkor Lili megy apa dolgozójába, ahonnan én hozom el). A színháznak olyan remek az elhelyezkedése, hogy nekünk hazafelé egy nagy sétára (1 km) van a villamosmegálló. Közben van piac (Naschmarkt), izgalmas halakkal meg polipokkal, vintage bútorbolt, a müegyetem ajándékboltja, egy JÀTSZÒTÈR, egy nagy tó, amit körbe lehet szaladni, a francia nagykövetség zsebkendönyi kertje, amiben verebek ugrándoznak, és nagyon lassan kell megközelíteni, nehogy elrepüljenek. Szóval képzelhetitek a tempót, ahogy haladtunk hazafelé, pedig a szemem elött igazán csak a takaró lebegett (sajnos Lili szeme elött meg minden más). Még a közértbe is be kellett menni, az is egy 20-30 perces plusz gyaloglás, és közben van a süteményalkatrész-bolt (öö, vagy akárhogy is hívják), baromi izgalmas dolgokkal a kirakatában, meg antikvitás régi babákkal, nem ragozom, egyszerüen k é p t e l e n s é g sietni hazafelé. 

Mindegy, otthon bedobtam Lilit a kádba, ott órákig elvan viszonylag minimális intervencióval, de a fürdöben ücsörögve is egész kényelmes horgolni, szóval elvagyok. Sajnos közben rájöttem, hogy még ki kell sütni a maradék palacsintatésztát, nehogy ránk romoljon, úgyhogy az értékes horgolóidöböl újabb negyedórát kellett feláldozzak a család oltárán. Aztán vacsora, mese, de játsszálvelem, de mostmárigazánaludjál. Alig haladtam valamit.

De sebaj, hiszen ott van még kedd, abban a munka és lefekvés közti pár órában meg lehet váltani a világot. Persze megint a színházba kellett menni, amivel mindimum 3/4 órát elvesztek, de vásárolni már legalább nem kell. A színházban Táltos Bandi kifogástalanul szabott öltönyben és a síró Lilivel fogad, aki _mindenképpen_ meg szeretné nézni Rossini Otellóját. Felhorkan bennem egy "büdös kölök, minek neki opera", de persze maradunk. NYilván él azért bennem a remény gyanú, hogy Lili fél óra után megunja.

Közben persze kiderül, hogy technikai okokból a próba nem 5-kor, hanem 6-kor kezdödik, dörzsölöm a kezem, hogy annyit úgysem bír ki a háromésféléves, mindjárt indulhatunk. De kibír. Szó nélkül. Maradunk. Én egy (nekem is) hirtelen csavarral elengedek mindent, hátradölök és idömilliomosnak képzelem magam. Remekül megy, kisimulnak a ráncaim, és lelazulok. Jó nekem, nagyon jó.

img_4208.jpg

A képen Otello, Desdemona és Bandi

Aztán elkezdödik az elöadás, és teljesen leköt mindkettönket, szuper zene és egyszerüségében is szép díszlet, elszalad az elsö másfél óra. Lili ugyan a függöny (és egy különösen zavarbaejtö jelenet után, amikor mindenkit beterít a fekete tinta, és Jágó ugrál az ebédlöasztalon) lazán kijelenti, hogy unalmas (újabb kézdörzsölés, hogy akkor mehetek haza horgolni), de azért a kantinba még lenézünk apához. Ott végre fény derül arra, hogy itthon Lili miért sír, hogy a színházba akar menni. Több ismeröse van már, mint nekem, föleg férfiak, persze. TündérL csak ül az asztalnál, és fogadja az elé járuló hódolókat, van aki gyorsan sorbaáll a büfében, hogy egy tábla csokival rója le tiszteletét. Közben egy lány elmeséli nekem, hogy mennyire imádja Lilit. A szünet vége felé apa és lánya elrohannak sminkre (TB parókát is kap), aztán mikor visszajönnek, és én indulnék haza, Lili könnyek közt rebegi, hogy megnézné a második felvonást.

Rosseb- gondolom, benyomnám otthon a Bogyó és babócát, hát nem jobb, mint Rossini? De Lilit nem lehet meggyözni, úgyhogy beülünk, élvezzük, apa színre lép és megcsókolja (aka feleségül veszi) a királylányt, igaziból az eredeti darabban nincsenek is benne, de itt igen, Lili végig nekik drukkol. Jágó ármánykodása háttérbe szorul, mi elégedetten távozunk még a taps elött. Na jó, Lilin átfutott egy kisebb hiszti, de ezt betudom a fáradtságnak, végignézni egy operát azért nem egy sétagalopp. 

Viszont szó nélkül gyalogol mellettem az éjszakában, szerencsénk is van, mert hamar jön a villamos. Nem tagadom, takaró ide vagy oda, elég büszke vagyok rá.

 

img_4158.jpg 

Na jó, ezért ennél már jobban állok vele 

 

nagyon régi, és nagyon új jegyzetek a kismadárról, akiről nem írok már havi összegzést.

- Lili már nagyon ügyesen tud sütit sütni - mesélem az apjának.

- Töled tanultam, anya! -

a mikulás meg hozott neki egy kiskötényt, ha láttatok volna, mennyire örült neki!!! pont diós-gombás muffint csináltunk, és úgy hívtuk egymást, hogy kismester meg nagymester. 

néha egy órát is el tud bíbelödni valamivel, néha meg percenként kell valami input egy felnöttöl. Ha nincs, akkor hangosan lamentál, hogy "velem már senki sem játszik?" 

Egy mondatot nem lehet végigmondani mellette, ez mondjuk elég idegesítö tud lenni. 

A piros kocsi nem tetszik neki, szerinte sárgát kellett volna venni (mert van egy régi sárga Citroen az utcánkban, az nagyon tetszik neki, mert sokkal szebb a lámpája (nekünk miért nem olyan van?) meg nagyobb a kereke). Pedig eddig a piros volt a kedvenc színe. 

Ha ügyes vagyok, akkor megdícsér, hogy ügyes vagy, anya. Egy egészen sajátos, bátorító, kedves hangnemben :D

-És neked milyen volt a napod a munkahelyen? - és meghallgatja a választ. És további kérdéseket tesz fel. Elolvadok, nyilván. (én meg izzadok, míg elmondom a mikroRNS-eket meg a vesetranszplantációt ovis nyelven) 

Egyedül öltözik, vetkőzik, egyedül megy fürdeni, mert ő már NAGYlány. 3 és fél éves, úgyhogy mindenből három kell (vagy sokszor három).

Otthon nem alszik délután, és este is késön megy ágyba, úgyhogy néha sírni tudnék egy kis sajátidöért. 

Kezd rákapni a kreatívkodásra, vág, ragaszt, fest, mondókákat és énekeket költ. Mondjuk színezni nem színez, és ritkán rajzol, ettöl az óvónéni teljesen lelkibeteg, és suttogva közli, hogy a gyerek nagyon le van maradva. Igyekszem nem aggódni ezen, pl mert cserébe nagyon szép színeket használ, meg különben is, miért kell három és fél évesen gyönyörüen színezni? pláne ceruzával egy év, mire mindent kisatírozol. Szóval szerintem csak nem érdekli. És vízfestékkel teljesen jól bentmarad a vonalban, csak hát azt is otthagyja néhány perc után, hogy inkább kis papírcetliket vágjon, amit ásványvizes palackba dobál, vizet ereszt rá, és nézi, hogy úszkálnak. Mert megnézett valami videót, ahol spongyabobot csináltak így. És ha akar valamit barkácsolni, akkor felsorolja, hogy mi kell hozzá, mint egy kis projectmanager. Nagyon vicces.

Búcsúzóul pedig az egyik dala, azt mondta, ez a vigasztalódal, és majd apának is megtanítjuk, és együtt énekeljük, ha szomorú valaki:

Ha nincsen barátoood

És hallasz valami furcsaságooooot

Menjél, keresd meg anyukááád és apukááád,

vagy nagymamát és nagypapát

vagy egy nagylányt és fiúúúút

és menj be velük a barlangbaaaaa (ahonnan a furcsa hang jött - szóval gyözd le a félelmeid, a szerk.)

és jó szívvel lakjál oooooott

és fogadj szót, hogy ott laksz moooooost.

 

Remélem, mindenki megvigasztalódott, aki szomorú volt.

 

Vasárnap reggel Táltos Bandi még az ágyban gyönyörködött az alvó kistücsökben. Úgy 10 perc után Tündér Lili elkezdett mozgolódni és még csukott szemmel kiszólt:

- Apa, ne mondogasd, hogy szép vagyok, mert akkor nem tudok aludni.

 

 

Már egy jóideje megfogalmazódott bennem a vágy, hogy csak annyi cuccom legyen, amit rendben is tudok tartani. Mondjuk első nekibuzdulásomban vettem másodbiciklit (meg tudom magyarázni), aztán egy kocsit, de ezt most hagyjuk (majd ha valaki átjön teára, elmesélem, milyen köröket futottam, hogy minden autópályamatrica meglegyen :D sírva fog röhögni).

De sajnos az olyan alapvető dolgok is hiányoznak, mint hogy felvarrjam a leszakadt gombot rögtön, és ne kerülgessem hónapokig. Mit hónapokig, kb 5 éve volt egy jó dzsekim, a tél utolsó napján beakadt valamibe az utcán, kiszakadt a zsebe. Nagyon gyászoltam, kimostam, elraktam. Idén elővettem, megnéztem, tulajdonképpen teljesen javíthatónak tűnt, megvarrtam, most van egy jó dzsekim. Csak miért kellett ehhez kerülgetnem 4 évig, azt nem tudom. 

És akkor a rendszeres bicikliápolásról, a folyton összegubancolódó fonalakról (mert nyilván mindig csak lecsapom valahová a készülő horgolást), a vízköves mosógépről, és a hegedűmről, aminek Kína óta nincs A-húrja még nem is szóltam. De látom azért az interneten, hogy mások is küzdenek a cuccal.  

A kislakásnak meg ebből a szempontból is van előnye, hátránya, egyrészt fizikai korlátot szab a cuccoknak, másrészt nincs helyem a karbantartáshoz, bármilyen szerszámot előveszek, máris leblokkoltam a lakás hasznos terének egynegyedét. 

Szóval nem tudom. Igyekszem nyitott szemmel nézni mindent, rávenni magam a tárgyaim gondozására, meg persze kritkusan megszabadulni minden olyantól, amivel nem tudok foglalkozni. Mondjuk erre az utóbbira most hirtelenjében nem tudok példát mondani, lécci, ne kérdezzetek rá.

 

De legalább a kisdrót igen, sőt, nagy sikere is volt a lémegaLolás-hajával. És megbeszéltük, hogy jövőre már tényleg csinálunk egy farsangi bulit a barátokkal, és családilag beöltözünk.

img_3997.JPG

 

 

Sarkadi Sándor: Farsang

Fruskák, Zsuzskák, Dorottyák,

Járják a bolondját:

Dínomdánom vigalom,-

Nincs a táncra tilalom!

Maskarások, bolondok,

Rázzátok a kolompot:

takarodjon el a tél-

Örvendezzen, aki él! 

 

Holnaptól meg böjt. Nálam boltbanvásárolt-édességstop lesz, rosszvilág jön a Táltosokra meg a Tündérekre.

én meg nem írok, pedig állítólag ez a hobbim. Vagy a horgolás? 

A horgolással teljesen felsültem a múlt hétvégén, bármit meghorgolok csukott szemmel, tévét nézve, vonaton, repülőn, TL-nek mesét olvasva, meditálva és ordibálva, szóval bárhogy, KIVÈVE alkalomra és határidőre. Olyankor összekuszálódik a fonal, elveszik a tű (ötször, pedig lassan minden méretből kettő van), nem értem a leírást, értem, de mégsem sikerül, szétesik, vagy össze sem áll, nem is ezt akartam, nincs egy rendes motring fonal ebben a házban. Így esett, hogy bár irtó büszke voltam a januári teljesítményemre, már ami a befejezett projekteket, átélt szociális élményeket, nyugalmas és harmonikus lelkiállapotot illeti, sőt, már írni akartam róla a blogon, hogy mennyire király(nő) vagyok 2016-ban, amikor az egyik kissógornőmnek hirtelen-hamarjában babaváróbulit rendeztek a többi sógornőim, és én, a horgolás koronázatlan világbajnoka, a remeg-a-kezem-ha-nem-adtok-egy-tűt-gyorsan- életérzés feltalálója és leírója, HÀROM nap alatt nem volt képes meghorgolni egy pár babacipőt. 8x3x2 centit kétszer. 

Mindegy, az utolsó éjjel -már Budapesten- még küzdöttem, de viberen már ott villogott az üzenet TB-től: Engedd el.

Gyász. Egyperces néma csend. Amibe aztán bele is aludtam.

Másnap viszont pikkpakk összerántotta magát a társaság és a buli nyitóakkordjaként elmentünk egy szabadulószobába, amire évek óta vágyom, és nem csalódtam. Szuper volt, remek csapatmunkával hasítottunk, rég játszottam ilyen jót. Két csapatunk is volt, két külön szobában, a végén én rögtön mentem volna a másikba, annyira feldobott.

Közben a buli, amit a szervezőlány legeslegeredetileg (a hét elején) 3 személyesnek álmodott meg, önálló életre kelt, mint egy gólem, és a lány pénteken már hiperventillált, hogy nem bírja visszafogni az elszabadult erőket. Facebookon 72 ezren jeleztek vissza, az utcában már nem volt parkolóhely, kihívták a rendőröket a buli mintegy 5 órás tetőpontján 14 gyerek (ebből 9 négy év alatt) és 18 felnőtt volt a lakásban (az emeleten dolgozó festőt és asztalosokat nem számítva), senki nem sérült meg.  

Másnap mi Lilivel egy ebédmeghívással kényeztettük magunkat, ahol csak velünk foglalkoztak, mert a végletek emberei vagyunk. Csönd, téli napfény, barátságos könyvespolcok és szobanövények és egy jó beszélgetés. Így lesz teljes egy hétvége.

 

teljes kontrasztja a mostani hétvégének, amin Lili is én én is kidöltünk, itthon heverészünk :S