Szóval volt a hétvége, meg az a hosszú lista.öööö.Meg tudom magyarázni.És egyébként egész sok mindent megcsináltam, és ami a lényeg, én elégedett vagyok.Szóval pénteken voltunk IKEÁ-ban, de nem kaptunk olyan függönyt/szőnyeget, amilyet kigondoltunk. Nem lesz olyan egyszeru ez…

Már napok óta vágytam palacsintára. Nagyon.Hétvégén akartam sütni, vagyis TB-t kértem, hogy süssön nekem. Vettem is mindenfélét hozzá - sajnos házi baracklekvárunk nincs-, de aztán a sok esemény között elmaradt.Közben voltunk étteremben is, ahol a fiúk desszertnek…

Munka után a közértnél randiztunk TB-vel. Ő fentről jött, én lentről, ő gyalog, én biciklivel, de pont egyidőben érkeztünk, és úgy örültem, hogy látom. Gyorsan bevásároltunk, majd míg TB visszatolta a kocsit, én a bicikli mellett élveztem a balzsamos tavaszi estét. A…

Nyilván ez így egy az egyben megint nem igaz, ugyanis én lógtam ki a kukából meztelennek tűnve.Az előzmény annyi, hogy nagytakarítás volt (a szerdai flyladyt hívom így, ami elviekben egy órás takarítás, de egy férfi életében minden takarítás nagy, ami hosszabb mint 15 perc) és…

a címnek nyomokban van némi köze az íráshoz, mert valamiféle pozitív hangot szerettem volna megütni, de a fenti összeállítás az én fejemben mostmár örökre Dandozolika hangján szól (bármikor könnyesre röhögöm magam ezen a videón, ez ciki?)nna,…

képzeld, valaki mar azt irta, hianyzik neki a blog (marmint annak a frissulese), ez engem borzasztoan meghat, olyannyira, hogy irok, bár nincs nagyon mirol. (vagyis egy kis poszt mar regota esedekes, csak egy fenykep hianyzik hozza, de majd az is jon mindjart, mindjart)Igazibol TB irhatna, mert o…

hát, akkor lássuk, mit sikerult a listából tejesítenem. Mert az igazi listaírok kipipálnak és összegeznek, majd újra listáznak, nem tudtátok?- van egy rég megígért horgolt hajpánt, aminek már csak kevés kéne, hogy befejezzemKipipálva! (ld. na'vi hajpánt)- van egy rég elkezdett…

1 komment

Címkék: mindennap

Igaziból rengeteg mindenről kéne írnom/írnunk, de nehezen jut rá idő.Először is mélységes megdöbbenésemnek kell hangot adnom, miszerint a Másik Fél nem tartja be a megállapodás minden pontját. Sőt, szinte alig tart be valamit. Jó, ebben a posztban  nem volt egész…

Nils Holgersonné 2010.02.06. 19:22

Derű

Olyan jó kedvem van! Holnap jön haza TB, már nagyon várom. Kényelmesen keltem, horgoltam, vásároltam. Szeretem, hogy ismerek néhány arcot a környékről, van egy anyuka, aki már köszön is (na ja, adtam neki egy csomag zsepit múltkor, mikor a kisfia hányt a hűtőpult előtt)…

Szerdán családias hangulat volt a cégnél, úgy este 6 körül. A fiúk indultak sörözni, a lányok meg horgolni. 

Elsokent panaszkodnek egy keveset, mert az jo (nekem). Az ev elso honapjat nem zartuk zartam valami jo anyagi helyzettel. Mondjuk nem ehezunk (sot!), csak puritan vastagnyaku protenstans énem szirenazik, hogy nincs tartalekom. Mert ha jon a végítélet a gazda, hogy szamolok el a…

süti beállítások módosítása