Megvolt a nyár első strandolása, persze nem most mikor napok óta zuhog, hanem még előtte, de kissé el vagyok maradva a számtalan élmény leírásával.

Hármasban mentünk, elkísért a két fürtös, egy szőke meg egy barna. Sikerült olcsó diákjegyekkel bejutni, pedig nem vagyunk mai csirkék, a szőkének meg érvényes diákja sem volt, de úgy megkavartam a pénztárost, (a szeme előtt mutogattam, eszméletlen sebességel két diákot, hol a zsebemből előkapva, hol meg a táskámból) hogy feladta. Így egy főre a belépő 420 forintot kóstált, ami még ellenségek között is baráti.

Ahogy megérkeztünk, letámadtuk a büfét és mindenki választhatott valamit ami szemének szájának ingere. A szőke salátát, a barna sültkrumplit, a dagadt meg mindmegette.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A lányok nem mertek bejönni a vízbe, mert bár tűzött a nap és langyos volt a víz, egyre csak azt hajtogatták, hogy félnek. A barna a vízinövényektől, a szőke meg attól, hogy nagyon fog fázni mikor bemegy a vízbe. Meg amikor kijön. Meg közben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Addig a sznob, akinek persze a starndolás=pancsolás helyettük is élvezte a hullámokat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azon gondolkodtam, hogy meg tudna-e rúgni a nagy fehér madár a víz alatt, ha megfogom a lábait.

 

Ha-ha, neeem.

 

Hoppá, de igen.

 

Így nem is tudom, hogy a többiek megérdemlik-e egyáltalán, hogy strandolásnak hívják ezt a délutánt, de ha azt vesszük strandolásnak, hogy kinn vagyunk a napon, egy pléden, víz közelében és eszünk hekket, meg stíröljük a népeket, meg kicsit homokozunk és áztatjuk a lábunkat, akkor igen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Én közben elmeséltem a világ legjobb viccét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kötéltáncoltam.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bemutattam a hattyú halálát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Így strandol egy magyar náBob.

2 komment

Címkék: strand

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr531163362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Best of the best 2009.06.04. 18:57:57

~Biztos Én is erős késztetést éreztem volna arra, hogy megfogjam a nagymadár lábát! :-) Sőt!!!
~De jó Nektek, hogy strandolhattok! Itt nincs semmi féle normális pancsoló, csak a tenger, bár az is kilóméterekre. Ezek itt nem tudják hogy mi az igazi JÓ!
Én szeretek a strandon:ugrálni, búvárkodni,üldögélni,keresztrejtvényt fejteni,beszélgetni,úszkálni,kifáradni...talán jégkrémet enni.... A hal evését valahogy soha nem élveztem annyira.

...jaj de kis drága! Almámnak csutkájához érvén összetalálkoztam egy kicsírázni vágyóval. Annyira tetszik! CSírázó magocska, sötét almám belsejében. (biztos hogy nem kukac!!)

~Nekem is kellemesen telt azért a hétvégém. Futottam,főztem,napoztam és bicikliztem is.
Remélem Mindenkinek kellemes volt valamelyik napja a hétvégén, vgay mindkettő!?

TáltosBandi 2009.06.05. 13:22:46

Hát mert rossz országban élsz.

Ha mindig esik, vagy fúj. Soha sincs igazán meleg. Nincsenek a városban strandok. (Miért lennének, ha hideg van, és mindig esik, és sosincs igazán meleg?)

Akkor költözzetek el.

Mindenhol szükség van arra amit ott csináltok.

:)