Mit csinálnak az igazi sztárok, mikor senki sem látja őket? Hogyan viselkednek, mikor a kamerák és a riporterek nincsenek ott, hogy megörökítsenek egy pillanatot amin aztán elégedetten csámcsoghat a bulvárra éhes közönség. - Nézd már, Madonna hogy néz ki smink nélkül! - Te jó ég, ez sima colàt iszik, nem lightot? Anyám.


Hét óra lesz két perc múlva. A nézők már a helyükön ülnek, a zenészek is elfoglalták az őket megillető pozícióikat. Kicsit jobban izgulnak mint általában, a mai előadás az utolsó. Rádióközvetítés, mindennek tökéletesnek kell lennie. Az egyik énekes akinek még van húsz perce, fekszik a színpad mögötti vörös szőnyegen, előadás után ezen fog végigsétálni. Vastaps lesz ma is. Mindig az van. Amúgy nem is szereti a vastapsot, valahogy nem ér annyit, mióta a fújolás meg dobálás nincs már a "tetszésnyilvánítás" eszközei között.

 Hiába, már a közönség sem a régi.

(...Hatvanezer volt a jegy,tíz a taxi,  harmincezer a kölcsönestélyi, az kellene még csak, hogy paradicsomos legyen, aztán fizethesse a tisztìtót is. Különben sem szereti az operát. Ilyen hülye ajándékot évfordulóra, inkább mentek volna étterembe. Zene ott is lehet, mégha cédéről is.)

Emberünk fekszik a szőnyegen, bal lába felhúzva, rajta keresztbe a jobb, ezzel lógázhat kedvére.( Nagyon tetszetős jobbláb. Gondoltam is mikor bejött, micsoda jobbláb. Ha nem jelentkezik senki a következő két évben aki nem mutat hiányosságokat bal láb terén, akkor nagyon jó esélye van a szerepre. ) Szóval fekszik a szőnyegen, lóbálja a lábát, arcát szalmakalappal takarja a fények elől, a zenéből úgyis pontosan tudja mi történik a színpadon, mikortól kell  készenlétben állnia a színfalak mögött és melyik ütemben kell a pódiumra lépnie, de ha elaludna a szőnyegen, akkor is számíthat az ügyelő éberségére.

Egy perc van a kezdésig de a karmester még nincs a helyén.

Az énekes azon gondolkodik, hogy holnap gőzgombócot egyen-e desszertnek, vagy inkább somlóit? Nehéz. Minden döntésünk meghatározza hátralevő életünket.

Ugyanebben a pillanatban, valaki finoman megcsiklandozza a talpát. Van ebben a helyzetben, valami apró pimaszság, ahogy kiszolgáltatottan fekszik a földön, csukott szemmel, és egyszer csak valaki hozzáér a meztelen talpához.

Biztosan az egyik gyerekszínész. Megemeli a kalapját és kikémlel alóla. A kamerster vidáman ránevet, miközben sietős léptekkel halad tovább. Az énekes meglepetten, de szívből nevet rá vissza. Olyan valószerűtlen, hogy ez az őszinte vidám gyerek, és a plakátokon vad, szenvedélyes tekintettel parancsoló diktátor egy és ugyanaz a személy.

Felcsendül az első akkord. Még tizenkilenc perc.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr121236492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

missMarple 2009.07.12. 21:23:35

*finom csiklandozás az élet sója...

*jó érzés újra és újra megtapasztalni az "őt is anya szülte" érzés fenségesen egyszerű döbbenetét...

*"élsz
hangyányit sajogsz
pórusaidon kiszivárog léted
csak sajgás a tested
öntudatlan bódulatban
menekülni vágysz
még ver a szív
kié"

vackor1b 2009.07.13. 10:09:02

Ha továbbra is a munkahelyemen olvasom a blogot, idővel kicsapnak hangos hahotázás miatt ;)))))))))))))))))