Nils Holgersonné 2010.02.06. 22:54

Álom

Egyébként azt álmodtam, hogy nyaralunk/kirándulunk a családdal, az osztrák (?) Alpokban. A hegyekre tisztán emlékszem, elég magasan lehetett, mert nem zöld gyep volt, hanem a sziklák között elő- elötörő fűcsomók. De voltunk egy kisvérosban is, Márk és Fló ugráltak a macakakövön. Szinte az egész család ott volt, a picik nem, de pl Tuskó Hopkincs igen. És este egy Hütte/vendégfogadó hátsó teraszán vertünk tanyát. Nem voltunk fizető vendégek, de nem bánták, hogy ott vagyunk. Még a mosdót is használhattuk. 

Másnap reggel, mikor kikászálódtunk a hálózsákokból, valahogy tudtam, hogyha mindent egy előre meghatározott módon csinálunk, akkor nem lesz baj. Kb úgy, mint a filmekben, amikor pont akkor lép előre valaki, amikor rázuhanna egy zongora) és ezt a többiek is tudták, legalábbis a felnőttek. Vackor1b pl igen. Nem tudom, ki mondta el nekünk, amolyan jelenésféle lehetett. Felsőbb parancs. De teljesen hétköznapi dolgok voltak, hogy reggeli után szedjük le az asztalt, pakoljunk össze szépen, ilyenek. Kicsit izgultam, mert mindent nagyon rendesen kellett csinálni, és attól is féltem, hogy ha a gyerekek bénáznak, nyüffögnek, kicsúszunk az időből. De Vackor pl nem aggódott (jééééééééééé), és akkor én is megnyugodtam, hogy ez tökre ki van számolva, hogy nekünk ezt meg kell csinálni, és tényleg nem lesz semmi baj. És akkor összepakoltuk a cuccot, és indultunk hegyet mászni.

Tanulság nincs, de jó érzés volt a tudat, hogy pontosan tudom, hogy mit kell csinalni, mert valaki megmondta, és tudom, hogy simán meg tudom csinálni, ha kicsit figyelek és tudom, hogy minden rendben lesz.

Összességében viszont nem volt jó érzésű álom, inkább ijesztő, mert a rossz, ami megtörténhet, igenis ott volt a levegőben, nagyon egyértelműen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 kép innen

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr291735238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gem 2010.02.07. 20:31:16

Nem vittétek az utóbbi időben kicsit túlzásba a Flylady programot?