.. kihasználom az alkalmat.

1. Szóval, a cég, aki készíti nekem a speckó antitestet, bejelentette, hogy a sejtrabszolgáik megtagadtak a munkat, ezért határozatlan időre eltolódnak a kísérleteim, amiket ezekre alapoztam. Ami reményeim szerint a phd fő irányvonalát adták volna. A cég egyébkent a tervekhez képest már így is egy éves késésben van, így én is.

2. Szuper lenne, ha végezhetnék öreg egereken kísérletet. Ehhez vagy két éve kellett volna megrendelni őket, vagy most van 317 db kilátásban, ha a hét végéig máig megrendelem. Ezt tudtam hétfőn, de egyedül nem dönthetek. Ma kaptam meg a választ, hogy megrendelhetem őket. Ehhez viszont a mi cégünk szabályai szerint meg kéne lennie már az az osztrák hatóságok engedélyének, amit március első heteire várunk. Március elején legyilkolják az állatokat, ha nem rendelem meg őket ma. Hívtam az céges illetékes elvtársat, de nem vette fel. Ha beleegyezik (egy nem a rugalmasságáról híres, német csajt kell meggyőznöm arról, hogy hányjunk fittyet a szabályokra), ki kell még töltenem 3 dokumentumot (a még-nem-megérkezett hatósági engedély alapján), aláíratni 2 emberrel, láttamoztatni eggyel, valamint kitölteni a megrendelő ívet, és már kész is vagyok. Ezzel legalábbis.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr841791997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.