Ismert skót közmondás, miszerint ha a piszoárnál összeér a vállad a szomszéddal, akkor reménytelen a küzdelem.

Női olvasóink kedvéért azért ezt kicsit kibontom. Vannak bizonyos férfiak (én is közéjük tartozom,) akiket kissé nyomaszt, ha együtt kell pisilniük más férfiakkal, pláne ha közben csönd van, vagy a másik férfi feltünően közel áll, bámul minket, vagy ezeknek szerencsés együtthatója.

Szóval ilyenkor, a mi fajtánk általában álldogál egy-két végtelennek tűnő percig, aztán ha ezalatt a másik fél nem végzett, akkor ő csinál úgy mintha végzett volna, és elhagyja a helyiséget, majd pár perc múlva ha "tiszta a levegő" ismét szerencsét próbál.

Tegnap orvosnál voltam, kellett a biztosításomhoz és a fickó aki felmérte az állapotomat kezembe nyomott egy üveget, hogy megnézi, hogy nincs-e cukor vagy fehérje, és gyerünk lulu. Elég gyorsan beszélt és a végét nem is értettem, de azt hiszem tanultam egy új szót: lulu az a pisilés német gyereknyelven, ugyanis rendesen tuti nem így van.

Beküldött egy szobába az üveggel, hogy uccu neki. Nem mertem mondani, hogy otthon kb. egy órája túlestem ezen, szóval lehet hogy nem fogom megtölteni a literes küblit.

A szoba nem volt túl inspiráló, egy pad és egy poszter, hogy hogy kell belecélozni az üvegbe. Tulajdonképpen mint egy magánzárka.

Éppen azon gondolkodtam az üveggel a kezemben, hogy mennyi ideig maradhatok benn, mert azt simán el tudtam képzelni, hogy mondjuk húsz perc múlva ki tudok csikarni húsz cseppet. Ekkor nyílik az ajtó, és bejön egy másik fickó, jól szituált öltönyös, kifejezetten szimpatikus, csak nem egy közös pisilésre abban a szűkös cellában. Zavartan nézett, én próbáltam rá úgy nézni, hogy ELNÉZÉST FOGLALT, de nem hatotta meg, az egész lehetett vagy öt másodperc.

Elraktam a fegyvert, és leültem a padra. Én érkeztem előbb, enyém a priccs. Logikus. Ha kell neki verekedjen meg érte.

De ő csak zavartan elfordult, és úgy csinál mint aki éppen belepisil az üvegbe. Persze hallottam, hogy nem. Sőt a légzésén is, hogy ez nem fog menni. Megkérdeztem, hogy nem is olyan könnyű, mi? És azt hiszem ez nem a legjobb kérdés volt, mert ő is elrakta a fegyverét, és elkezdte a falat támasztani. Bemutatkozott, már majdnem nyújtottam a kezem, de aztán győzött a józan ész a jómodor felett. (Ami tulajdonképpen képmutatás, hiszen férfiak milliói fognak kezet minden másodpercben úgy, hogy előtte nem mosták meg egész nap. De ez itt túl direkt volt.)

Eltelt vagy maximum öt perc, nem is tudom mire vártunk. Kopogás nélkül bejön egy harmadik idősebb férfi. Nem vagyok klausztrofóbiás, de ennyi cowboynak kezdett kicsit szűkös lenni a hely. Kérdezi mit csinálunk? Mondom, minek néz ki?

Szerencsére ekkor benézett  egy nővér aki zavartan, de határozottan kitessékelte a cellatársaimat, és ezek után nekem már az is elég volt a sikerhez, hogy nem bámulnak ketten.

Kint aztán tisztázódott a helyzet, az én dokim kiment kávézni, és a másik fickót egy másik orvos küldte be, aki azt hitte üres a zárka. Közben visszajött az én dokim, aki azt hitte már rég hazamentem, és beküldte a következő jelöltet. (A harmadikat.)

Rövid barátság volt, de sokáig emlékezni fogok rá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.