2010.09.09. 09:33
Nyaralás 2: Mulatunk
Szóval ott tartottunk, hogy péntek délután van, és mi egy tanyaszerűségen vagyunk, ahol a fészert (? istállót?) átalakították egy nagyon szép bálteremmé, rusztikus kőfalak meg kovácsoltvas csillár, és megérkezik a család, a fiatalokkal együtt. Nekiállunk megteríteni az asztalokat, mindenki segít, és jó a hangulat, gondoltam videózom, de kiderül, hogy otthonhagytuk azt a zacsit, amiben a kamera, meg a két fényképezogép volt. (kesőbb kiderül, hogy az én fényképezőm nálunk van, ettől függetlenul nem nagyon fotózunk kesőbb sem). Különfeladatnak megkapjuk a gyerekasztalt, amit TB-vel annyira szuperül díszítünk, hogy utána csodájára jár az egész család. Az úszógyertyás kagylós-kavicsos asztaldíszeket is mi rakjuk össze, a végére a terem elég profinak néz ki.
Estefelé körbeüljük az egyik nagy asztalt és kukoricát morzsolunk szalvétát hajtogatunk, ebben még a férfiak is részt vesznek (mint mindenben egyébkent, leszedik az asztalt és mosogatni is segítenek pl), dumálgatunk, vagyis foleg ők, Florian papája nagy mókamester, nyomatja franciául a vicces történteket, mindenki könnyesre röhögi magát, mi meg leginkább rajtuk mulatunk, meg igyekszünk belőni a rokonsági kapcsolatokat, mert az még nem teljesen világos (mondjuk TB-nek az 5. napon sem egészen tiszta még, hogy melyik örömszülő kihez tartozik, és ki kinek az öccse, ebbol születnek kalamajkák). Van pl egy öreg nénike, aki úgy üldögél a vidám az asztaltársaságnál, mintha nálunk is kevesebbet értene franciául, sokáig azt hisszük, hogy egy nagymama, de később kiderül, hogy nem, hanem a francia örömanya keresztanyja, Ramóna néni, és általában a megfigyelő státuszt tölti be, bár ha valaki foglalkozik vele, akkor azért tud beszélni. Hozzánk mindig van egy kedves mosolya.
Aztán Florian anyukája is némileg visszafogottan vesz részt az általános derültségben, emögött mindenféle szaftos családi botrányokat sejtünk, de kesőbb kiderül, hogy már ismeri a férje összes viccét ezért unja magát ezért nem nevet.
TB elsüti a balatoni hétvégén Floriántól tanult francia mondatot, "óó, köszönöm, nagyon finom volt... de annyira tele vagyok, mint a déli busz" (nem ez szó szerint, de értelme ennyi). Mindezt tökéletes kiejtéssel és a megfelelő hassimogatós nyújtózkodással, Florian apja (akitol származik a kifejezés) majdnem leesik a székről, annyira nevet, a többiek már fulladoznak, ezt már nem lehet fokozni.
Szóval az este jól telt, nagyon hangulatos volt ott üldögélni, a késői vonattal érkezik még pár vendég Párizsból, lenéző kedvességgel fogadjuk őket Bandival, mert mi mégiscsak bennfentesnek számítunk már a családban, már vannak közös emlékeink és teríteni is segítettünk meg minden.
Másnap a menyasszony koordinálja az eseményeket, reggeli, ebéd a már megérkezetteknek, én vagyok a manikűrfelelőse, ami marha vicces, ismerve engem, de hát ez egy ilyen geek társaság, Delphine-nek (aki ugyancsak francia kollégám es horgolós csajszi) is én adok a ruhájának színével harmonizáló körömlakkot, különben matt színtelennel keni le.
Kora délután kicsípjük magunkat (TB nyakkendője harmonizál (=ugyanolyan színű) a szandálommal, a kendőmmel a nyakláncommal és a fülbevalómmal, elég nagy a sikerünk, hiába, a magyarok zsigerből elegánsak). Felöltözni is segítek Emmának, az anyukájával együtt, hátul a ruhán ezernyi gomb van, marha vicces, tisztára, mint a filmekben, a szoba egy kőkorlátos franciaerkélyre nyílik, kint zöld a fű, süt a nap, hiába második felvonás, azért kicsit mindenki izgul
És megérkeznek az első vendégek (már aki nem volt még ott). És ami a legmeglepőbb, hogy hozzánk is odajönnek, egész családok, hogy nahát, szóval mi vagyunk a lengyel vendégek, oh, bocsánat, Hungary, az Hongrie, ugye? láttak ám minket tegnap a nagy készülődésben, ez itt a feleségem, ez itt a lányom, ez itt a fiam, bon jour, puszi, puszi, puszi, bocs, hogy nem tudunk jól angolul.
A gyerekek nyargalásznak a kertben, mi kicsit lézengünk, de aztán az egyik nagybácsi felölti a francia zászlós szalagot, és anyakönyvezetői minőségében mond egy hosszabb szöveget, amit mi nem értünk, de nem baj, mert süt a nap és csicseregnek a madarak. Kicsit mindenki törölgeti a könnyeit, aztán aláírják a papírokat, aztán jön egy uncsibb rész, amikor a násznép fura kanapékat eszeget és beszélgetnek, nekem egy Párizs környéki bírónő jut, végülis elvagyunk.
Aztán végre leülünk az asztalhoz és kiderül, hogy a főétel palacsinta, leves nincs, desszertnek pedig palacsinta lesz. Mivel csak hárman sütik a palacsintát, vetélkedővel döntik el, melyik asztal állhat a sorba, ez azért vicces, és a palacsinták is jók, én lazaccal kérem, sajttal és tejszínnel. Fura, hogy nincs az a nagy trakta, meg ezer fogás, azért van egy pillanat, mikor majdnem rosszul leszek, de akkorra már benyaltam egy tányérral a helyi nevezetes karamellaszószból.
Kicsit unjuk magunkat TB-vel, ezért elcsenünk a gyerekek asztaláról egy pakli memóriakártyát, lehet róla francia szavakat is tanulni, egy kisfiú segít, hogy kell kiejteni a neveket. A gyerekek egyébként hihetetlen aranyosak, van vagy 18-20 belőlük, és egy sem idegesitő, a nagyobb lányok segítenek a tálalásnál, a kisebbek meg simán jófejek.
TB matchboxoszik a kisfiúkkal, nem kell hozzá sok nyelvtudás, a szülők odavannak, és tőlem kérdezgetik, hogy Bandi gyerekekkel foglalkozik-e civilben.
Mikor sötétedik, mindenki előáll valami mutatvánnyal, vagy negyvenen az unokatestvérek közül együtt elénekelnek egy dalt, hamisan, de nagyon jókedvűen, aztán a kanadai szülők is énekelnek, meg egy öreg nénike is, az egyik öccs gyerekkori képeket vetít, aztán színdarab is van, az egyik nagybácsi Cyrano de Bergerac és két nagyobb gyerek csodálkozik neki tollas kalapban, hogy hányféleképpen mondhatná szebben kis lovag. Kicsit mi is kedvet kapunk, elénekeljük ketten hogy Tavaszi szél vizet áraszt, és TB megzsarol, így utána én egyedül elénekelem a Marseilleise-t franciául, és az egész násznép énekel velem, vicces érzés.
Utána tánc, először francia zenék, de még a mulatósnál is furább, bár egyszer van egy keringő, amikor összeszaladnak a népek, megnézni, hogy a magyarok milyen jól táncolnak, utána táncolhatatlan számok mennek, ha kérünk valamit, annak is csak valami feldolgozása van, kettőkor feladjuk és elmegyünk aludni. (bár még egy kicsit hallgatózunk, ha roki lenne, akár pizsamában is leszaladunk. De nincs.)
a következő rész tartalmából: az eskuvő második napja, a tányértörögetést itt máshogy viszik véghez, majd titokzatos autókázás a lemenő nap fényénél, aztán a tengert is megláthatnánk, ha nem lenne töksötét éjjel
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
missMarple 2010.09.09. 13:25:06
Utolsó kommentek