Második nap rögtön buszozással kezdünk, a sofőr halandzsájából csak a sáskát értik a srácok pontosan, így lesz Sáska úr a neve. Nem mintha túl gyakran kommunikálnánk vele, de az a pár nap, amit együtt töltünk, mégis meghatározó, viszonylag kevés ilyen biztos pont van az életünkben, mint a pekingi Sáska úr.

A (kínai) programban ez áll: Bingzhou, Shandong Province, go by luxurious bus, take almost 5 hours

A google maps viszont csak Binzhou-t talál, Santung tartományban, és végülis volt szerintem vagy 6 óra is, és a luxus is kínai, de azért nem rossz ám, és két buszunk is van, egyikben főleg a magyarok, másikban főleg a bolgárok ülnek, mi először véletlenül a bolgárba kerülünk, de odafelé úgyis többnyire alszunk, mert a jet lag kutya dolog, visszafelé már szemfülesebbek leszünk. Megismerkedünk az autópályák menti vécék különleges világával, előkerülnek a különböző kézfertőtlenítő kendők és zselék, felértékelődnek a papírzsepik.

Be kell vallanom, hogy teljesen felkészületlenül érkezünk, és mivel ájultan aludtuk végig az utat, még a tájról sem nagyon tudok beszámolni. Az egyik kis cunamitól tudom azt is csak meg, hogy 5 millióan laknak ebben a városban, de ne képzeljetek valami nyüzsgő metropoliszt, a hotel utcája lehetne Békéscsaba belvárosa is, leszámítva az épületek vertikális nyújtózkodását. Az útlevelünket úgy tűnik, örökre lenyúlták, anélkül pénzt sem tudunk váltani (vagyis mi nem is akarunk, de a többieknek ez később is központi kérdés lesz)

Békéscsaba belvárosa

Internet viszont van, így megismerkedünk a cenzúrázott világháló fogalmával, meglepően sok oldal nem elérhető, és nem ám azt írja, hogy bocs, de felnőtt tartalom, és még kicsik vagyunk, hanem csak egyszerűen közli, hogy nincs netkapcsolat. De az ártatlan oldalaknál 10 másodperc múlva mégis van. A továbbiakban sajnos mellőznöm kell az általam olvasott blogok nagy részét.

A szoba egyébként jobb, mint a pekingi, tisztább is, de rájövünk, mi volt már fura előző nap is: hogy a padlószőnyeg rengeteg helyen ki van égetve. Nem csak az ágy mellett, hanem bárhol a szobában. Kínában mindenhol lehet dohányozni, és ezt ki is használják, én meg, az elkényeztett európai csak lesek, később, jobb híján megszokom.

A hotelben (és mint később kiderül, Kína nagy részén) egyébként még olyanokat sem értenek angolul, mint change money, nagyon viccesek. Többórás várakozás után visszakapjuk az útlevelet, és kimegyek az egyik lánnyal bankot keresni. Az átállástól még félkómásan megdöbbenünk a közlekedés ritmusán, gyalogosként igaziból mindenhol útban vagyunk, még a járdán is, mert ott közlekednek a robogók, dudál mindenki, és véletlenül sem áll meg, legfeljebb lassít. Később felvesszük a tempót, és megtanuljuk, hol a helyünk, de az első 5 perc elég megdöbbentő. Nem léteznek sávok, a közlekedési lámpa csak díszkivilágítás, és az jut előbbre, aki kevésbe félti a kocsiját. Az utcán megbámulnak minket, ez is fura, vagyis inkább vicces, az elején nem is tudom, mi bajuk.

vesztőhelyre menet

Este a koncertterem hátsó bejárata egy kicsit mindenkit megdöbbentett, mint valami olcsó horrorfilmben, bent sem lett sokkal jobb, gusztustalan vécé, mosdó nélkül, zár nélkül, örökké kikapcsoló lámpákkal. Koszos betonfalak, nagy, barátságtalan terek, mosolytalan kínaiak, aki a koncert után lóhalálában pakolják össze a nekünk szánt ennivalót.

művész wc

művész zuhanyzó

A öltöző ims lepukkant, ablaktalan helység egy csomó zold növénnyel, amit szerintem a mi kedvünkért zsúfoltak be oda, kizárt dolog, hogy a neonfényben fotoszintetizálnak. De kapunk kalácsot meg tejet, és lemegy rendben a koncert is, bár sikerülhetett volna jobban is. Ami nagyon fura, hogy nem maradnak csöndben, végig megy a susmus és a kvaterkázás. Ez nem lesz így minden városban, de nem jöttem rá, mitől függ (talán a jegy árától?)

Este pohárköszöntő a helyi polgármesterrel, büszkén húzzák meg a kispohár sörüket, mintha pálinka lenne. A vacsi finom, de később mellettünk kezdenek mosogatni: összedobálják a csészéket, pálcikákat és tányérokat egy lavórba, majd némi lögybölés után már pakolják is ki száradni. Kicsit elveszi a kedvem a további falatozástól, bár akkor már úgyis mindegy.

terüjj, terüjj

A szobában kibontjuk TB anyukájának az ajándékát: az út minden napjára kapunk meserészletet, egy csokit, néhány szót kínaiul és egy bölcsességet. Nagyon tetszik.

ilyeneket játszottunk 1

(nem akartam egy bekezdésbe süríteni a koncertprogramot, majd mindig lesz ilyen kis ízelítő, ok?)

(és nyugi, nem fogjuk a naplót 3 hétig húzni, lesznek rövidebb napok is, és több bejegyzés egy nap)

 

8 komment

Címkék: kína utazás

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr852574922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tuskó Hopkincs 2011.01.11. 12:21:29

Jól látom az utolsó képen, az Tsing Tao sör? Hoztatok?

Gem 2011.01.11. 19:08:51

@Nils Holgersonné: Láttál már olyan sört, amelyiket TH ne kérte volna? Pláne, ha olyanról van szó, amelyikért nem szaladhat el bármikor a sarki közértbe, hogy megvegye?

Van valami Tatra Mocny vagy hogy hívják is a szekrényén, de most, hogy ott van az orra előtt, vagy mindjárt nem érdekes és azt várja, hogy megromoljon, vagy csak a hátam mögött szeretné meginni, ezért őrizgeti. Bezzeg amikor nem volt itthon, akkor sokat adott volna érte, hogy legyen.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2011.01.12. 20:20:21

@Gem: hát, akkor mostsokat adna egy Tsing Tsao sörért :)

nux vomica 2011.01.12. 22:00:09

Kinek mire van beállítva a szeme; nekem a rákocskákra

missMarple 2011.01.20. 11:57:36

Xiuxiu (alias cunami2)naplójából :
"...ha nem alszanak,akkor vedelnek; nagyképűek és azt hiszik nem látom,hogy folyon befogják az orrukat és pofákat vágnak..."