nna, az imént egy huszárvágással eltüntettem a telefonomból a jegyzeteimet a következő 3 napra, szóval rövid leszek.

Remélem, jól emlékszem, hihetetlen, mennyire összefolynak a napok.


a futár az ötven kilónál nehezebbeket, nem a hátizsákba teszi

ügyesen megspóroltak egy r betűt, ilyen a reptéri angol

Az ebéd meglepően finom (sütőtök, hmmm), és most először szolgálnak fel nekünk teát a meleg víz helyett. A többieket mondjuk újfent sokkolja a sült csirke feje, az meg pláne, mikor én TB csókolózik vele. Végülis ugyanolyan steril, mint a többi sült hús, nem?

a sör nem tudom milyen, nem kóstoltam (T.B.)

Sajnos nem emlékszem, mi történt ezután, lehet, hogy mégis volt valami az ebédben. Gondolom sétálgattunk a városban, de még csak nem is rémlik. Marha ciki. Kérdezgettem TB-t is, de még annyira sem emlékszik, mint én. Bocs, Zé, legközelebb jobban figyelünk!

A képeket nézegetve legalább annyit tudok, hogy a koncertterem pár hatalmas Mozartkugelből (vagy gőzgombócból) áll, nagyon impozáns, bár nem feltétlenül szép és itt van az a sportpálya a hotel mögött, ahol reggel a kínai polgárok köröket sétáltak.

az ufók azt hitték, hogy a szmog majd rendesebben takarja az űrhajóikat

Van, aki futott, de nem sokan, van, aki meg erősített. Nagyon fura volt ez az össznépi sportolás-szerűség, kíváncsi lennék a hátterére.

kispályások

Erről jut eszembe, hogy sok boltban vagy étteremben voltunk tanúi a reggeli/esti eligazításnak, amikor a dolgozók felsorakoznak, meghallgatják a főnök beszédét, és néha együtt verseket skandálnak,

kifolyt a víz a szinkronúszóválogatott edzőmedencéjéből

énekelnek (katonásan) sőt, olyat is láttunk, ahol meg kellett ölelni a mellette állót (és bocsánatot kérni az aznap rosszindulatú pletykákért). Érdekes volt, de biztos meg lehet szokni.

 

Az ég és föld központja. 2010 óta a világörökség része. Legközelebb megnézzük.

Nem tudok többet, hallgassatok inkább egy kis zenét!

ilyeneketjátszottunk

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr712608074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.