Ide is repülünk, kezd kicsit fárasztó lenni, bár azt hiszem, ciki arra a panaszkodni, hogy túl sokat repül valaki. Valamelyik reptéren, valamelyik biztonsági ellenőrzésen elveszik a gyantámat, egyszerűen kiveszi a nő a hegedűtokomból, még csak nem is én nyithatom ki. Felbosszantanak, de esélyem sincs, ő csak vonogatja a vállát, és meg hiába mondom, hogy eddig bezzeg egyik reptéren sem volt vele gondom. Amit legjobban utálok, az a következetlenség, hogy senki mástól nem veszik el, csak tőlem. Egy másik helyen Andi nádfaragó késkészletét vették el, amit véletlenül az oboatokban hagyott, de aztán visszaadták neki. Megint egy másik helyen meg az újonnan vásárolt műanyag evőpálcikáinkat kobozták el, de azt Bandi egy óvatlan pillanatban egyszerűen visszavette.

A híres kunmingi kőerdő. Egész konkrét elképzeléseim vannak, hogy mit hagytunk legközelebbre.

A steward is felbosszantott, kikapcsoltatta velem a repülős módba állított iPhone-t, hogy nem játszhatok rajta, míg mások mellettem a Sony Erissconjukról hallgattak zenét. Hátramentem veszekedni, persze csak annyit tudott angolul, hogy Kínában nem szabad használni, de azt nem tudta megmondani, hogy miért nem. Hiába mondtam, hogy 2 hete repülgetek Kínában, és még eddig senkinek nem volt vele baja. Néhány perc után megadóan mondta, hogy jó, akkor kapcsoljam vissza (nem mintha kikapcsoltam volna, de ő ezt nem tudta), de akkor is leszúrtam, hogy ha ennyire komolyan veszik az utazási feltételeket, akkor most hirtelen mi ez a nagy engedékenység. Szegény, nem tudta, melyik lábára álljon, de akkor is utálom, ha következetlenek. Kiszúrtam vele, mert odaadtam az András gyereknek, aki tovább játszott vele, és rá érdekes módon nem szóltak.

next time

Szóval Kunming, az 1890 méteren fekszik, de ebből nem érzékelünk semmit, mert tök lapos a táj. Azt ígérték nekünk, hogy az örök tavasz városa, ahol rengeteg a fű, fa, virág, és mindig meleg van. És valóban, ahogy kiszállunk a röpülőből, máris érezzünk a melengető napsütést, és mivel többen visszamennek reklamálni (például mert a reptéri rakodómunkások eltörték az egyik cselló nyakát - upsz), leheveredünk a parkolóan a fűbe (és reméljük, hogy senki nem köpött még oda). Hihetetlen érzés nem fázni, mondjuk ne gondoljatok kánikulára, de egy amolyan koratavaszi napsütésre, amikor hirtelen minden derűs lesz és szép (a szubtrópusi időjárást a magasság szelidíti meg). A városban tényleg mindenhol virágok vannak, még a lepukkant szocreál beton felüljáróról is lógnak le. Az egész város némileg szegényes benyomást kelt, de tiszta, rendezett az utca, és a boltok tele vannak az ízlésesen elrendezett árukkal. Ráadásul az járda felé mindegyik nyitott, ettől nagyon barátságos lesz az egész. Az arcok kicsit barnábbak és kevésbe kínaisak, és sokkal gyakrabban látok népi jellegű ruhadarabokat, vagy például európai ruhájú, de a babát bordó szőttesben cipelő anyukákat.

(ja, és valahol erre volt, hogy a reptéren is láttunk alul lyukas nadrágot viselő kisfiút, nagyon viccesen nézett ki, és nem is pisilt a váró padlószőnyegére, mint vártuk. Legalábbis nem addig, amíg figyeltük)

hatalmas folt kell majd rá

Az ebéd a szokásos, egy hotel közeli étterem, és én már semmin nem lepődöm me, amit elém tesznek. Egyszerre csak mégis felállnak a szervezők, és közlik, hogy megyünk. Úgy látszik, most telt be a pohár náluk, vagy nem tudom. Vagy talán az volt a baj a teli phárral, hogy elég mocskos volt. Szerintem bőven nem ez volt a legrosszabb hely, és én már épp falatozni kezdtem volna. Az éttermieket is sajnáltam, hogy ennyit dolgoztak a kajával, mi meg szépen lelépünk. Bár biztos örültek, hogy a tányérok majdnem érintetlenek voltak.

Átvonultunk a KFC-be amit én pont nem szeretek, de hát mindegy, végülis. A lényeg, hogy van, aki örült a rántottcsirkés szendónak.

A hotel meg egyszerűen csodás.

átmeneti szállás

Először fordul elő, hogy a városbeli sétálgatás helyett TB-vel a szoba kényelmét választjuk, és kihasználjuk.

az a jó a márványban, hogy mindig hideg mikor rálépsz

Persze a többiek szuper boltokra bukkanak, és életük legjobb vásárát csinálják, de hát mindegy, nem is akartam vásárolni.

-Miért kell mindig ilyen magamutogatónak lenned kisfiam? Hát sosem nő be a fejed lágya?

Este a Grand Theaterben (tényleg hatalmas) ajtónállók sora fogad minket, és roskadásig teli asztalok tele minden jóval.

ha ők valamire azt mondják nagy, akkor az tényleg nagy

Sajnos nem nekünk készítették, de TB és még néhányan elvegyülnek a tömegben. Öltözőből mondjuk csak egyet sikerült kinyitni 56 embernek, de legalább nem fázunk annyira (az épületekben továbbra is hideg van).

ti csak sztek isztok, engem nem kínátok, ez nem szép

A következő balhé a víz körül van, míg lent a meghívottak falatoznak, nekünk elfelejtenek vizet hozni (se meleget, se hideget), a karmester meg keménykedik, hogy addig nem játszunk. Persze a kínai szervező hozat gyorsan, de kezd kicsit feszültté válni a viszony a helyiekkel. 

őrizetben

ilyeneket játszunk

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr722608251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.