Ezt csak úgy magamnak. Hogy emlékezzem rá később, hogy ilyen családban éltem.

Bátyámnak új autója lett. (Pontosabban használt, de így is egy valóra vált álom.)

Mondjuk azt, hogy ketten intéztük a vételt, de az igazság a hetven-harminc százalékhoz áll közelebb, ami az ügyintézést illeti, annak a javára, aki elmagyarázta a másiknak a Zwölfpunktecheck kiejtését.

Szóval egész nap izgultam, hogy minden rendben legyen és sikerüljön a tranzakció. (Írtam neki előző este egy emailt, hogy MINDENKÉPPEN látni szeretném a járgányt.) Hívogattam egész nap, fordítottam az orosz-magyar-német-angol barátság nevében.

Másnap egész nap készültem, hogy jön. Vettem a kedvenc joghurtjából, teájából. Szóval hívogatom egész nap mint a meszes (ki van kapcsolva), meg más rokonokat is, félóránként. -Ugye jön? Ugye megmutatja a kocsit? Ugye megáll tíz percre?

Nem mentem aznap dolgozni, hogy nehogy abban a négy (4!) órában jöjjön mikor nem vagyok itthon. Hogy is mondjam? Ünneplőbe öltöztettem a szívemet.

Egész nap nem hívott, este kilenckor hív.

- Na helló, merre vagy?

- Két perc múlva ott.

Pizsamában, frissen mosott hajjal lerohantam, hogy lássam az új verdát.

Nagyon pöpec.

Beülök. Nézegetjük, kapcsolgatjuk, ámuldozom. Körülbelül fél órát tapogattam, megnézegettem rajta mindent, ami érdekelt. A dupla napfénytetőt (így mondják?), a szélvédőre adatokat vetítő gépet (hogy mondják?), a százalékokban beállítható légkondit (hívják ezt valahogy?), és az iPhone-nal kommunikálni tudó fedélzeti kompjútert. (Nem, nincs iPhone-ja, nekem van.)

normális

Telt múlt az este, közben felkeveredtünk a lakásba, mire észrevettem, hogy hajnali fél három (addig teszteket néztünk, hasonló autókat néztünk, és fordítottam a német kézikönyvből a HDC-t ((lejtmeneti sebességellenörző rendszer)) németről magyarra).

Másnap elvitt dolgozni. Egész úton a kocsit imádtam. 

Nem mintha bizonygatnom kellene bármit is, de most már elmondhatom, hogy öcsémnek azt írtam emailben, hogy az új autó zsírkirály.

Végighívtam pár tesót, akiknek elmeséltem a színétől a típusán keresztül az extrákig minden részletet.

Anyukámnak erről a látogatásról olyan szinten írtam, hogy azt mondta boldog, hogy megérhette, hogy a gyerekei így szeretik egymást.

Így.

Hívom este anyukámat telefonon, szóba jön ez meg az, és mondja nekem:

- Tudod mit mondott a nővéred?

- Na mit?

- Hogy azt hallotta valakitől, hogy téged nem is érdekelt a kocsi.

 

Akárhol is csúszott meg a sztori, komolyan mondom, nem találok szavakat. :)

 

6 komment

Címkék: család

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr62658997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gem 2011.02.14. 14:03:44

Azt hittem, ennél több humorérzéked van...

TáltosBandi 2011.02.14. 16:55:58

@Gem: Jajj. Természetesen, nem csak bosszantottak. Lecsekkoltam az infót. Valaki ezt komolyan kimondta.

:)

missMarple 2011.02.14. 17:37:28

@TáltosBandi : ...és komolyan is gondolta (hiszen tőled annyi mindenféle kitelik)

Gem 2011.02.14. 22:06:40

Hááát, aki akkorákat lódít a blogjában (is), mint Te, az ne lepődjön meg ilyesmin. Egyébként meg tényleg próbáld meg inkább a humoros oldaláról felfogni. Nem biztos, hogy az akart megtréfálni, aki kimondta, hanem esetleg az, akinél módosult az információ.

TáltosBandi 2011.02.15. 14:45:46

@Gem: Az "akkora lódításokhoz" illett volna valami példa, mert előfordul, hogy azt mondom a gesztenyebarnára, hogy mahagóni, de a pirosra, hogy pink, sosem.

Ha kételkedsz a tényszerű történeteimben, megkérem egyik olvasómat, hogy mesélje el amikor úgy megtanítottam síelni egy nap alatt, hogy mikor este jöttünk le a fekete pályán, csak a vállát ficamította ki.

Gem 2011.02.18. 22:48:39

@TáltosBandi : Tényleg akarod, hogy írjak példát? Nem is kell nagyon visszaolvasni, alig pár napja olvasta ország-világ, hogy megkérted NHné kezét, mindenki elájult, erre két nap múlva letagadjátok az egészet. Mire jó ez? Csak mindenki kiábrándul. Még akkor el is határoztam, hogy nem olvasom tovább a blogot, csak azt hagytam figyelmen kívül, hogy a bejegyzésemre írt válaszodra jött az email-értesítés. Azt a bizonyos olvasódat meg taníthattad volna úgy is, hogy ne ficamítsa ki a vállát, mert nekem kell ápolni... Meg nekem kell a fekete pályán összeszedni az egész bagázst, amikor egyik erre, másik arra esik, és mindenki nekem sír, hogy szedjem össze, adjak gyógyító puszikat, és vigyem le őket ölben a pálya maradék részén.