Táltos Bandi egészen elképesztően áll a keresztnevekkel. Szerelmünk hajnalán sokáig (értsd: hónapokig) nem tudtam, hogy hívják az unokaöccseit, mert a történetek mindig csak a Kisgyerekről, meg a Másik Kisgyerekről szóltak. Egyszer, ha jól emlékszem, sarokba szorítottam, és kiszedtem belőle, hogy Csongor és Jordán., de láthatóan kínos volt neki a helyzet, és gondolkodnia is kellett. Előre izgultam, mi lesz, mikor többen lesznek. Hát úgy lett, hogy a Másik Kisgyereknek született egy kishúga, aki Kislány (micsoda mázli), és ezzel egy időben a Kisgyereknek meg kisöccse született, aki néha Kisbaba, de sokszor ugyancsak Kisgyerek, ami miatt a történeteket félbevágva, kérdezni kényszerülök. (annyival jobb a helyzet, hogy azóta azért már én is ismerem a Táltos családot, és első kézből szerzem az információim nagy részét, például ÉN tudom, hogy a Kislány Adelin*, a Kisbaba meg Csanád, így adott helyzetben ki tudom segíteni az én Bandimat)

De az ismerőseinkről is egy élmény vele beszélgetni. Szóba kerül, hogy az András milyet mondott már Kínában. Erre Bandi: az hagyján, de Laci meg azt, hogy blabla.

Én: de az András volt igaziból.

TB: miért, András az melyik?

Én: türelmesen körülírom Andrást.

TB: Jaaaa, az az András? azt hittem, Lacinaknak hívják. Akkor tényleg Laci mondta. Mondjuk mindegy, megy a Gyula meg mindig olyanokat mondott, hogy blablabla

Én: nem volt Kínában Gyula nevű. Tibire gondolsz?

TB: Igen.

___________________

Én: .... és akkor azt mondta az Orsi., hogy majd blablabla...

TB: ki az az Orsi?

Én: akinél tegnap vacsoráztunk, ma pedig együtt töltöttük hármasban a délutánt.

TB: Ja.

____________________

TB: ki az a Búzavirág, aki tegnap kommentelt?

Én: egy nő.

TB: igen, de ki az?

Én: 60 kiló, 3 gyerek, szerető férj.

TB: de jó, ezt miért nem mondtad eddig?

Én: Mondtam. De úgyis elfelejted.

TB: (elgondolkodva) ja, az igaz.

(két nap múlva pedig újra megkérdezi, ki az a Búzavirág, akiről beszélek)

_______________________

És az ilyenek MinDenNapoSaK. El tudjátok képzelni?

 

*na mikor ezt írtam be, TB váltig amellett kardoskott, hogy AdelinA. Végülis felhívtuk az egyik tesóját, aki megkérdezte az anyukájukat, és nekem volt igazam! :D

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr42689868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PraktikásMaimoni 2011.02.25. 16:08:57

Szerintem Bandinak bejönne a családi- és ismerősi körünk, ugyanis van egy Béla, aki igazából Feri, aztán egy Lali, akit Gyulának hívnak, illetve egy Gyula, aki Lali. Én hallgatok a Jolánra is.

babaBonBon 2011.02.25. 22:37:04

AdelinA
vagyis Adelin Anna
Majdnem igaza volt :-)

TáltosBandi 2011.02.27. 13:31:01

@PraktikásMaimoni: Nem rossz. Gyula-Lali simán menne, mert véletlenül mindig jól mondanám.

TáltosBandi 2011.02.27. 13:31:44

@babaBonBon: Jajj, köszönöm a megvédést.

:)

nux vomica 2011.02.27. 20:58:48

Addig nem olyan nagy baj, amíg a Te nevedet tudja.
és a tesókét is keveri: nagyobbik öcsém, legnagyobb húgom, stb?
Milyen érdekes lehet egy beszámoló Banditól, mert vagy kérdezel, vagy kitalálsz :-)

vackor1b 2011.03.08. 15:11:06

@nux vomica: Vagy lebuktatod az egyik tesót a másiknál, mert azt hiszed, hogy róla szólt a történet ;)
süti beállítások módosítása