Nem mondhatni, hogy nagyon eredeti vagyok, tudom, hogy ezzel van tele a net, hogy biotakarítás, meg otthon készült kozmetikumok.

De mi is haladunk az árral, ha úgy látjuk, jó móka, és értelme is van. Egyébként most csak a házi kencefizékrol akartam írni, de idekívánkozott bevezetésnek a környezettudatos takarítás is, úgyhogy szerintem többrészes lesz a bejegyzés.

Szóval, mint már írtam valahol, nekem kislánykoromban is egyik kedves olvasmányom volt egy 1957-es Lányok Könyve (az évszámban nem vagyok 100%-ig biztos, de akörüli), még a takarítós prakátikákat is elolvastam benne az utolsó betuig, csak akkoriban a szódabikarbóna, bórax és társai csak valami régies cuccnak tuntek, amihez manapság már nem könnyu hozzájutni, vagy ha igen, akkor is csak a felnotteknek, komoly boltokban. 

Aztán mikor saját háztartásom lett, és elvarázsolódva sétálgattam a dm-ben, büszkén, hogy én most a saját (bérelt) lakásomba vásárolok ám, eloszor összevásároltam mindenfélét, aztán némileg észhez térve elkezdtem Frosch termékeket venni.

Közben gyujtögettem a neten található takarítós-háztartásvezetos ötleteket (TB kapcsolatunk hajnalán szétröhögte magát a "házi praktikák" cimu folderemen a számítógépen), hogyan fozzunk be, hogyan tisztitsunk szonyeget, hogyan osszuk be a munkát/pénzt mi legyen a kellemetlen szagokkal, hogyan tegyük el nyáron a télikabátokat - akár csak egy elektronikus lányok könyve, bár a gyakorlatba nem sok mindent ültettem át.

És míg a neten bogarásztam, rádöbbentem, hogy a szódabikarbóna egyátalán nem valami misztikus felnott dolog (vagy én nottem fel hozzá), tulajdonképpen a dm-ben és a Billában is lehet kapni, ecetet is bárhol, hát miért is ne valósítanám meg gyerekkori olvasmányaimat, és térnénk át ezekre? A neten rengeteg segédanyag található, én a lementettnek a felét sem használom, mert elég egyszeru a háztartásunk, de ki tudja, kinek, mikor jön majd jól.

TB pedig bámulatos rugalmassággal és lelkesedéssel állt át az új rendszerre, amiért külön szeretem.

Persze mindig kifejti, ha alkalmas közönséget lát, hogy "az együnk egészségesen, menjünk homeopátiás orvoshoz, meditáljunk, takaritsunk bión, süssünk otthon kenyeret, fozzunk otthon szappant, mossunk mosódióval" gyöngyök mindig egy szálra vannak felfuzve, ha valaki elkezdi az egyiknél, borítékolható, hogy pár hét, hónap, év múlva jön a következo, milyen tipikus is ez.

Szóval most ott tartunk, hogy a furdoszobában van még egy flakon frosch, amit majd szép lassan elhasználunk, egyébként csak szódabikarbóna és egy nett spriccelos flakonban ecet (nem, nincs szaga), a mosogatógép bizonyítottan jól mukodik szódabikarbónával és ecettel, de még elhasználjuk a maradék tablettákat (egyszer nagyon sokat bevásároltunk, mert jó áron volt), mosódióval vagy szappanreszelékkel mosunk (ez utóbbi nekem azért szimpatikusabb, mert nem társul hozzá akkora szállítási költség és környezetszennyezés), ha valami nagyon koszos, akkor egy kis kézi gozgeppel fertotlenitem, és maradék mosódiófozettel/feloldott szódabikarbónával/ecettel/használt citrommal mosunk fel vagy mosunk le, anyagtól fuggoen. 

És ez így jó. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr152879179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tésasszony 2011.05.06. 11:43:45

Jó Napot Kívánok!
Hogy is van ez a környezet tudatos élet?:-)
A "kis kézi gőzgép" milyen újra hasznosított elemből van összeeszkábálva?
Nem macerásabb így takarítani, mosni, főzni?

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2011.05.06. 12:11:37

@Tésasszony: Szép jó napot a Tésasszonynak is, ugye nincs kotozkodos kedvében? :)

A kis kézi gozgép valószinuleg nem ujrahasznosított, de kb annyi anyag van benne, mint egy vízforralóban, és mondjuk félévente veszem elo, 10 évet simán kinézek belole.

A többivel sincs több macera, kádba beszór, kisúrol, ecettel permetez, lemos, csak hogy a legbonyolultabbat említsem. de szívesen írok részleteket, ha érdekel valakit, mitol fénylik olyan szépen a szemetesünk.

vackor1b 2011.05.10. 15:03:16

@Tésasszony: Csatlakozván N. H-néhoz tanusítom, hogy semmivel nem bonyolultabb bio háztartást vezetni. Szór-spricc-töröl (és nem dörzsöl). A levegő pedig tiszta és nincs vegyszer szag sem (sőt, ecetszag sem). A gőzgép pedig (akkor már ide is írom, nem csak a saját blogomba illetve Antal Vali oldalán), sokkal gyorsabb, mint a hagyományos takarítás.