Az úgy volt, hogy a lányok kitalálták, hogy kötnek együtt egy takarót a karmesternek, és nekem ez rögtön nagyon megtetszett azt leszámítva, hogy nem tudok kötni. Egyáltalán.

A Veresegyházi asszonykórus gyűlése

Szóval két teljes napig gyűjtöttem a bátorságomat, hogy bevalljam az egyik lánynak, hogy nem tudok kötni, de szívesen részt vállalnék a takaróban. Nem lepődött meg, sőt a kezembe adott két kötőtűt, hogy üljek le és megmutatja. Nem nehezebb mint a horgolás vagy a varrás. (Mondhatta volna, hogy nem nehezebb mint az autóvezetés, vagy a dvd-írás azokról legalább tudom, hogy nagyjából milyenek.)

Ez a kép már az ajándék albumba készült, azért van nyitva a szám mert nem tudtam, hogy fényképeznek.

A lényeg, hogy egy óra múlva már úgy kötöttem mint egy gép. Pontosabban körülbelül egy órán keresztül kötöttem összesen, és csak az kímélt meg az idegösszeroppanástól, hogy elfogyott a fonál. Kicsit túl feszes volt a nem tudom mi, aztán kimaradt egy nem tudom mi és ezért vissza kellett menni egy sort. Szóval így.

Egy takaró naplójából

Aztán csak elkészült a nagy mű, igazi HandMade lett, és a fickó mester annyira örült neki, hogy még a felesége is meglepődött rajta. Volt nagy átadás, werkfilm, újságírók, tévé miegymás. 

Látjátok a bal kezénél? Én csináltam.

Azért este az előadás után a biztonság kedvéért még a nyakába szórtam pár marék konfettit, hogy lássa, hogy tényleg szeretem. De ahogy hátranézett, úgy láttam örült neki. Aztán megköszönte a világszínvonalú munkát, és mindenki hazament aludni.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr843086219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

perger.laszlo · http://www.rejtelmek.hu 2011.07.21. 14:03:57

Ó, ez igen! Vagy tíz éve láttam az újévi koncert karmestereként a tévében, azóta kedvelem a fickót, ööö, a mestert.

nux vomica 2011.08.03. 23:18:53

Az ötlet aranyos! Jó látni az igazi örömöt a"mestered" arcán. kedves Tőled Bandi, hogy Te is részt akartál és vállaltél is a takarókészítésben.Ügyes vagy.