Volt ez a lány a szomszédunkban. Ő is szeretett minket, mi is szerettük őt, de ennél tovább valahogy sosem merészkedtünk a szeretet erdejében. Eltelt két-három év és valahogy mindig úgy alakult, hogy sohasem voltak közös programjaink, játékok, kajálások, kirándulások, szwingerezések, mozizások. Egymás mellett éltünk a szó szoros értelmében.

Aztán elköltöztek és kiraktak az ajtónkra egy szuper képeslapot, hogy menjünk el hozzájuk egy közös ebédre a békés évek emlékére.

Annyira durva rádöbbenni, hogy fogalmam sincs például, hogy kik laknak felettem, pedig már itt élek négy éve.

Gyerekkorom sztárjai. Néhányuk már az örök panelmezőkön.

Mégiscsak van abban valami jó, mikor az új lakók becsöngetnek minden szomszédhoz egy kis süteménnyel:- Hello. Megjöttünk. Ez és ez vagyunk. Fogadjatok minket olyan szeretettel, mint amilyen izgalommal mi várjuk az előttünk álló hónapokat.

Vagy bármi más.

El kellett mennie a szomszéd csajnak, hogy rájöjjek, hogy mennyire szerettem.

Mikor azt hitte már egyedül van mert minden normális ember dolgozik (9:45), bekapcsolta a hifit, és énekelte a számokat a cd-vel együtt.

Innen tudtam, hogy háromnegyed tíz, lassan  indulni kell az egyetemre, próbára, színházba, koncertre. Mindenféle helyre, ahol az élet tizenegykor kezdődik, és este tizenegykor van záróra.

Akkor nem is gondoltam, hogy ennyire fog hiányozni.

Nincs szükségem amúgy feltétlenül szomszédokra, csak most izgulhatok, hogy kik jönnek majd, hánykor kelnek, és milyen zenét szeretnek hallgatni, milyen hangosan?

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr373210084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

missMarple 2011.09.08. 10:03:45

Ja! Az a sok meg nem valósult álom...

Az öreg szomszéd

Meghalt szomszédom az öreg
élt egy híján kilencven évet
aki rávágja eleget
nem hiszi könnyen lékbe léphet
átveszem az eltávozott
postáját s átadom fiának
s várakozásra ítélve lesem
ki költözik be a lakásba
hűlt szerep ezt osztják nekem
én leszek akkor az öreg
és a szomszédnak titulálnak
(Rába György)

Bécsi_Nikol · http://unserwien.blogspot.com/ 2011.09.09. 08:13:21

Mire visszaértünk a nyaralásból, nálunk is elköltözött a szomszéd. Még mindig azt várom, hogy visszajönnek, pedig mi sem igazán beszéltünk egymással. De volt egy cuki cicusuk és péntekenként buli hangjai szűrődtek át a falon. Meg sokszor lehetett hallani, ahogyan veszekednek, utána meg nagyon nevetnek.
Most hiányoznak. Helyettük van csendes, konszolidált még fiatalabb pár a szomszédunkban. De akkor is hiányzanak a régiek. Azt hiszem, öregszem. :-)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2011.09.09. 09:51:35

@Bécsi_Nikol: á, én még nem öregszem, és nekem is hiányzik a csaj.

@missMarple: akkor majd mi leszünk a _dinky_ pár a szomszédból?
süti beállítások módosítása