A héten megvolt az első workshop (NEUSTARTEN: Job suchen mit Kompetenz, intensiv) meg az első egyéni beszélgetésem is.

Nem vagyok elveszett, de igaza van Nikolnak, hogy azért ez a sok-időm-van, de mégsem-nyaralok-állapotba eléggé be lehet süllyedni, és mióta tele lett a naptáram (relatíve, ugye) mintha kicsit jobban megbecsülném a szabadidőmet. Régebben, mikor dolgoztam, azt hittem, ha csak egy hetem lenne itthon, ó, mennyi mindent elintéznék, befejeznék, megcsinálnék, de ezalatt a két hónap alatt csak töredékét sikerült tényleg elintézni. Írtam egy listát, hosszút, most ebből szemezgetek, amellett, hogy próbálok rendszeresen kondiba járni, meditálni, a védésre készülni és szociális életet élni. Legnagyobb időfaló ellenség egyébként a Született feleségek, már a hatodik évadot tapossuk, éjjelente nehéz leállni a szerrel, ha másnap úgysem kell időben felkelni.

A listámban van egy csomó minden, a cipőpucolástól kezdve a különböző horgolós projekteken át a gardróbpucolásig, eddig egy dolgot sikerült kihúznom (4 napja van fent a bojleren), de azért mindennel haladok, csak párhuzamosan, és így igazán semmi sem készül el.

Szóval a workshop reggel 8-kor kezdődik, ami elég durva, szerencsére mire legurulok a Pratersternhez, ahol van, felébredek. Már ott várt a kis cseh hölgy, akivel összebarátkoztam az első megbeszélésen, helyet foglalt maga mellett nekem, tök jólesett. Egyébként visszavonom korábbi elhamarkodott állításomat, 3 osztrák van a csoportban (legalábbis itt születtek).

8tól kilencig meghallgattuk a vezetőnő, Erni élettörténetét, hogy hová megy nyaralni (Riga) és hol volt tavaly (Lisszabon), megbeszéltükték (Erni meg főleg a két legdumásabb férfi), hogy az egyik fickó miért szeret Egyiptomba járni immáron 9 éve, hogy milyen rossz az osztrák szociális ellátás helyzete, hogy nem kapnak semmit a szociális munkások, hogy az orvosok összetartanak, és az egyik srác, aki nővér volt, nem mert a kamarához fordulni a panaszával, mikor kibabráltak vele, mert akkor soha többet nem kapott volna egészségügyi munkát Ausztriában, hogy mennyire barátságtalanok a mi AMS-ünkben (az egész csoport ugyanabból a körzetből jött), hogy bezzeg Linzben fél órát is foglalkoznak egy-egy klienssel, hogy ki milyen szerencsejátékot játszik, ki nyert már a lottón, kinek van olyan ismerőse, aki már nyert, kinek van olyan ismerőse, aki már kétszer nyert, de most hajléktalan, valamint hogy ha a fodrászok nem dolgoznának fusiban, akkor nem tudnának megélni.

Ezután volt tíz perc cigiszünet. Negyed tíztől tízig volt 5 perc, amikor korrigálták a két hét múlvai időpontokat, aztán a játékszenvedély volt a téma, ami ugyanolyan betegség, mint az alkoholizmus. Erről Erninek (a vezetőnő) és a két szófosásos pasinak is rengeteg sztorija volt, tízig elhúzták. Tízkor Erni adott nekünk egy 5perces feladatot (rajzoljuk fel diagrammban, mennyire voltunk az eddigi munkáinkkal megelégedve) majd elment egy egyórás meetingre. Az egyik török fickó összetolt pár széket, és elaludt.

11-12-ig Patrick, az egyik osztrák elmeséli az életét a diagramm alapján, megtudjuk az ingatlanárakat Londonban, hogy milyen messze lakott ott a belvárostól, és ez hány metrómegállót jelentett, mekkora ruházati boltot vezetett, beszélt a voralbergi parasztok helyzetéről, és arról, hogy férfi létére hogyan lett nővér, mikor nordicwalking oktatóként befuccsolt.

Délben ebédszünet egyig. Többen elhúztak, párunknak volt csomagolt szendvicse. Az iraki fickó mondta ki először, hogy ez uncsiiii.

13-14-ig további élettörténetek, tulajdonképpen vicces, a Nagy Feró kinézetű cseh férfi anyai ágon magyar, és átúszta a Dunát 71-ben, mikor idemenekült. Később kiderült, hogy annyira száraz nyár volt, hogy nem is kellett úsznia, csak átgyalogolt.

14 óra: szünet

14:30-16:00: én nem mondom el, hogy a Traumjobom (álommunkám) egy szanatórium (ez az egyik standard kérdés) de megtudjuk, hol lehet jó marhahúst kapni, hogy olcsóbb-e az élet Törökországban, hogy kinek hány lóerős a kocsija, hogy az alkalmazottaknak hazudni kell a Möbelixnél (bútorlánc) és hogy a 14 éve fekete munkából élő iraki százkilós menekült hegesztő helyett mindig is fodrász szeretett volna lenni.

Hát, ennyi volt. Nem valami professzionális, de némettanfolyamnak jó volt. És a csapatot is összehozta ez a nap, mindenki kedves volt, mosolygós, segítőkész. Bármennyire is unalmas volt, tetszett.

Aztán másnap mentem az egyéni beszélgetésre, előtte egy órám volt a számítógépes teremben (itt alá kell iratnom a coachingplanomat, szóval ellenőrzik, hogy tényleg ott voltam-e), ahol álláshirdetéseket kell szemezgetnem.

Erni szabadságon volt, ezért a beszélgetésen helyettesítették. Az új nő slampos volt és azzal kezdte, hogy egy magyar sem képes tökéletesen megtanulni németül, ne aggódjak. Nem aggódtam, de őt kicsit megutáltam. Segíteni nem segített az ég világon semmit, német motivációs levélre lett volna szükségem, de azt mondta, ezzel majd Ernit fárasszam a jövő héten (nem így mondta), fogalma nem volt arról, hogy mit csinál egy szabadalmi hivatal, és megkérdezte, nem akarok-e inkább más országban próbálkozni, mert itt nincs sok esélyem. Kevesebb, mint 30 perc alatt kidobott az egyórás beszélgetésről, némileg leforrázva távoztam.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr923231782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.