Most szólok, hogy ebben a posztban is lesz nyafogás, de talán kevesebb. Ha nem tudnám, hogy MindenBaj az oka, azt mondanám, hogy depis lettem, ma megspékelve egy jó kis fejfájással, nem részletezem, a Büdös Pizsamázótól csak annyiban térek el, hogy szuper (és tiszta) háziruhában nyomom és rádiót hallgatok, nem tévézem. Az eheti társadalmi életemet a nullára redulkáltam, pedig lett volna itt rég nem látott barátnő meg születésnapi buli, meg mézeskalácssütés is.

Tegnap TB viszont megsajnált, és együtt előszedtük az ünnepi díszeket rejtő dobozt, és lett hirtelen fényfüzér az ablakon és adventi koszorú, meg mindenféle kis angyalok és díszek itt-ott a lakásban, sőt, majdnem hósprays deko is, csak a sablonkészítést kell még tökéletesítenem. Kaláka karácsonyi dalokat is hallgattam kicsit, bár attól még depisebb lettem (nem is emlékeztem, hogy ezek mind ilyen mélabúsak, vagy ez már megint az én beteges hozzáállásom), kivéve az egyik régi kedvenctől, amelyik azt mondja, hogy "Itt a karácsony már, és itt a karácsony már, és húsvétig tart a karácsony"! Mert ettől rájöttem, hogy tényleg nem vagyunk semmivel sem elmaradva, húsvétig még van idő sütni-főzni, együtt lenni. :) Ezen felfedezésemet szeretettel küldöm mágnyesnek, további felhasználásra.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

egyszerű, az igaz, de a miénk

Aztán valamikor ez a dal is szembejött, ami tizenéves koromban, amikor még gyakrabban énekeltem latinul még annyira meghatározta az adventet meg a karácsonyt, és olyan méltatlanul régen hallottam (na jó, lehet, hogy tényleg csak az a baj, hogy tavaly Kínában voltunk karácsony helyett??). Milyen sok ilyen dolog van, ami egyszer csak úgy eltűnik az ember életéből, pedig milyen fontos lenne, hogy megőrizzük, ha másért nem, hát legalább az emlékekért, amiket ébreszt. Szóval ezt DA-nak küldöm, remélve, hogy neki is olyan érzés hallgatni, mint nekem. (0:47-nél jön az elérzékenyülés)

egyébként is sokat gondolkodtam azon, hogy mit is jelent az advent meg a karácsony nekem. Az egyértelmű vallási háttere szép és jó, ám a mostani életembe nehezen illeszthető be, a családomtól, szeretteimtől pedig így is túl távol lakom, ilyenkor még jobban hiányoznak, ezen nincs mit ünnepelni. Semmi gondom az egyedülléttel, mondjuk a mindennapi egyedülléttel, de ünnepekkor (és ünnep a vasárnap is) hiányzik a nagycsalád, hiányzik, hogy ritkán vagyunk csak úgy együtt. Az ünnepi készülődésben pont az együtt töltött idő a legfontosabb. Ezt a vonalat követve viszont eszembe jutott, hogy nem is olyan rég a két nővéremmel az előszobában szuper-szuper titkokról sugdolózva, a kíváncsi gyerekkérdésekre egyszerre vágtuk rá nevetve és boldogan, hogy Karácsony van! És pár pillanatig tényleg az volt, mi meg viháncoltunk tovább, és rébuszokban beszéltünk, hogy ne értsék. És karácsony volt Gyulán is, mikor egész nap társasoztunk és játszottunk TB tesóival meg az anyukájával. Szóval azt hiszem, nekem a sok víg hétköznap jutott a bús vasárnapok helyett, ha követhető, hogy mire gondolok. És holnap nekiállok az ajándékoknak, még ha egyedül is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr953449476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

duquesa Vitória de Saxe-Coburgo-Koháry 2011.12.09. 00:33:34

Lehet, hogy maradandó sérülést okozott a lelkedben Kína?
A zene pont mint a Ps. H. kórus előadásában. :-)

caravela 2011.12.09. 13:13:11

Köszönöm, nagyon szép! Régi szép idők...

mágnyes 2011.12.10. 18:53:10

Igazán szívemből beszéltél :) és tényleg Húsvétig még bőven ráérünk, éhen halni nyilván nem fogunk, mécses pedig ég hétköznap is. Hogy az a rohadt koszorú még mindig nem került elő, na bumm. Most már csakazértsem fogok kiengedni a dobozból :)

nux vomica 2011.12.11. 17:59:48

Igen, idén valahogy én is nehezen szántam rá magam, kellett a "gyerek"ihlet.
Ma olvastam egy magazinban- először a lakás/ház/ külsejét öltöztesd díszbe, aztán kerülj beljebb.
Így egész Advent alatt mindig előkerül valami a dobozból.

Mikaél 2011.12.12. 09:42:05

Kedves Nils Holgersonné !

Lehet, hogy itt a recept ! ?
Az is lehet, hogy az alkotói vággyal együtt jár a „veszkődés” ?
Sok helyen „bújhat” megoldás ?
Tényleg. És nemsokára húsvét ?
Ajándék ?

Kedves „ajándék” volt számomra a fönti „töprengésed”.
((Bocs amiért „kisajátítottam” gondolatokat… ;-))

www.ellemagazin.hu/cikkek/archivum/test-lelek/jokedvunk-etrendje.html
www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/vilag-bulvar/nagyon-jo-kedvunk-lesz-ha-pulykat-eszunk-es-tejet-iszunk
c3.hu/scripta/beszelo/00/02/24varro.htm
mamami.hu/forum/showthread.php?t=5323&highlight=magyarinda&page=36
süti beállítások módosítása