Nils Holgersonné 2012.01.02. 12:34

2012

Hm, illett volna már tegnap, vagy tegnap előtt írnom arról, hogy köszönjük szépen minden kedves olvasónknak a (hah, már többéves) bizalmat, és hogy reméljük, az új évben is velünk tartanak, mert nekünk a blogolás nagy öröm, a kommentek meg még inkább. De ehhez kellett volna valami illusztráció is, mert TB szerint nincs jó poszt kép nélkül, viszont én túl elfoglalt voltam a karácsonyi teendőkkel (órákig tartó csevegések, társasozás vég nélkül, valamint alvás), szóval inkább hagytam.

Sokféle más tervem is volt az írásra, valamiféle évzáró visszatekintést akartam, mert azt mások is írnak, meg mert az jó, de ahogy elmúltak az óév utolsó napjai, egyre inkább úgy éreztem, hogy fene se fog visszatekintgetni, akkor már inkább előre. De aztán valahogy az a bejegyzés is elmaradt, most meg már vastagon benne vagyunk 2012-ben, szóval minek. 

Egyébként díványon kucorodva, sok röhögés közepette vetettek nekem kártyát (életemben először), és meg voltam elégedve a kilátásokkal :))

Valamint ha lehet hinni a babonában, miszerint a szilveszteri, esetleg január elsejei teendőink meghatározzák az egész évet, akkor én 2012-ben nagyon sokat fogok társasozni, a játékban vesztes gyerekeket vigasztalni, horgolni, valamint a bújócska okozta boldogságtól magas frekvencián sikoltozó kislányokat megkeresni a függöny mögött (tekintve az erős akusztikai ingert, nem volt nehéz, de azért igyekeztem minden alkalommal végigfutni a "Hová bújhatott ez a gyerek, nem láttátok valahol, stb-köröket).

Boldog új évet mindenkinek!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr723513552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

caravela 2012.01.02. 17:04:00

Ha még a pár nappal Szilveszter elõtti dolgok is érnek mint meghatározó tevékenység a jövõ évre, akkor hátha sokat dumcsizunk majd finom tea, forró csoki, kávé mellett :) Boldog új évet nektek!

missMarple 2012.01.02. 18:59:58

"Az egész év majd játékkal telik,
mert nem megy le a nap, szétfröcskölő
hullámai cirmolják a szemünket,
hogy zöld örömcsákósan éljenek
a fényéből hörpenő emberek,
ikrázzon aranyhalakat az ég,
szülessen csíz, rigó, kisnyúl elég,
lány, fiú, egy se ágyutöltelék
Időtlen béke, az kellene még."
Kormos István

Cafephilo 2012.01.02. 19:56:54

Magas frekvencián sikoltozó kislány a pocakodban 2012-ben?!-:)Biztos vagyok benne, hogy nagyon szép kismama leszel-:)...egyszer...-:)és fantasztikus, tudatos, spirituális bioanyuka...-:)

nux vomica 2012.01.02. 20:56:04

Nektek is sok boldogságot ebben az évben IS, mert, ha csak gondolatban szaladunk végig 2011-en, akkor a jó történések és vidám dolgok súlya nyomja a mérleg egyik oldalát - nagyon is lefelé.

Tésasszony 2012.01.02. 21:44:02

Kívánok Nektek jó egészséget és Boldog pillanatokat egész évre!

Kalor 2012.01.05. 19:44:38

Boldog új évet! :)

vackor1b 2012.01.06. 10:18:01

Mi is kívánunk Nektek minden jót ez új esztendőre, jobb időt, mint tavaly volt... :)
És akkor az egyre nagyobb család is sokat lesz együtt ugye? Mi már részben alkalmazkodtunk a vendégfogadásokhoz (már ami a fekhelyek számát illeti). És ezt T.B. veheti "fenyegetésnek" is.:D

Mikaél 2012.02.11. 20:09:56

Boldog új évet mindenkinek ! :)

(Mikor jön a Nyuszi?)