Volt ugye ez a böjti fogadalom-féleség, nem számolhatok be nagy sikerről, jövőre inkább az édességtől tartózkodom, az könnyebben ment. Az elmúlt hónapban a szokásosnál is többször éreztem, hogy összecsapnak a hullámok felettem (amely érzést élőben egyébként eléggé szeretem - illusztrációként ld ezt), gondolom ezt nevezik kihívásnak, kérdés, én hívtam-e ki a sorsot magam ellen, vagy ő tett engem próbára. Ha érthető különbség.

Na mindegy, időközben lement a 8hetes meditációs tanfolyam, és a végén a kétnapos zárómicsodácska is. Ezen többször szóbakerült az, hogy nincs jó és rossz, valamint hogy a mi hozzáállásunkat kell megváltoztatni (mást úgysem tudunk).

Szóval (zöld)csütörtökön, mikor épp nagyon szenvedtem, eszembe jutott, hogy esetleg tehetnék is valamit az ügy érdekében. Ha már ez volt a böjtöm célja és a tanfolyamon is az orrom alá dörgölték.

Elkezdtem, például arra gondoltam, hogy de jó hogy ma is mehetek a Hivatalba, mert gyakorolhatom a béna németemet, nincs is jobb szituációsjáték-gyakorlat, mint egy probléma a bürokrácia útvesztőjében, ahol a jogaimat is alig értem, nem hogy a kötelességeimet (vagy ezt fordítva kellett volna írni?). És magam is meglepődtem, hogy hirtelen kedvet éreztem felkelni. Komolyan. Durva, mi?

Aztán a Hivatalba menet továbbgondoltam a dolgot, és annak örültem, hogy nincs pénzem villamosjegyre, mert így sokkal többet sétálok, mint egyébként tenném. Tök szép lábaim vannak, szoktam mostanában nézegetni tükörben.

És tök jó, hogy nincs pénzem, mert így megint és újfent örülhetek neki, hogy van egy szuper családom akik első szóra segítenek kérdés nélkül.

ÉS ugyan szomorú voltam, hogy TB nem tud velem lenni húsvétkor, és nem tud lejönni Tszm-re, de idén úgysem volt olyan igazi nagy családi összejövetel és leginkább kirándulni szerettem volna vele, de az idő is pocsék. Így legalább nem vagyok csalódott.

Aztán mi is volt még... pedig volt még 1-2 ilyen, kár, hogy nem jut eszembe (mindig megfogadom, hogy rögtön megírom a dolgokat, mert olyan sokat kopnak pár nap alatt is) A Hivatalban persze nem jártam sikerrel, de kudarccal sem (csak tolódnak a dolgok, de szerencsére túléljük, ld második pont), és hazafelé még beugrottam a bankba, hogy átutaljam a lakbért. Ééééééés tádáám, kiderült hogy a számlámon megjelent egy pénzösszeg, amit nem is vártam, nem is tudtam róla, abszolút életmentő, teljes meglepetés.

És annyira, de annyira úgy éreztem, hogy ez a jutalomajándék a reggeli pozitív-hangolásért. Amolyan beetetős kockacukor az idomításhoz.

Szóval ugyan vége van a böjtnek, de azért ne adjuk fel. Különben is, a feltámadás is a reménységről szól, nem? És az már csak két nap.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr974369882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zazálea 2012.04.07. 20:02:58

magam is úgy állok ezzel a dologgal, hogy még sokat kell gyakorolnom, nagyon sokat, nem bírt a véremmé válni - még.
ettől függetlenül sztem sokat fejlődtem,és akkor most ezt nézem mint ... jót.

nem tudom,lehet, hogy erre egy élet is kevés lesz?? ne már.

pjulcsy 2012.04.08. 07:56:34

Nahát, milyen jó, hogy ez másoknak is sikerül:))
(Nekem nem mindig volt ez így és azt hiszem, a jelen gondolataimban (lásd: családi blog) sem fogom tudni megvalósítani. De azért az esetek nagy többségében sikerül. És igen, a végén megvan (meg van?) a jutalomjáték.)