Ma egy hetes :)

Ezt a bejegyzést még a kórházban kezdtem el, és elküldtem TB-nek, hogy tegye be a blogba, de nem tette. Aztán akartam még többet írni, de valahogy olyan gyorsan eltelnek a napok, szoptatás, tiszta pelus, lakásrendezés (lassan kezd minden a helyére kerülni), babalepedő beszegése, anyukámmal hosszú beszélgetések, dolgozódik fel a sok élmény, ezerszer átbeszélek mindent, a szülést, a kórházat, a kisbabát. Nehezen ülök le a gép elé, és nehezen válaszolok az emailekre, esemesekre, kommentekre, ne haragudjatok.

Szóval ezt írtam ott:  A kórházi szekció jelentkezik, minden a legnagyobb rendben! Csak az ihlet hiányzik egy kicsit. Lili nagyokat alszik, legalábbis akkor, ha világos van, sötétben bulizik, fordítva lett bekötve a kisdenevér. Hajnalonta, ha már nem bírom, felkapcsolom a lámpát, onnantól nyugi van. Szerencsére a szobatársak jól bírják, hangulatos kis szoptatásokat rendezünk így reggel négy körül.

Bár az ellátás remek, és mindenben segítenek, azért nem bánnám, ha már hazamehetnénk. Talán holnap, ha a gyerekdoki mindent rendben talál. De addig még sokat kéne ennie a kis álomszuszéknak.

Egyébként az úgy volt, hogy mivel még úgyis reeengeteg időm van, és Bandi hétvégén úgyis főleg dolgozik, bevállaltam egy kétnapos ottalvós bulit Bécsben, barátokkal, szóval nem volt nagy rizikó. Addig addig poénkodtunk róla, hogy tényleg ott kezdett el a magzatvíz csorogni hétfő reggel, hát izgalmas volt, kicsit meg is ijedtem, hogy akkor ez most komoly (?), és nem lehet visszacsinálni (?). Még a kis pukkanást is hallottam, ahogy megrepedt a burok. Gyorsan hazaszállítottak kocsival (közel voltunk), hogy összeszedjem TB-t és a nemlétező összekészített csomagomat, meg közben próbáltam utolérni Bandit, akinek nem tudtam a telefonszámát (hosszú történet, ne is kérdezzétek, szeretünk plusz izgalmakat bevinni az életünkbe). Hát erről szólt Bandi álma.

Otthon hívtuk a betegszállítókat, a diszpécser gratulált Bandinak, szerintem ettől ébredt fel rendesen. Mivel semmi fájásom nem volt, elég hülyén éreztem magam, hogy tolószékkel jöttek fel a vöröskeresztes srácok, aztán lent hordágyra tettek. De inkább így próbálom ki a dolgot, mint tényleg betegen. Leadtak a kórházban, ott CTG-re tettek, bemutatkozott a bába, kaptam kanült (öh, harmadikra sikerült), szóval ment a szokásos protokol, én meg szépen lassan kezdtem magam kényelmetlenül érezni. A CTG után átmentünk a szülőszobára, közben megérkeztek a szüleim is, anyukámat viszont tényleg nem engedtek be, pedig egy akkora szobában voltam, mint a lakásunk (eddig majdnem minden kisunokájánál segédkezett). Bandi netezett, én kezdtem fájni, a bábanéni néha bejött, nyugis reggel volt, csak kezdtem éhes lenni. Valahogy eddig nem vettem szőlőcukrot, meg azt gondoltam, hogy ha szülök, ott a bolt 5 percre, még akkor is vehetünk, csak ugye a munkaszüneti napot nem kalkuláltam bele :)

Mikor már utáltam, hogy fáj, beültem a zuhanyzóba, addig Bandi körbevideózta a szobát meg a kilátást, hogy meglegyen a kismaszatnak, hogy hol született. Úgy 11 körül kezdett tényleg rossz lenni, attól kezdve kerestem a helyem, hogy lenne jobb, de persze sehogy sem. Párhuzamosan velem szült egy másik lány, kettőnk között szaladgált a a bába, kicsit sajnáltam, néha látszott, hogy kemény munkája lehet. Aztán elkezdtem azt a valakit utálni, aki először leírta, hogy "két fájás között", mert nekem két fájás között is fájt, és sok mindent adtam volna érte, ha van egy perc szünet. Meg olyanokra gondoltam, hogy én ezt nem bírom ki, meg hagyjuk a francba az egészet. De közben jött a bába és olyanokat mondott, hogy pozitív gondolatok, meg hogy fájás nélkül nincs gyerek, és még csak nem is utáltam érte. Meg közben egy felettesfélesége is bejött, kérdezte, hogy én vagyok-e a problémás, de mondta a bábám, hogy nem, én nagyon jól csinálom, ráadásul fájdalomcsillapító nélkül. Akkor kicsit büszke voltam magamra, bár egyáltalán nem éreztem úgy, hogy jól csinálom. Hiába zakatolt a fejemben minden jótanács, nem igazán voltam ura a helyzetnek. TB adagolta a golyócskákat anyukám esemesei alapján, meg próbálta tartani bennem a lelket, és fordított, ha úgy látta, hogy nem értem a bábát.

Utólag úgy érzem, sokkal tudatosabban kellett volna végigcsinálni, talán jobban készülhettem volna rá, nem tudom. Nem volt az a Fredeick Leboyer- féle álomszülés, nem volt félhomály, csak délutáni napfény, nem volt áhitatos csönd, mert kiabáltam, nem figyeltem a babára, csak magamra, és úgy egyáltalán, lehettem volna ügyesebb. Közben meg látom itt a Lilibabát, hogy milyen nyugodt, hogy szinte sosem sír, inkább csak kér, ha éhes, hogy jól alszik és olyan, de olyan mélyen belenéz a szemünkbe. Talán mégsem ment annyira rosszul.

A gyerek közben szép lassan csorgott lefelé, a másik lány a másik szobában meg én felváltva kiabáltunk (szegény szüleim meg kint hallgatták), kapaszkodtam Bandiba, aztán a másik baba megszületett, nálam meg hirtelen házibuli lett, mert két nőgyógyász, meg a gyerekorvos, meg még talán valami nővér, vagy asszisztens is bejöttek, ha már ott voltak, úgyis mindjárt vissza kell jönni. Nagyon jókedélyű volt mindenki, kivéve engem. A főnőgyógyász fickó még meg is csipkedte az arcom két tolófájás között (gyerek feje félig kint), hogy miért nem mosolygok. Annyira abszurd volt az egész, hogy azóta is röhögök rajta, a megfeleléskényszeremmel szerintem még meg is próbáltam visszamosolyogni rá. És aztán egyszer csak tényleg vége lett, kibújt a Lili arccal előre, mert ilyen kis kíváncsi volt, "punkt drei", mondta az orvos, de igaziból csak 14:57 volt, a hasamra rakták a babát, melegen, szutykosan és nagyon cukin, kicsit sírdogált, Bandi elvágta a köldökzsinórt, nehéz volt elhinni, hogy vége, hogy megcsináltuk, hogy tényleg túléltem. Túléltük.

Végülis tisztán csak 4 óra volt, azt hiszem, igazán nem panaszkodhatom.

TB megkapta a babát (ld videó), engem rendbetettek, kaptam infúziót, meg később egy számmal ellátott karmaszalagot a csuklómra, viccelődőtt a nővér, hogy csak egy baba volt bent öltöztetve, ne aggódjak, biztos a 20-as az enyém. És különben is, TB végig ott lehetett vele. Míg csöpögött az infúzió, bejöhettek a szüleim, az nagyon jó volt, beszélgettünk kicsit, fel voltam dobva nagyon :). aztán lezuhanyoztam, megkaptam a babát, meg egy ágyat, meg a vacsorámat. Kisétáltam a szüleimhez beszélgetni, és a babát is kivihettük, ez annyira fura volt a magyar "csak üveg mögött mutatjuk meg" rendszerhez képest.

Hét körül toltak át az osztályra, Bandi még körbepuszilt minket, aztán vége is lett a napnak. Hát így megy ez.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr674554614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

L21 2012.06.05. 17:09:43

Lili gyönyörű! Gratula!
Jó volt olvasni.

málnabálna 2012.06.05. 17:30:23

Élmény volt olvasni! Valóban úgy van, h.frissiben arra gondolunk: dejóóóó túléltük, megcsináltuk! Aztán apuka vigyázzon rá, el ne keveredjen, össze ne cseréljék -hiába nah, féltjük minden hajszálát...:)
Hehe most látom csak: az időpontot! a mi Lilibabánk is 2:57-kor született -csupán hajnalban :D:D
Igen, már csak így megy ez :)

FRita 2012.06.05. 17:40:15

Nem régóta olvasom a blogotokat, nagyon tetszik, olyan friss. :) Nem bírtam most megállni, mert ilyen gyönyörű babát még nem láttam! Pedig van nekem is öt, és nagyon elfogult is vagyok, de ez az igazság. :) Gratulálok!

Kalor 2012.06.05. 17:51:18

hat a szules nem alomszeru, legfeljebb utolag. de tenyleg fizikailag nem tudom maskepp jellemezni, mint hgoy rohadt egy dolog. nem csinaltal semmit nemjol, ilyen, es kesz. a kovetkezo is ilyesmi lesz. de az ember hamar elfelejti a fajdalmat, ugye, csak arra emlekszik, mire gondolt kozben, es abbol lehet kovetkeztetni. lelkileg aztan egesz mas teszta. orulok, hgoy szep, sima szulesed volt! :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.06.05. 18:59:57

@L21: köszönjük, köszönjük :))

@málnabálna: hú, ez az időpont- és névegyezés nagyon vicces :)

@mabapi: köszönjük szépen, örülök, hogy tetszik a blog! meg a baba is :) az öt gyerek nem semmi, gratulálok!!

@Kalor: igen, tudtam, hogy elfelejti az ember (egy kis hormonális segítséggel), kíváncsi voltam, és tényleg. ki van ez találva...

babaBonBon 2012.06.05. 19:10:41

(Elejére egy kis adalék: ennek a bejegyzésnek én lettem volna az első kommentelője, ha a szerver engedi elküldeni...)
Nagyjából ezt írtam:

Jajj, de ÉDESSS-ÉÉÉÉDES, Cukiiii-cuki-cukiííííííííí! Agyonpuszilgatnám azt a drága kis pofiját, szinte a babaillatot is érzem!!!

De most komolyan! Ne izélj már, hogy ezt tudatosabban!!! Tudatoskodjanak csak a férfiak! Ez az egyetlen dolog, a szülés-születés, ami csak a miénk és csak érzésből lehet! Ez a jó benne! Ezer-millió százalékig biztos vagyok benne, hogy szuperül csináltad!
(amúgy is szerintem ez a gyertyafényben, meg vízbe mártogatjuk, meg minden csupa csend és tökély, ez csak valami elborult elme ötlete lehet. a szülés az fáj. rohadtul. de akkor is JÓ. pont)

Kalor 2012.06.05. 19:22:52

@Nils Holgersonné: Lujzi szulinapja meg 29-en van. de o ugye nem Lili... :)))

L21 2012.06.05. 20:36:40

Egyébként bennem is bennem volt, mit szeretnék legközelebb másként csinálni, mit "rontottam el", de igaziból ha a következő szülésem is olyan lesz, mint az első, hát én nagyon-nagyon boldog leszek. Szerintem nálad is hasonló a helyzet.;)

Ziebi 2012.06.05. 22:15:12

Így kell ezt csinálni :)
Bár nem tudom hogy nem haraptad le a kezét az arccsípkedőnek :D

nyaronpirostelenkek 2012.06.05. 23:58:57

De jo, hogy irtal, annyi kerdesem volt mar, csak mindig visszariadtam a kerdezestol, gondolva, hogy most talan inkabb pihennel, mintsem ki-tudja-hanyadszor is elmondd. Meg nem tudom, mi az uj napirend, mikor hivnalak jokor:)

Szerintem tuti jol vetted a kanyart, a legelegansabb mondat a "kisetaltam a szuleimhez beszelgetni" azt sejteti, hogy nem hiaba jartal GIMbe:) gratulalok!:))) de jo is lenne mar talalkozni!

P.s.: Bandi hogy viselte?

vackor1b 2012.06.12. 06:44:58

Azért azt se felejtsük, hogy itthonról ment minden P.N., ami csak lehetett. De biztosan enélkül is csont nélküli lett volna ;)
És még mindig gyönyörű!