Nils Holgersonné 2012.07.12. 23:27

Hegyi mese

Az alábbi novellát úgy tíz éve olvastam egy Miguel Torga kötetben (Contos da montanha), és azóta is nagy kedvencem. Nem találtam róla magyar fordítást (ami nem azt jelenti, hogy nincs), és már régen terveztem, hogy én átültetem (nem sejtve, mi munka ez). Pár hónapja kezdtem neki végül, de gyorsan szembesültem a dolog nehézségeivel, a bonyolult nyelvezettel, meg hogy nem olyan könnyű eltalálni egy-egy kifejezést, hangulatot. Körbekérdeztem pár nálam jobb portugálost, de ők sem értettek mindent, maradt hát ilyen kis bicebócán, remélem, senki nem fogja összevetni az eredetivel. Eredetileg még akkor akartam publikálni, mikor bejelentettem Lili érkezését, aztán a születés előtt, aztán kicsivel utána, végül most lett annyira kész, hogy legalább kicsit vállalható legyen. Remélem, minden szaggatottsága ellenére (ami az eredetinek is sajátja) nektek is érthető és szerethető lesz.

És végül is Lili is valahogy így született, persze a mi elkényeztetett mércénkkel: nem volt összekészített kórházi csomag, nem volt egy fiókja sem, nem voltak ruhái, nem volt ágya, semmije, és Bandi még friss vizet engedett a fürdővizéhez, mikor én már a lábam közt csorgó magzatvízzel táncoltam mellette, hogy induljunk mááár :). Bár nekem vannak barátaim, akik gyorsan hoztak egy kelengyére való ruhát, egy anyukám, aki mindezt kimosta, kivasalta, és Bandinak egy öccse, aki összeszerelte a komódot a fiókokkal, míg mi a kórházban pihentünk.

Egy gyerek

A Mantelinha magasából figyelve a világ mindennek tűnik, csak siralomvölgynek nem. Januárban, a tiszta hóval borított tájat nézve, akinek van szeme a látásra, még ha egyszerű pásztor is az illető, és a földszinten a jószágja majd’ éhenhal, elhiszi, hogy a világot csakis arra teremtették, hogy ez a fehérség létrejöhessen.

Ezért nem csoda, hogy a Provezendében senki sem értette azt az egyszerűséget, ahogy a Rebel egy nap lejött a hegyről, beszélt a Jaime lányával, majd feleségül kérte és megkapta. A Rebel a Mantelinha sziklája, mindennap az ég párájában fürödhet; a Provezende meg a Ribeira mélyén van, ahová a levegő is csak szívességből megy, hát még csak nem is láthatott ilyen nagy tisztaságot. Maga a Júlia, a menyasszony, egyébként kiérdemelte, hogy egy hűséges szív asszonya legyen, és húsz évének több mint minden ésszerű oka meg is volt rá, hogy elfogadja az ajánlatot. Különben ott maradna, sírva az anyja után, aki már évek óta meghalt; veszekedne a mindig borgőzös apjával, és soha nem ismerné meg a Mantelinha rekettyéinek illatát.

Bár az öreg, egy részeg órájában még azt mondta neki:

-Ki mint veti ágyát…

De Júlia míg hallgatta, a nyomorúságra gondolt, amiben éltek. És mivel bátor volt, és éppen eladósorban, meg hát tetszett is neki a vadtekintetű, hangaillatú férfi, összeházasodtak, feltette a fejére az örökségét, azt a két takarót, és a fiú oldalán nekivágott a kalandnak.

Ki mint veti ágyát…

Nem sokat ért az apja szavának visszhangja! Könnyű szívvel, a képzelet szárnyán érkezett meg a fészek ajtajához, hogy öt reisből és a két keze munkájával akkora változást hozzon, hogy egy pár nap múlva a Mantelinha magányos viskója a csodák palotájának tűnt. És a Rebel este, mikor hazajött a hegyoldalból, hogy megegye a levest, kihajolt az ablakon, végignézett a virágcserepekben álló szegfűkön és az álommal borított tájon, azt mondta az asszonynak:

-        Nincs még egy ilyen gazdagság, mint a miénk, Júlia!

És tényleg nem volt. A Mantelinha már így is maga volt a paradicsom; de most a Júlia főzött, felseperte a házat, megcirógatta a bárányokat és így még körben a kődombok is gyengédebbnek tűntek. Utána a tavasz, mintegy véletlenül, még rá is tett egy lapáttal minderre a boldogságra, és a Barba, a bika, meg a Roberto, a kos egy percre sem nyugodott.

-        Kész. Az állatok mind vemhesek… - mondta egy este Rebel az asszonynak. - Csak a Rucinha hiányzott, de ma ő is megkapta. Tele leszünk kisjószággal.

-        Bizony, nekem is…

-        Mi??  - kérdezte. – Bizony, a Mantelinhában lesz miről mesélni.

A Rebel már nem is tudott elaludni. Egy gyerek! Az ő gyereke, itt, a sziklák magasában, ugrálva, mint egy kiskecske!

Reggel, először az életében, nehezen kelt ki az ágyból. Hát hogy hagyhatná itt, bent az asszony alvó testében a gyereket, akit forró képzeletében már megszületve, magára hasonlítva látott. De felkelt. Vigyázva, hogy ne ébressze fel az anyát és a gyermeket, kimászott az ágyból, felöltözött, kinyitotta az ajtót, lement a lépcsőn, kiengedte a marhákat az istállóból a hajnali derengésben, és boldogságban úszva felterelte az állatokat a legelőre.

Hamarabb visszaért, mint szokott. És ahogy rácsukta az ajtót a jószágra, és megjelent az asszony azzal a sültalma illatával, a karjaiba kapta és énekelni kezdett: Aludj, aludj, kisfiam… A Júlia nevetett rajta, majd  ebédnél, nézve, ahogy Rebel éhesen nyeli a krumplit, számot vetett a teendőkkel. Minden nagyon szép, de hiányzik még a legjobb. Kellenek anyagok, törülközők, pólyák, pelenkák…

Amilyen jó pásztor volt a Rebel, szülés ügyben bizony nem volt több a bárányok egyszerűségénél. És bár Júlia még a felénél sem tartott a szükséges dolgok felsorolásában, ő gondolatban már a kicsivel futkosott a sziklákon. Fiú lesz, és szeretni fogja a Mantelinhát.

De Júlia nem adta fel. Figyelj már! Nem szülhetek úgy, mint a marhák… Provezendébe kell menni, bevásárolni.

A Rebel végre meghallotta, megígérte, hogy jó, mennek majd. Elvisznek négy kiskecskét, abból kijön… De nem kell elsietni… Mikor születik a kicsi? Mi? Januárban?! A tél közepén?! Istenkém! Legalább várjon márciusig. Nem látta, mikor a Peluda kölykei megfagytak? Majd márciusban. Márciusban már jó lesz, meglátja.

A Júlia mosolyogva hallgatta. Annyira szerette ezt a félnótást! Most persze őrült, a gyerek teljesen elvette az eszét, és az őrültsége egyre rosszabbodott. A gyerek, a gyerek, csak nem tud kimenni a fejéből. Hogy a babakelengyére komolyan gondoljon, az persze nem ment.

-        Mikor megyünk? Itt vagyok, már ágynak estem… - kezdett Júlia fenyegetni.

-        A kilencediki vásárkor. Elvisszük a Riscada két kiskecskéjét, meg az Ariscáét és a Mocháét, eladjuk… Akár egyedül is mehetnél, különben ki maradna a jószággal? De ne aggódj, van még időnk…

És a Rebelnek aztán tényleg volt vesztegetnivaló ideje fent a legelőn, álmodozva. Egy gyerek! És olyan mélyen beszívta a levegőt, hogy úgy tűnt, lenyeli az egész világot. Egy gyerek!

Decemberben az asszony már megvastagodott…

-        Nem intézkedsz, pedig mindjárt itt az idő… - De a Rebel már megint álmodozik. Nyugalom! Március előtt nem akarok új lelket a Mantelinhán… És még csak most jön a január!

-        De félek, hogy eljön az órám…

-        Hagyd, hogy a tél elmúljon.

És az óra jött, váratlanul, éjjel, egy erős havazás után.

-        Hozz nekem valakit az Isten szerelmére, ember! Hozz nekem valakit! – kérte a Júlia, az első fájások rémületében. – Az apám megad neked bármit, amit csak tud. Annyiszor kértelek…

Összezavarodva, a Rebel nem hallott semmit. Megy már, megy már, ne aggódjon. Hoz mindent. De mégis hogy-hogy? Mégis most születik? Ilyen hirtelen? Ebben a hidegben? De Júlia már pontosan tudta. Azok a fájások megölik… Micsoda fájdalom!

A birkák az ólban bőgtek az éhségtől. A Rebel vágott nekik pár ágat, hátha elhallgatnak. De azok ki akartak menni a hegyre. A hegyre, egy ilyen napon!  És az asszony már megint…

-        Hozz nekem valakit, ember! Hozz már nekem valakit!

A Rebel az ablakhoz ment. Minden olyan fehér, olyan tiszta, de a marha itt bőg, az asszony itt bőg…. Micsoda világfájdalom!

-        Hozz már nekem valakit….

Rebel megfordult. Rémülten nézett a vajúdóra. Megmagyarázhatatlanul idegennek érezte magát itt, valamiféle természetfeletti erő által megfélemlítve. És újrakérdezte, félve:

-        De már most születik?

A Júlia egy olyan ordítással válaszolt, hogy megfogta a sapkáját, kinyitotta az ajtót, és maga sem tudva mit csinál, megzavarodva kilépett a hóba.

Mikor leérkezett Provezendébe, már majdnem éjjel volt. Olyan arccal, mint aki farkast látott, belépett az apósa házába, dadogva. A Júlia gyereket szül… Ott maradt az ágyban, fájdalmak közt…

És nem szégyelli magát, hogy otthagyta egyedül?

Szégyellni magát, hát… De hát az asszony küldte, hogy hozzon valakit, még kérte is, hogy legyen szíves kölcsönözzön pár szükséges dolgot….

Pár szükséges dolgot… Hát, honnan lenne a Jaime-nek az, ami kell? Még ha olyan gazdag lenne… - De hát a bárányok, a bárányok…. - Jól mondta a lányának: Ki mint veti ágyát… A Mantelinhában vetette meg egy hozzá hasonló őrülttel, megkapta a fizetségét… És mégis kit akar magával vinni? Az anyja a föld alatt, a húgok még fiatalok, és nem is láttak még ilyesmit… Még jó is. Csak a Joana Pedra van. De a Joana nem fog ilyen késő éjszaka a hegyre menni! Pláne egy ilyen éjjel! Mindenesetre menjen, beszéljen vele. Ott lakik a téren…

Kiment kábultan. Az ő egyszerű hegyi eszébe nem fért ennyi logika. Az ő gyereke, akit már maga előtt látott, mindig gond nélkül született meg. A gyerek létezésének csodája már azóta adott volt, mióta az asszony bejelentette a terhességét. Ezután az a féltucat hónap csak a megtisztulás ideje volt, semmi más. Nem is értette a Júliát, miért kell a segítség, sem az apóst, hogy miért szidta őt és a Joana Pedrát sem most, mert csak növelte a kétségbeesését.

-        Ne izgulj, fiú! Az első mindig sokáig tart. Majd holnap… Gyere majd értem holnap.

Az ég koromsötét volt. Feltámadt a szél és esett. És a zuhogó esőben fent a hegyen a Rebel csuromvizesen próbálta áttörni a késői óra sötétségét.

Egy gyerek… a szó és a jelentése olyan egyértelmű volt, olyan egyszerű, tiszta, hogy a bánata nem érhetett el hozzá.

Ragaszkodott a képhez: egy gyerek…

És egyre messzebb volt az ordító asszonytól, az apóstól, aki rosszul bánt vele, és a mindentudó Joana Pedrától.

Egyre esett. A hó olvadt, patakokban folyt az árkokban és eláztatta az utakat. De sem a sok víz, sem az ég hidege nem hűthette le a pásztor képzeletét.

Egy gyerek… A Mantelinha magasában… És ez a gondolat mindent felmelegített benne. De a sötétség fenyegetően körbefonta. És a Rebel, a sötétben erőltetve a szemét ugyanezt az erőfeszítést érezte lelkében is. Milyen sötét ez az élet!

Egy gyerek… Olyan tisztának tűnt az a szó!

A szél, ami a völgyben épp csak fújdgált, a fennsíkon, ahol a kunyhó állt, baljósan ugatott, mint a kutya.

Bűnösen és legyőzve közeledett a viskó zömök alakjához. Üres kézzel jött vissza… és senki sem fogadta!...

Felment a lépcsőn, megdöbbent a házbéli csendtől. Még a jószág sem bőgött az istállóban.

Félve lökte be az ajtót. Egy gyerek…

És tényleg ott volt egy gyerek, az alvó asszony karjaiban. Egy egyszerű gyerek, természetesen, babakelengye nélkül, Joana Pedra nélkül, pólya nélkül, pelenka nélkül, minden nélkül.

Egy gyerek, aki hajnalban ugyanolyan éhségtől ordítva ébredt, mint a jószág az istállóban. Egy gyerek, aki miatt mikor esténként visszaért a legelőről, derékon kapta az asszonyt, kinézett az alvó világra, és azt mondta:

-        Nincs még egy ilyen gazdagság, mint a miénk, Júlia!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr144649313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Piszke a Birtokról 2012.07.13. 12:21:02

ez egyrészt nagyon tetszik :) másrészt pedig volt szerencsém rengeteg, kiadóknak dolgozó, "igazi" fordító anyagait fésülgetni... de boldog lettem volna, ha (tisztelet a kivételnek) csak tized ennyi energiát pakoltak volna bele a fordításukba..

Bécsi_Nikol · http://unserwien.blogspot.com/ 2012.07.13. 13:52:18

Pont jo kis olvasmany a fogorvosi varoban. :-)
Gratula a forditashoz! Meg, meg, meg.
Most pont alkalmas ra az ido, mig Lili bekesen szundikalgat a nap nagy reszeben. :-)
Egy ropke megjegyzes, a tulajdonnevek ele nem kell nevelo. :-)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.07.13. 14:27:49

@Piszke a Birtokról: Uh, énnekem ezt is kicsit ciki volt kiadni a kezemből.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.07.13. 14:29:23

@Bécsi_Nikol: Köszi! A helyzet az, hogy a portugál verzióban is van névelő, nekem ez a stílushoz adott hozzá, kicsit rusztikus, egyszerű, mesélős, de lehet, hogy ez nem ment át.

Piszke a Birtokról 2012.07.13. 14:40:07

@Nils Holgersonné: én szigorú vagyok ilyen ügyekben, és nekem átjött :)

Zazálea 2012.07.14. 08:21:26

óh....

(átjött minden, aminek számomra át kellett jönnie, tehát tökéletes)

nux vomica 2012.07.14. 19:21:06

Ez a fordítás úgy tokéletes és megkapó. ahogy van. Az élet maga, a várt gyerek, a szűz agyú pásztor... szóval tetszik és köszönjük.

Ziebi 2012.07.14. 20:02:20

A fordítás szerintem tökjó, de én kiborulnék egy ilyen halogatós férjtől :D

gsky 2012.07.14. 22:17:02

Azóta álmodtam is ezt a történetet... kösziii

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.07.15. 13:38:50

@Ziebi: nem halogatott, csak márciusra tervezte be a dolgot :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.07.15. 13:42:28

@Bécsi_Nikol: á, én tökre örülök, hogy ezt tisztáztuk, hátha másban is felmerült a dolog.

málnabálna 2012.07.16. 11:02:15

huh, ez tökjóóóóóóóóó lett!! nagyon tetszett! jó, h kiadtad kezeid közül :)

vackor1b 2012.07.18. 15:28:09

Csak a többieket tudom ismételni. Annyira jó, hogy egy pillanat alatt bele tudtam magam élni.

Kalor 2012.07.24. 23:29:48

de jo, nagoyn jo es hangulatos sztori! nekem tetszett a forditas is, pedig en kepes vagyok irni egy-egy magazinnak, ha bena a szoveg. :)
es igen, a baba megszuletik, ha itt az ideje, es ebbe nem szamit bele hogy elkeszult-e mar a szobaja meg ilyesmi. szuletnek gyerekek a vilag mindenfele helyein, es meg a mi kozelunkben is elofordulhat barmi. egy ismerosom otthon szult mindenfele szaksegitseg nelkul (na jo, mentos volt telefonban...) itt aze gyik kulvarosi reszen, mert gyors volt a szules, a mento meg nem ert ki. szoval igen, nagy varazslat ez. :)

Troppauer Hümer 2012.08.02. 18:38:02

Most mi van?
Ti ilyet is tudtok?
Ez most pihenés, szórakozás, vezeklés, vagy eltávozásban szórakozásból elkövetett...
Lehet, hogy vissza-vissza nézek !
(én amikor olvastam, kicsit másképpen olvastam)