Tekertem a próbára (nem, nem úgy hanem bicajjal) és két nő akik elunták az életüket úgy akartak átrohanni az úton, hogy egy teherautó mögül léptek ki elém. Volt körülbelül egy másodpercem és három méterem megállni.

Olyan fura érzés, mikor néha vészhelyzetekben belassul a film és úgy látsz mindent képkockánként. Berántod a fékeket, közben látod, hogy a két nő maga elé kapja a kezét de nem fognak elmozdulni. Mint a reflektorral elvakított szarvasok, csak várják a csattanást. És akkor megcsináltam a mutatványt amire azt hittem soha nem leszek képes. Pontosabban féltem is tőle, meg öreg is vagyok ilyenekhez.

Valószerűtlenül hamar megálltam, (köszönöm Shimano) viszont a lendületem olyan nagy volt, hogy szó szerint megbillentem és felálltam az első kerékre. Vártam, hogy mikor fogok átbillenni és orra bukni de aztán úgy maradtam az első keréken és két örökkévalóságnak tűnő másodperc után visszazöttyentem a hátsó kerékre. 

stoppie.jpg

kíméli a hátsót

A nők ahogy levegőhöz jutottak annyit mondtak ekszkuzémoá aztán elszaladtak.

Ne rohangáljatok át az úton. Más nincs.

A videón az látható (nyugi csak harminc másodperc) ahogy gyakorolom a megcsúszást. Ha százból kilencvennyolcszor meg tudod csinálni a csúszást, farolást, driftelést úgy hogy nem esel el, és nem kell letenned a lábadat akkor egy esős nap, a villamossín, vagy a macskakő sem fog tudni kifogni rajtad.

Nem, egyáltalán nem késő harmincévesen elkezdeni bicajozni.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr784806592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.