Azt hittem, a szeptember a rutin hónapja lesz a kaotikus augusztus után. Persze nem így lett, épp, hogy kezdtünk belejönni az itteni kerékvágásba, TB-nek messzebb akadt munkája 10 napra, így mi inkább megint útnak eredtünk Lilivel. Segítettünk a szüleimnek megenni a szőlőt például, mert egyedül nem bírták (de), meg kirándultunk, meg sütöttünk főztünk (csináltam például céklás-chilis brownie-t*, azóta alig várom, hogy megint céklához jussak, annyira finom volt).

szőlő.JPG

othello, a kedvencem. ez már a hazahozott mennyiség

Futólag meglátogattuk a pesti nagymamát is, az ő lakása egy olyan gép, mint az alsós matekkönyvekben, hogy felül beszórod a tszm-i diót, alul meg kijön a süti. Meg voltunk kekszmanufaktúrában is utószülinapozni, ahol úgy csináltunk, mint ha TB is velünk lenne, és végigkóstoltunk egy csomófélét, szerintem megyek én még oda.

A kismedve egyébként elkezdett a télre készülni ( a zsírfelhalmozáson kívül), és napokat átaludt, de úgy, mint újszülöttkorában, hogy felkel, eszik, alszik, felkel, eszik, alszik, amellett, hogy éjjel a nyolc órát még mindig egyben lenyomja. Persze időzíthette volna ezt inkább itthonra, így a rokonok játszhattak volna vele, én meg itthon tudnám csinálgatni a dolgaimat, de így is jó volt, mindenki dicsérte, milyen jó gyerek, hangját se hallani :)

Na és akkor most megint itthon vagyunk, kezdenek rendeződni a dolgok, már kétszer voltunk fagyizni, egyszer anyukámmal, tegnap meg barátnőkkel, azokkal, akikkel tavaly augusztusban a családállítást csináltuk, és akkor még nem gondoltuk, hogy most kettőnkön baba fog lógni, a harmadiknak meg nagy pocakja lesz. A másik baba kisfiú, két hónappal idősebb Lilinél, nagyon cuki, de olyan kis törékeny a mi kisbuddhánk mellett, vagy fél kilóval könnyebb is, ráadásul kreolbőrű, feketeszemű, nagy volt a kontraszt a mi kis gringó egérként mellett. Szerintem Lili nagyon cuki kerek baba, de tegnap pl azt bírta kérdezni egy ismerősöm (a nagy pocakhoz tartozó apuka), hogy milyen puffasztó (!) dolgokat eszem, hogy így néz ki a gyerek. Ezen kicsit befordultam.

elmosódott.jpgvagy alvós képet készítek, vagy elmosódottat 

Van még pár nap a szeptemberből a rutinépítésre, nem is tudom, kinek hiányzik jobban a napirend, Lilinek, vagy nekem. Nekem azt hiszem, gimi óta hiányzik. Cserébe sokszor még mindig 19-nek érzem magam. Igyekszem többet írni, hogy ne maradjon ki semmi, még az sem, hogy tegnap sajtos-kukoricás scone-t* sütöttem ebédre és TB nagyon megdicsérte. Mustárpor is kellett bele, és én annyira örültem, hogy bár alapvető dolgok hiányoznak a konyhából, de mustárporunk (és szarvasgombás olajunk) pont van. Nem hoznak zavarba.

*a szeptemberi good foodból vagyok egyébként ilyen menő, nekem való

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr374805916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ziebi 2012.09.27. 20:41:06

Azért remélem ezen a puffasztós dolgon csak röhögsz, ez kb olyan mintha bemosnék neked (nem akarok, csak tegyük fel) és Lili lenne foltos :D

málnabálna 2012.09.27. 21:14:25

höhö, h ez a scone dolog hogy került el engem eddig?! nem is értem :D igeeen, muszáj volt rákeresnem s tuti csinálok nemsoká :)
a családállítás+gyerek/pocak dolgon jót mulattam, mivel kb.2-3 családállításon voltam eddig s egyiken még nem tudtam, a másikon mááár tudtam, h van vki a pocakban :D

málnabálna 2012.09.27. 21:20:50

jah és a lüke és magukat irtó okosnak pasik beszólásait nehogy má' komolyan vedd és befordulj! mindkét porontyom szép husika volt, h mitől? hát a jó zsíros anyatejtől :) örülj neki!:) nem lesz Tündérlili se mindig ilyen kis gombóc, majd nyúlik, amint úgy igazán mozogni kezd + mást is kóstol, mint az édesanyjá(tejé)t ;)

málnabálna 2012.09.27. 21:26:04

@málnabálna: (ááááá az elírásokért bocs, kár,hogy nem tudok kommentet törölni/javítani)

nux vomica 2012.09.27. 22:53:38

A képen, mint a nővérem gumibabája, pont olyan Picurka. Telt és gömbölyű és nagyszemű és csodálkozó: D
ennivaló!
Persze,hogy elmosódott, ha éber állapotban sosincs 1 perc nyugta se!

nux vomica 2012.09.27. 23:01:00

TB-nek:Nem tudom, mi történt, de nem fogadja a kommentemet.
Most írok harmadszor!
Akkor is : Jó a bicajod, de én maradok 4 keréken!

TáltosBandi 2012.09.28. 00:01:27

@nux vomica: Hallottam hiret, hogy hogyan szokott hoban driftelni a kocsival a korforgalomban. Csak ugy hivjak a falubeliek, hogy ezust csik.

Kalor 2012.09.28. 08:04:54

ha valaha is eszedbe jut, hogy Lili esetleg talan kerekebb, mint jo lenne, akkor szolj, es kuldok neked Lujzirol akkor es most fotokat. mert olyat meg nem lattal. ot honaposan mar 10 kilo volt, 9 honaposan 14, ekkor meg alig ohajtott hozzataplalkozni. trapezfeje volt, tenyleg. de nem volt mit tenni, az orvos vonogatta a vballat, hgoy ha anyatejet, megis hgoyan lehetne dietaztatni. voltunk az endokrinologian is... teljesen rendben volt!! oviskorara mar lement a hájacska szep fokozatosan. :) kuldjek fotot? nehany baba jo kerekre no az anyatejtol, de ez nem baj.
amugy meg a vekony babak szuleit eleg sokat tudjak piszkalni az etetes miatt, meg ok is a gyereket az eves miatt, eleg rossz lehet nekik. kicsit erzekenyebbek is erre, igy ha kiderul, hgoy pl Lili nehezebb, az nekik biztos rosszul esik kicsit, meg ha baratok is.
annakidejen tolem is kerdezgette a ferjem, nem tudnek-e kevesbe hizlalo tejet eloallitani, ha nem ennek zsiros eteleket egyaltalan. neha nem ertem, mit gondolhatnak vajon a szoptatasrol.

a good foodot en is szeretem, szegenyeket ezert piszkaltam is eleinte a FB-n a forditas miatt, mert az tragikus volt az elso nahany szamban. mostmar inkabb elmegy. :) nekunk nincs itthon mustarpor, nem is tudom, az mire lenne valo. marhogy a GF recepteken kivul.

nemreg voltem tszm-n, temetesen. nem gondoltam ra, hgoy bekialtsak egy jonapotot, mert eleg vacak hangulatban voltam. pedig lehet, hogy epp ott is voltatok.... majd talan maskor, bar azt hiszem, tenyleg az utolso olyan rokon volt, akit ismertem ott.

babaBonBon 2012.09.28. 12:59:04

befordultál?
jajj, neeee!

1) a gyereked egy angyal, úgy, ahogy van, az összes párnácskájával, mindenével együtt, csak imádni lehet!

2) látszik, h az illető Tom&Jerry-n nevelkedett (és még most is a hatása alatt áll), ahol egy teljes macskát fel lehet fújni szájon át egy bicikli pumpával... merthogy ennek is így kéne kinéznie, ha ez a puffasztó ételektől, vagyis a kajáktól és gázoktól lenne. Ezt is az "én ezen már csak röhögök"-poszthoz kellett volna írnod, bár megértem, h nem

3)nálunk is örök téma a súly; az enyémek meg soványak... pedig esznek sokat, mozognak, de egyesek szerint biztos valami betegségük van, stb... holott tök elevenek, jó kedélyűek. szóval UÚÚTÁLOM a témát. Miért kell gyönyörű, egészséges gyerekeken kötözködni? aki ezt csinálja, mindenki elmehet vele a francba! :-)

Ziebi 2012.09.28. 16:21:58

Egyik barátnőmnek azt mondta az orvos a hasonló testalkatú BABÁJÁRA hogy fogyókúráztassa. Na az volt az igazán WTF.

pagiszti 2012.09.29. 18:13:56

Lili gyönyörü, ne hallgass hülye emberekre!
En fiam is hasonlo volt, csak anyatej, 3300g-al született, 3 honaposan 6 kilo, 6 honaposan 9, egy evesen 13-14 volt, nem volt NYAKA .
Sosem dietaztattuk, makkegeszseges volt.
Ahogy leszokott a tejröl, egyre vekonyabb lett.
Most 9 eves, vekony, izmos, tökeletes alkatu.
Hatalmas elöny, hogy a szüles utan a szoptatastol minden felesleget leadtam jatszva, a gyerek lezabalt mindent a tejjel:-)))

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.09.29. 19:00:53

@Ziebi: @málnabálna: @Kalor: @babaBonBon: @pagiszti: köszönöm, lányok. Azért tudom én, hogy Lili gyönyörű :), meg a barna vékonyka fiúcska mellett tényleg sokkoló lehetett egy leendő apukának a buddhasága (bár a kisfiút egyébként most kezdték szivatni a gyerekorvosnál, hogy túl vékony) MEg a srác egyébként paleo-diétán van, aztán neki a kenyér és csoki (amit azért én szoktam enni) kb a legcsúnyább szó a világon. Tuti meg van róla győződve, hogy azért ilyen husi a baba, mert én ilyen elavult módon táplálkozom :) . és hogy ez káros.
Ma egyébként felhívott a próbáról TB, hogy összefutott -véletlenül- egy gyerekterapeutával, aki kifejtette neki, hogy ő onnan látja egy babán, hogy boldog, hogy mennyire husi. Nyilván ez is túlzás (ugye bababonbon :)), de mintha hájjal kenegetnének ilyenkor :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.09.29. 19:01:45

@nux vomica: na igen, mindenki azt mondja, hogy milyen kis nyugis, de próbálnának róla vaku nélkül képet készíteni! :)

Gem 2012.09.29. 21:28:26

@Nils Holgersonné: Nincs sport üzemmód a gépeden? (A legtöbb automatán szokott lenni...)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.09.29. 22:12:33

@Gem: De van, de az nem elég. Fény kéne leginkabb.

babaBonBon 2012.09.30. 18:55:53

@Nils Holgersonné: Paleolit-diéta??? hahaha - nagy kedvencem!
kár, hogy jó pár ezer év evolúciós változásainak lehetőségét hagyja figyelmen kívül
-arról nem is beszélve, hogy csak találgatnak, mit is ehetett az ősember akkoriban, szóval a lényeg alatt is rezeg a léc...
Szegény gyerek

Abban már én sem vagyok biztos, hogy az enyém boldog volt - szóval még igaza is lehetett az orvosnak - mert mi majdnem éhen halasztottuk. Szegény egy hónapig éhezett, mert egy betegség alkalmával majdnem elapadt a tejcsi (3 hós korában) és nem vettük észre, hogy nem tért vissza aztán a neki kellő mennyiség. Csak sírt-sírt, szopott-szopott és nem hízott sehová. Ebből lett a tápszer, aminek kardos ellenzője voltam anno. Most meg örülhettem, hogy ilyen modern időket élünk és nem kell hajnalban kecskét fejnem, csak vizet forralnom.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.10.01. 18:08:23

@Kalor: Kár, hogy nem néztél be hozzánk egyébként,cszerintem pont ott voltam. Talán kicsit eltereljük a gondolataid :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2012.10.01. 18:11:09

@babaBonBon: Hát, neki -az ő problémáira- bejön, nekem nyoc, mit eszik, amíg nem kell nekem is azt (vagyis jelen esetben csak azt)

Ne aggódj, egy ehező gyerek is lehet boldog :)) és most már legalább annyit ehet, amennyit akar! :)

Egyébként a tápszer ellen is addig kardoskodik valaki, mint a császár ellnen: amíg nem szorul rá. Mert azért más választani és más rákényszerülni.

szomszédlány én is 2012.10.12. 17:11:12

Imádom !
Imádom a szőlőt. Kár, hogy életlen a kép a babáról.Pedig a mai gépekkel, már nagyon jó képeket lehet készíteni.

Troppauer Hümer 2012.10.13. 19:09:31

Oh, quel vin il pourrait être !
Faire du mal.