na, elmondom, hogy kell ezt csinálni. Meséljétek el egy gyanútlan jóbarátnak, az én esetemben vegyük bécsiNikolt, hogy a lelki békétek egy kiadós - egyórás - konyhatakarításon múlik, amikor az ember csak a ráégett zsírra koncentrál a sütő belsejében és a világ megszűnik körülötte, és akkor majd ő felajánlja, hogy babysitteli addig a szomszéd szobában a kisbabátokat. Aztán mintegy véletlenül derüljön ki, hogy nem is egy óra, hanem négy, és nem konyha, hanem opera, de akkor már húzzátok a kabátotokat, meg a cipőt, hogy ideje se legyen átgondolni. Így néztem meg Paul Hindemith Mathis, a festő c. operáját a Theater an der Wienben. Nagyon jó technika, kicsit még csiszolok rajta, de szerintem be fog válni Lili 12 éves koráig. Ja, és hagyjatok elől egy telepakolt fotelnyi vasalnivalót, és bízzatok az emberi jóságban, mert meglesz a jutalma. :D Köszi, Nikol, meghálálom még.

Végülis kicsivel kilenc előtt jött az sms, így pont az első felvonás fért bele, de ezzel kalkuláltam is, mert nagyon hosszú darab (4 órás), és TündérLilinek kilenckor fellövik a pizsit, és hát azért egy hathónaposnak még kell az anyukája este. A Karsplatzon átszaladva, míg a toronyóra elütötte a kilencet, azért jót röhögtem, hogy úgy rohanok haza mostanában a színházból, mint Hamupipőke, csak ő éjfélig kapott kimenőt.

Azért a darabot csak akkor nézzétek meg (holnap lesz a premier!), ha elvakult operarajongók vagytok. Hindemith zenéje elég felkavaró, nem mondanám adventi ráhangolódósnak, viszont nagyon érdekes. Sokszor úgy tűnt, nincs semmi értelme, aztán hirtelen mégiscsak kikristályosodott, a szólisták pedig mintha egymás mellett beszéltek volna el, de ha nem figyeltem túlságosan, csak úgy beeresztettem a fülemen, akkor még sem volt rossz. 

Ezúttal a színészi játék sem volt jobb, mint a klasszikus operákban, illetve sokszor nem éreztem helyénvalónak, de a díszlet, meg a látvány fenomenális volt. Egy húszméteres Krisztus-szobor feküdt keresztbe a színpadon, ahogy a testet levették a keresztfáról. A nyitány alatt először csak valami fehéret látunk meg a rajzolgató Mathis felett, nem is értettem, mi úszik ott be, angyalnak néztem, de aztán ahogy forgott a színpad, kiderült, hogy egy hatalmas átszúrt kéz. Utána bújt elő a sötétből a karja, majd a másik karja (széttárva), a másik átszúrt kéz, aztán lassan oldalról az egész, végül az átszúrt, egymáson heverő lábfejek, a lábszárak közt lépcsővel, ez még inkább fokozza a monumentális érzést a szobor láttán. Közben Mathis végig rajzolgat, és a közte és a nézőtér között lógó hálóra hatalmas skicceket vetítenek a kézről, a lábról, a töviskoronáról. Tartani fog még pár napig a hatása.

Itt az egész opera, nem haragszom meg, ha nem hallgatjátok végig. Remélem, majd előbb-utóbb felkerül valami videó a Theater an der Wientől is:

Egyébként nem Bandiék énekelnek benne, hanem egy szlovák kórus, és én persze elfogult vagyok, meg fent is ültem a kakasülőn, de szerintem nem szóltak annyira. A szólisták között sem volt olyan hang, ami nagyon megfogott volna, de mondom, eég nehéz zene, szóval lehet, hogy csak ezért. Nem lehet mindig Verdit hallgatni. A kardinális tenorja viszont olyan igazi papos, kenetteljes kappanhang volt, nagyon jól csinálta.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr344960024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

missMarple 2012.12.11. 16:57:12

"A nácik betiltották az 1934-ben kitűzött premiert, mire Furtwängler lemondott posztjáról, Hindemith pedig emigrált."

nux vomica 2012.12.12. 11:09:15

Egy baj van csak, ami végül többre sikeredett: van tisztítandó zsíros sütőnk, de nincs Nikolunk, sem pici, 9-kor ágybabújó Dugócskánk :D