Nils Holgersonné 2012.12.31. 23:56

7. hónap

Már négy napja meg kellett volna írnom, csak nem vagyok jó gép közelében, így nehézkes a képbeillesztés. Pedig olyan gyönyörű, legszívesebben mutogatnám mindenkinek. Mondjuk inkább élőben, a fénykép, ahogy Perger Laci barátunk szokta mondani,nem hiába készül objektívvel, én meg szubjektíve mutogatnám a kis pirospozsgás zsömleképit, a túlkelt kalácsokat, az összehúzott pagodaszáját, vagy a fültől fülig érő mosolyát a felhúzott orrocskával. Rengeteget változik egyébként, eltűnőben a formátlan toka, kerekebb az arca megint, nő a haja napról napra, és egyre kedvesebb. Ha lehet ezt még fokozni.

Kezdem a legkevésbé örvendetesebbel: ebben a hónapban nem aludta át az ejszakákat. Egy budapesti látogatás alatt fejlesztette ki a dolgot, talán mert éhes, vagy szomjas vagy pukizik, nem tudom. Mondjuk nem jár nagy feladattal, általában szól, eszik valamennyit, visszaalszik, sokszor nem is tudom reggel, kelt-e, mikor kelt, hányszor kelt, de azért csak nem jó. De majd megfejtem.

Evés: a sláger még mindig az anyatej, én nem is próbálkoztam azóta, hogy olyan szépen kitaccsolta az alma-répát. Gondoltam, majd az ünnepek alatt, de lusta vagyok, szokás szerint. Elkaptam viszont egy jó kis hányós vírust, kezdtem is aggódni, hogy akkor most mi lesz a tejjel, anyukám meg főzött neki almat, mind megette, megfájdult a hasa tőle, és mikor végzett, elegánsan mind kiköpte. Szóval nem csak az én főztömet utálja :D. Tejem szerencsére azért van bőven, szóval nincs rászorulva. Napközben egyébként szinte csak reggeli-ebéd-vacsorára eszik, meg ha épp nem úton vagyunk, akkor elalváshoz. Szopizás közben azért a kezében az ujjam, néha azon is rágcsál egy sort, aztán visszatér a tejhez, irtó cuki.

Mozgás: a forgás az alap, mindig is ment, csak a dedósok nem tudják :) hátrafelé kúszik, ami persze nagy szemétség, mert egyre távolodnak az elérni vágyott játékok. Négykézlábra felnyomja magát, ezt gyakorolja ezerrel. Először ehhez az orrán támaszkodott, mint egy kisfóka, aztán gyorsan rájött, hogy ha kinyújtja a karját, és azzal tartja a felsőtestét, akkor kényelmesebb. Azt hiszem, nem volt kár vinni a dévényes nénihez (3x volt eddig). Mondhatnám, hogy örökmozgó, mert azért mindig csinál valamit, de nem az a fajta, akit nem lehet az ölemben megtartani. 

Komm-komm-kommunikáció: figyel nagy komolyan, ahogy eddig is. Gyorsan barátkozik, főleg az én ölemből :) a nagycsaládnak teljesen természetes része, simul ide, simul oda, bírja a kicsit nagyobbak nyúzását, mondom én, hogy lélekben ez egy sokadik gyerek. 

Tegnap elpantominezte nekem éjjel, hogy éhes. Egy hang nélkül. Ehhez előtte percekig ébresztgetett, húzta a hajamat, én meg csukott szemmel mentettem előle, reménykedve, hogy visszaalszik, vagy csak félreértés az egész. De ha eldugtam egy tincset, keresett másikat. Nagyon türelmes volt. Végre odafordultam és kinyitottam a szemem, erre kitárta felém a két karját, majd kicsit csapkodta a combját, hogy gyerünk már. Hang nélkül. Felvettem, és akkor jöttem rá, hogy teli vagyok tejjel, igaza van, hogy enni akart. Annyira büszke vagyok, hogy na. (és még mondják,hogy a babák csak sírni tudnak)

Persze valahol én vagyok neki a fő, de olyan édesek Bandival. Nagyokat kacarászik TB bohóckodásán, de ha meglat engem, akkor elhallgat, mintha ez az ő kettejük dolga lenne. Egyébként akkor TB is visszafogja magát, szóval kicsit se érzem magam kirekesztettnek :) de ez legyen a legnagyobb bajom. 

Puszit cuppant a levegőbe, kicsit azt hiszem, a beszélgetés természetes részének tekinti, mint a nyálbuborékfújást. Mindenesetre nagymamával, nagynénivel jól beválik, percekig elfoglalják így egymást, nagy puszikat küldve egymásnak.

Mi is van még? Nem mértem, de nem fogyott, 10kg felett lehet valahol. 74-80-as ruhákat hord. 

2012 legjobb dolga volt, hogy megszületett.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr354989065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KisCsetresz 2013.01.01. 11:32:45

Múlt hónapban még csak 9 kg volt. :)) Nem is eteted, hanem pumpálod?!

hbogi87 2013.01.01. 13:45:48

Figyeld a fogait- lazán lehet ez is az oka az ébredésnek. Illetve azt olvastam ( és nálunk is így volt), hogy amint beindul a mozgásfejlödés, éjszaka nyugtalanabbak lehetnek és kikövetelik a dajkálást. Macskusz szerintem éjszaka többet is eszik, mint nappal, mert nem vonja el semmi a figyelmét.
Amúgy egyetértek, 2012 tényleg jó évjárat volt, kicsit sajnálom is, hogy ilyen hamar vége lett.

nux vomica 2013.01.01. 18:11:02

Igeeeen, az év egyik legjobbika kiskalács és szamurájmarcipán megszületése.
Ahogy végiggondoltunk az utolsó napon, hála Istennek a jó volt a több 2012-ben.
Nektek nagyon boldog, kiegyensúlyozott 2013-at kívánunk innen is!

Gem 2013.01.01. 22:48:04

Ha valamelyik ismerős megy (Bp-)Bécs útvonalon, küldenék Neked Sinlacot. Egyébként Lilinek van magyar TAJ-kártyája, nem? Mert akkor csak egy orvost kéne fognod (gondolom, pl. vackor1b lányaié jó lenne, az a legelérhetőbb), és írathatnál fel receptre. Lehet persze recept nélkül is venni, csak úgy ~3eFt, receptre meg ezervalamennyi.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.01.02. 14:18:16

@Gem: Lilinek nincs TAJ-kártyája (nem is lehet, nem azért, mert nem intéztem el). Kiváncsi lennék, a sinlacot megenné-e, mert tejen kívül semmit nem hajlandó.

missMarple 2013.01.03. 11:46:57

@Nils Holgersonné: Hogyan lehet élni TAJ-kártya nélkül?

Gem 2013.01.03. 13:11:45

@missMarple: Ezen azért is tűnődtem én is, mert rengeteg (na jó, legalább 4-5) külföldinek intéztem el a magyar TAJ-t az utóbbi időben, vagyis a külföldiség tuti nem akadály. Ráadásul jár neki az állampolgárság, akkor meg 18 év alatt állampolgári jogon az ingyen ellátás is. Szóval miért gondolod, hogy nem lehet neki? Nem hiszem, hogy hátránya lenne belőle, előnye viszont igen. Gondolom, ezek után adószáma sincs (mondjuk arra egyelőre talán nincs is szüksége...)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.01.03. 13:16:26

@Gem: Van e-card-ja és külföldi biztositása, szóval ellátást azért kapna.

DE: mi nem dolgozunk otthon, sőt, nekünk sincs otthon biztosításunk, tehát egyáltalán nem alap, hogy kapna TAJ-számot. Szerintem. Mert mire föl. Gondolom, fizetnünk kéne az otthoni biztosításáért, de minek.

pagiszti 2013.01.03. 17:24:51

Recept felirashoz nem kell magyar Taj, ez esetben teljes aron, de megkapod a felirt gyogyszert.
EU-s alapszabaly, hogy csak egy allamban lehet az ember tarsadalombiztositott, tehat ha Lilinek van magyar allando lakcime, es ugye kiskoru, igy jar neki a TB kartya, de mivel külföldön el, ott biztositott, igy azonnal passzivaltatni kellene a magyart, tök felesleges kör lenne.

Gem 2013.01.03. 17:41:59

Szerintem meg tévedsz, mert 18 év alatt állampolgári jogon jár az ellátás. És a TAJ-szám. Egy emailt az OEP-nek mindenesetre megér.

missMarple 2013.01.03. 18:34:15

Gyerekek!Könyörgöm -(akasszuk fel!)-legalább egyvalaki mondja,hogy kihallotta az iróniát....

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.01.03. 19:11:00

@missMarple: Én hallottam, csak nem volt érkezésem válaszolni erre a részre :) pedig akartam írni, hogy családi vonás, hogy nincsen nekije :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.01.03. 19:12:56

@Gem: De izébizé, ha nekem sem jár, akkor miért járna neki? Csak mert olyan cuki? :)

Tuskó Hopkincs 2013.01.03. 20:30:32

"A TAJ szám egy személyi azonosító, amelyet a magyar állampolgár születésekor kap, és az általában
végigkíséri egész élete során."

a valóság: hvg.hu/itthon/20111226_eu_burokracia_anyakonyvezes

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.01.03. 22:26:27

@Tuskó Hopkincs: Az rendben, hogy kapna számot, de ha a szám mögött nincs biztosítás, akkor minek?
Pl, hgy az eredeti példánál maradjunk, nem kapnám meg olcsóbban a sinlacot, hiába van számom, mert nincs tb-m. Azért a csökkentett ár szerintem nem állampolgári jog.

málnabálna 2013.01.04. 12:15:25

@Nils Holgersonné: nem ez nem így van, alanyi jogon 18 éves koráig minden magyar állampolgárságú gyereknek jár otthon a taj és a biztosítás, igen volt olyan, h anyuci vagy apuci biztosításához kötötték egy időre, de aztán megszűnt s maradt az alanyi ellátás, kérdezd meg anyukádat :) én is anyósomtól (belgyógy.és házirovos) tudom...
az E-card-val is ellátnak Téged meg TB nah meg Lilit is, HA az e-card hátulja NEM csillagos! vagyis egyben eu-TB kártya is!-ám azzal "csupán" alapellátásokra vagytok jogosultak!
Nekem és a férjemnek a TAJ kártyája passzív a gyerekekéről semmit nem mondtak, valszeg az alanyi jogon járó TB miatt...

málnabálna 2013.01.04. 12:16:46

@missMarple: én is hallottam, de ha a kérdőjel mellé még egy felkiáltójelet is biggyesztesz, akkor tuti mki veszi :P

málnabálna 2013.01.04. 12:20:41

@Nils Holgersonné: NEM Te, hanem Lilinek jár alanyi jogon a biztosítás a magyar TAJ kártyája alapján 18 éves koráig... az állandó lakcím dolog nem tudom mennyire feltétel.. mi megléptük anno, mondjuk elsőnél nem volt kérdés, mivel 2,5 éves koráig otthon éltünk, de kicsivel is, s mikor kijelentkeztünk ugye oep-nél is jeleztem jó előre, h ex munkaviszonyom megszűnt most szep.végével s passzív legyen a TAJ-om, mert külf.bizt.-om van férj által, blabla... a gyerekek körüli kijelentkezési mizériát is mondtam nekik, s az ő TAJukkal érdekes módon nem foglalkoztak, sztem az övék még mai napig aktív, hiába nincs magyar állandó lakcímük már nekik sem... nah, mindegy, leszálltam a témáról :D

málnabálna 2013.01.04. 12:21:57

(amúgy megsúgom etikus vagy nem, néha más gyerek taj-számára írt már fel receptet anyósom is a drága unokájának :D nem nagy bűn sztem, főleg ha lehet, mert neki épp olyan recept nem is ment ki rövid időn belül...)

pagiszti 2013.01.04. 15:34:38

"a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgárságú kiskorú személy, illetve, a nagykorúsága megszerzését követő további 45 napig jogosult tb
támogatott egészségügyi ellátásra"
A törvenyböl kopiztam, remelem, igy mar mindenki megerti,mi a helyzet :-)

pagiszti 2013.01.04. 15:37:41

Most megnezem, mi is az a Sinlac, meg minek kellene egy ilyen gyönyörü egeszseges babanak, mint Lili :-)

pagiszti 2013.01.04. 15:47:04

Na megneztem...
En fiam is hasonlo kaliberü volt, mint Lili, 3,3 kg-al született, egy evesen 13 kg volt :-)
Olyan 9-10 honapos koraig csak szoptattam, nem erdekelte mas.Majusi gyerek, ahogy jött a tavasz, egyre nyitottabb lett, en kisüveges Hippeket vettem neki, szepen megette öket.Meg a Dm-es tejpepre kattant ra, a bananos-vaniliasra.
Ennyi.
Nem kell aggodni, most lassan 10 eves, es csak 34 kg, amint atallt a normal kajara, meg meltoztatott jarni, azonnal megallt az eszmeletlen ütemü gyarapodasa :-)
Sokaig nem jart egyedül, volt vagy masfel eves, mire elengedte a kezem, viszont nemreg visszaneztem a videokat, folyekonyan, összetett mondatokban magyarazott, miközben dülöngelt :-)
Agyra gyurt.

Gem 2013.01.04. 16:34:48

Na jó, szóval Sinlacot küldök, ha lesz kivel, majd behajtjuk más kajában (írja a rendszer, hogy meddig elég az adag, amit felírtak szamurájnak, persze azt én mondom meg, hogy egy nap mennyit eszik, és szerencsére ő már nagyon sokféle ennivalót megeszik), de a TAJ számot szerintem nyugodtan igényeld meg, akkor is, ha passzív, mert ha egyszer meg szüksége lesz rá, akkor jobb, ha kéznél van és nem akkor kell kapkodni.

Kalor 2013.01.05. 00:23:42

most megneztem, hgoy volt ez a kaja-dolog B eseteben, es azt talaltam, hogy olyan 8 honapos kora korul az volt, hgoy nem akarta megenni, amit foztem neki, csak kenyerhejat szeretett ragcsalni. es eppen akkor csereltunk tuzhelyet, es nem tudtam neki fozni, ezert megprobaltam, h veszek bebietelt, es abbol benyomta egy uvegnek a nagyobbik reszet. ennyit ir a kronika, en meg amennyire emlekszem kesobbrol, az uj tuzhelyen sokszor foztem levest, es abbol kapott dolgokat.

málnabálna 2013.01.06. 09:19:03

@pagiszti: köszi, akkor tiszta ügy, akinek van magyar lakcíme ilyen vagy olyan magyar területen, akkor annak jár... jó tudni, akkor enyémeknek sem jár...bár abban annyira nem vok biztos, h.passzív lenne a gyerekek taj-száma, de majd kíváncsiságból megkérem anyósomat csekkolja le :D

málnabálna 2013.01.06. 09:20:16

@Kalor: ha nincs lakcímkártyája Lilinek, nem tud kérni, nah...

Bécsi_Nikol · http://unserwien.blogspot.com/ 2013.01.07. 00:12:28

Nos, ma volt szerencsem latni TL-t, de ugy hogy nem olvastam elotte a posztot.
Teljesen el voltam ajulva, hogy mennit valtozott az elmult 3 hetben, amiota nem lattuk. Mar nem csecsemos, hanem kifejezetten babas. Es csodaszep! Nem gyoztem NHne-nak dicserni. Es kaptam tole fulig mosolyt, aminek oszinten orultem, mert mindig felek, hogy egyszer majd elfelejt es elkezd sirni, ha meglat.