Na, ugye múlt hétfőn volt az a próbálkozás, hogy családilag eljussunk Mosonmagyar-óvárra Lili tornájára. Ma újra próbálkoztunk, de Bandi nélkül (este jön!). Eredetileg úgy volt, hogy kocsival megyünk, mert beszerveztem Júlia barátnőmet (fel akarta méretni a Sára babáját), de miután tegnap elkezdett esni a hó, J. már este jelezte, hogy nem biztos, hogy reggel el mer indulni. Hajnalban a hókotróra ébredtem, úgyhogy nem lepett meg, mikor J. hívott, hogy ők inkább maradnak.

Rettenthetetlen NH-né azonban nem ijed meg egy kis hótól (és szeretettel gondol Ziebire), forró tea lefőz, termosz, útitakaró, pogácsa táskába bekészít (cayenne borsos-kukoricás), addigra Lili is felébredt, igaz, ő úgy képzelte, hogy kap egy kis tejet, és az utolsó cseppel a szája szegletében visszaalszik a jó meleg anyaölben, ehhez képest meglepődött, hogy peluscsere, öltözés, kesztyű, overáll, sapka, be a hordozóba (mióta locspocs van, kendő helyett türkiz manducában nyomjuk), és mikor a kilincsen volt a kezem, hogy az elemekkel dacolva kilépjünk a zord külvilágba (ritkán érzem ennyire melegnek és bársonyos puhaságú fészeknek a lakásunk), csörgött a mobilom. A terapeuta volt, mondta, hogy el ne induljunk, még ha el is jutnánk Móvárig, az ő falujuk abszolúte el van zárva, járhatatlanok az utak.

Rettenthetetlen NH-né kicsit tétovázott, mert a lelkem már megkeményítettem és az arcom is be volt kenve kakaóvajjal, hogy ne csípje ki a hideg, szóval tétováztam egy cseppet, de be kellett látnom, hogy mozgásfejlesztés ide vagy oda, maradunk. Azért ha már így beöltöztünk, gondoltam, tudjuk le a napi sétát, én mégegyszer bele nem gyömöszölöm ma a kiscukrot az overállba. Lementünk hát a parkba, és jártunk egy órát. Szuper idő van egyébként, egyáltalán nincs hideg, a combfix-farmer kombóban csak egy óra múltán kezdtem kicsit fázni, de addigra a parkon átsiető emberek is furán néztek ránk, egy centis hóréteg volt a kabátomon, Lili kapucniján és a hordozón is. Mi voltunk a kötődő nevelést reklámozó hóember és hógyerek.

photo (44).JPG

Mikor még nem volt gyerekem, mindig úgy képzeltem, hogy mikor lesz, akkor kora reggelenként már a parkban leszünk, mert hogy majd biztos sír, és le kell vinni sétálni, hogy a család többi tagja tudjon aludni. Az eszembe sem jutott, hogy a gyerekem reggel maximum azért fog sírni, mert nem hagyom aludni

photo (45).JPGNa jó, de hol vannak a kacsák?

photo (47).JPG

A varjak megvannak

photo (48).JPG

Kiskacsák, hahó, merre vagytok?

photo (46).JPG

Megvannak!

photo (49).JPG Ez még csak az első tíz perc, még alig van rajtunk hó. Lili a nagy fehér a bal alsó sarokban 

photo (50).JPGÍgy néz ki az én szemszögemből. Lilicsiga már az elején úgy döntött, hogy nem érdekli az egész hülye hétfő, visszahúzódott a házába és aludt

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr665017077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hbogi87 2013.01.14. 14:31:42

Egy ilyen felméretésre lehet csatlakozni hozzátok? Mert azért szeretném,hogy szakember is lássa Leont, biztos ami tuti alapon. Èdesek lehettetek amúgy <3

KisCsetresz 2013.01.14. 15:13:12

Igazából mennyire jó dolgotok van TündérLilivel! :) Ezt egy átlag gyerek eltűrné szó nélkül? :))

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.01.15. 11:39:39

@KisCsetresz: hát, azért nem volt szó nélkül :) kb az öltöztetés felénél döbbent rá, hogy még aludni akart, attól kezdve folyamatosan ment a nyafi meg a sírdogálás, amíg rá nem adtam mindent, és be nem került a hordozóba. Szerencsére abban megnyugszik, mert ott be tud kuckózni.
De őszintén, én tökre megértem, én is nyafogok, ha korábban keltenek, mint szeretném. De tényleg tök jó, hogy ilyenkor nem üvölt torkaszakadtából, csak jelzi, hogy valami nem kóser. Asszem, megvan a bizalom, hogy én majd helyrehozom a tévedést :D

nux vomica 2013.01.16. 20:58:19

Azt gondolom,csudalány KisLili, de valószínüleg Te vagy az , aki mindig érezteti vele : minden rendben van. És ezt a legváratlanabb ébresztéskor is elő tudja hívni emlékképeiből.

A havas séta Nektek élmény, de sok bécsi munkába siető csak azt gondolhatta, otthon nem bírtál a picivel így le "kellett" jönnötök.Szóval még sajnálhattak is Téged:-)