Nils Holgersonné 2013.02.28. 15:34

Álmodom

Mostanában egyre színesebbek és részletgazdagabbak az álmaim. Nagyon durva néha, mintha egy harsány, túlzsúfolt fényképet nézegetnék.

Ma reggel egy komplett, ötperces animációt láttam, rajzoltat, nagyon fura sztorival, nagyon sajátos szín- és formavilággal. Egy lovas emberről szólt, aki át akart kelni egy tavon, de a ló megfulladt. Kihúzta, és aztán mindenféle alakban próbálkozott az átkeléssel, madár, meg kutya, de egyikkel sem ment. Végül hal alakja lett, beleugrott az egyébként picurka kis tóba (akkora, hogy ráfért a képernyőre), innentől a víz alatt folytatódott. A pici kis tó a vízben hatalmas lett, mint egy erdő, és a kis hal egyre kétségbeesettebben próbálta elérni a túlpartot, de mindenféle végelathatatlan ösvényeket talált csak. Mintha egy vz alatti erdőben bolyongott volna. Egyszerre csak kitágult körülötte az egész (vagyis sötetebb lett a víz), eljutott a tengerig. Bolyongott össze-vissza (ne felejtsük, hogy a kis hal igaziból egy ember, aki csak át akart kelni azon a tavon), néha víziószerűen látta a lovát, és egyszer meg egészen fényképszerűen beúszott elé a halott ló, és legyek voltak rajta.

Na, és akkor felébredtem, vagy végetért a vetítés, ilyen érzés lehet, ha jelenést lát valaki. Teljesen a hatása alatt voltam, és arra gondoltam, hogy ezt meg kéne rajzoltani valakivel, majd megírom a blogba, hátha jelentkezik valaki, akinek van animációs gyakorlata, és majd lerajzolom neki a kezdő képet, hogy lássa a színvilágot, meg az érdekes abrázolásmódot. Nagyon koncentráltam, hogy emlékezzek az egészre. Kimentem pisilni, közben a folyosón összetalálkoztam a hazatérő Bandival, és annyira befelé figyeltem, hogy fel sem tűnt, csak kézmosás közben, hogy csak holnapra ígérte magát. Ő meg csodálkoztott, hogy nem vagyok annyira meglepve, hogy hazajött.

Na, és akkor felébredtem, de -azt hiszem-, akkor már tényleg, mert Bandi nem volt sehol (holnapra ígérte magát), csak Lili pislogott rám az tókék szemeivel.

És egész reggel nagyon koncentráltam, hogy emlékezzek a színekre, meg a formákra, meg a sztorikra, de sajnos egyre kevésbé sikerül.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr135110154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Xerxe 2013.03.01. 08:29:02

Tudatos álmodás. Nézz utána a neten, ha gondolod.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2013.03.01. 11:11:06

@Xerxe: köszi, elolvastam a wikipedias cikket. Pont a múltkor beszélgettünk arról a barátnőmmel, hogy ha nem tetszik egy álom története, akárhányszor újra tudjuk forgatni más más befejezésekkel, tudatosan.

De ez a hamis felébredés elég vicces volt, majd gyakorlom kicsit a valóságtesztet.

nux vomica 2013.03.02. 18:31:59

Csodálatos meséket tudsz álmodni.Őrizd őket, akár film nélkül is.