Az úgy volt, hogy ugye gyerekorvost váltottunk, és az új csütörtökre adott időpontot. Aznap ugyan munkaszüneti nap volt, de ez egyrészt némileg későn jutott el a gyeses anyuka agyamig, nekem minden nap munkaszünet, meg gondoltam, hogy úgyis két hete voltak szabadságon (hívogattam őket ugyanis), biztos most be akarják pótolni. Szóval nem gyanakodtam nagyon.

Csütörtökön egész nap szakadt az eső, és Lili ritka jól aludt (mint utólag kiderült, rápihent az ötödik fogra, ami miatt viszont éjfél óta nyűgös), de kÉt és háromnegyed ora után muszáj volt felkeltenem, hogy odaérjünk 15:15-re. Tökre örültem, hogy a múltkor turiztam neki egy vízhatlan, bélelt kabátot, 12 fok volt, bélelt naci, pamutsapka, miegymas kellett, már csak az utcán vettem észre, hogy a mamuszát elfelejtettük, sima zokniban volt szegény. De akkor már késésben voltunk. Nem csak mi, hanem TB is, aki meg biciklivel ment próbára. Esett az eső, és nagyon fújt a szél.

A villamosmegállóban már ezren álltak, előszôr örültem, hogy akkor mindjárt jön, de egy idő után rájöttem, hogy valami nem stimmel. 35 percet vártunk a szélben, esőben, közben persze mindig volt valaki a tető alatt szorongó tömegben, aki cigarettával oldotta a feszültséget. TB szerint gyalog is odaérnénk fél óra alatt, ami igaz volt, de annyira zuhogott, hogy én neki nem indultam volna.

Közben hívogattam a rendelőt, hogy késünk, de csak az üzenetrögzítő vette fel, ami viszont már nem kicsit volt gyanús. Mindegy, gondoltam ne mi legyünk a hunyók, elmegyünk, lehet, hogy rosszul értettem az időpontot, nem 15:15, hanem 15:50, esetleg a napot is rosszul értettem, a számokkal mindig is hadilábon álltam, nem egy vonatot kestem már le azért, mert megnéztem, hogy fél ötkor megy, és odamentem 17:30-ra. (és ugyan kértem TB-t, hogy inkább ő kérjen időpontot, de azt mondta, hogy mindjárt, és hetek teltek el) Végre jött a villamos, közben a pamutsapka folyton Lili orrára csúszott, marha nehéz volt igazgatni, de nem akartam levenni a hátamról. A megállóból még gyalogolni kellett, zuhogott, fújt a szél, pisilnem kellett (a drámai pillanatokban mindig), a rendelőben persze nem volt senki, és közben azon gondolkodtam, hogy ez az egész még csak ki sem hoz a sodromból. De tényleg, nem akartam se sírni, se dühöngeni csak pisilni.

Hazafelé a villamosra várva levettem Lilit, megigazítottam a sapkáját, és aztán rájöttem, hogy olyan szűk a dzsekim, hogy nem tudom megint hátravenni, szóval elöl utazott, de csúszott szét minden, mert nem tudtam hátul bekapcsolni a hordozót, pisilnem kellett, lábszárközépig szívta fel a gatyám a vizet, hideg volt, és zuhogott az eső.

Közben TB írt, hogy zárva volt a színház, nem is volt aznap próba, de még jöttek vagy húszan mások is, a munka hősei a munkaszüneti napon. Mire hazaértünk, Bandi már egy kád melegvízben ücsörgött (biciklivel volt, mondtam már?), Liliről levettem a vizes cuccokat (pedig ernyő is volt nálunk), és röhögtünk a meleg fürdőben, hogy milyen jók vagyunk már. Kint meg fújt a szél, és esett az eső.

Ma majdnem elindultunk a rendelőbe, hátha félrehallottam a harmincegyedikét harmincadikának, de zuhogott és fújt a szél, és Bandi inkább hívogatta őket, hogy mi legyen, persze nem vették fel, csak az üzenetrögzítő, de TB sokkal elszántabb, mint én, és elmondta a gépnek, mi van, és hogy hívjanak vissza. Én igaziból csak azon izgultam, hogy biztos meghalt az orvos, és hogy fogok én most időpontot kérni máshol (egy csomó helyen hónapos varólisták vannak, ezt a sttuszvizsgálatot meg a 14. hónapig meg kell csináltatni), vagy ha nem halt meg, és én értettem félre, akkor mennyire ciki lesz már, és hogy utálok nixdajcsos török lenni, aki nem bír megbeszélni a gyerekorovossal egy időpontot.

És két órával később visszahívtak, hogy BOCS! Elnézték a munkaszüneti napot, és nem volt meg a telefonszámom, és annyira sajnálják, hogy hiába mentem, és ugye nem baj, ha csak jövő hétre tudnak időpontot adni, és tényleg ne haragudjak. Én meg annyira örülök, hogy nem én voltam a béna, hogy nagyon kedvesen megbocsátottam nekik.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr875338209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ziebi 2013.05.31. 23:08:55

A rendelőben nem tudtál pisilni? :)
Szörnyű egyébként, mikor az ember fázik meg vizes, attól még jobban pisilnie kell.

nux vomica 2013.06.02. 21:47:58

Mindig meg akarsz felelni.
Melegvizes kád + meleg tea kortyolgatása= és máris jobb:-)

málnabálna 2013.06.03. 15:16:03

a szülinapos poszthoz nem lehet kommentelni, mind1 ide írom, h jó kis összefoglaló volt és kedves! :)

p.s. kis kezdők vagytok munkaszüneti napokkal.. bezzeg én év elején már kinyomtatom aktuális évi munkaszüneti napokat, h tervezni tudjunk pl. ha van Fenstertag v mi, ami most múlt csüt.után pénteket jelentett akkor kivegye a férjem szabinak s így lőn hosszú 4 napos 7vége, stb.. szervezést nagyon kell figyelnem, amúgy megszívom én is, mert képtelen vagyok az időt, dátumokat jól kezelni muszáj vmihez igazodnom!
amikor év közben kezdt Bence az ovit ugye nem tudtam és ovi persze nme mindig írja ki, h meddig van sünet v ünnepnap..pl.rendszerint húsvét 7fő utáni keddet is kiadják és én simán vittem oviba gyereket már kedden, de zárva voltak haha... ám amióta szep.eleji szülői értekezletekre járok ugye aktuális év összes ovi szünetet felírunk, magkapunk így már tudjuk szep.-ben másik év húsvéti, pünkösdi, stb szünnapokat....

málnabálna 2013.06.03. 16:27:22

@málnabálna: bocs a sok elírásért pfffff