Egyébként már rég akarok arról írni, hogy mennyit változtam az elmúlt majdnem két évben. És csak részben TL miatt. 

Persze babavárás, meg az egy gyerek nevelése elképesztően sok időt hagy a magammal foglalkozásra, vagy csak nekem lett most ez fontos. A két évvel ezelőtti énemhez képest például baromira lenyugodtam, pedig sok szempontból az egyik legnehezebb időszakom volt (és ennek sincs köze a kisrucához), szóval egyáltalán nem volt logikus lépés megnyugodni. És erre büszke vagyok. 

(és most olvastam a Vidd hírét az Igazaknak! c. könyvet, amiben a bennszülöttek nem a születésnapot ünneplik, hanem mikor valaki fejlődött valamiben. És ezt az illető jelenti be a többieknek, nem várja, hogy észrevegyék. Úgyhogy úgy döntöttem, ünnepelnünk kell, mégpedig fagyival. Majd a hétvégén, mikor Bandi is lesz már.)

És igyekszem egyre őszintébb is lenni, meg nem belemenni helyzetekbe, amik nem tetszenek. Hát, ez nem egyszerű. Például valaki mostanában barátkozna velem, nekem meg nem igazán, vagyis nem annyira hiányzik most ez. Na, ez nekem igazi kihívás, mert nekem nagyon fontos, hogy mit gondolnak mások, és hogy kedvelnek-e, és nem könnyű valaki úgy elutasítani, hogy közben ne szűnjön meg kedvelni engem. Ilyen kis játékokba egyébként lépten-nyomon belefutok, a múltkor a strandon csak azért dumáltam órákat egy brazil csajjal, mert nem akartam csak szó nélkül mellette heverészni. Mondjuk portugál-gyakorlásnak nem volt rossz, csak inkább Bandival beszélgettem volna.

Aztán vannak a Tündér Lilihez köthető dolgok is, nagyon érzékeny  a lelkiállapotomra, szóval ha nyugodt, mosolygós babát szeretnék, akkor nekem is nyugodtnak és mosolygósnak kell lennem, és nem elég kívülről, hanem igaziból. És emiatt megtanított például újra hasba lélegezni. Mert ugye mindig rajtam van kendőben, vagy manducában, és rájöttem, hogy ha feszült vagyok, akkor azt érezni fogja a befeszített hasamon, úgyhogy akkor is hasba lélegzem, ha épp lekéssük a vonatot és rohanunk. Tiszta zen vagyok. 

Annyira szeretem nézni egyébként, ahogy lélegzik. Volt az a film, a Messzi Dél vadjai, most kapott Oscart, és nekem nagyon tetszett, nézzétek meg, ha nem láttátok, szóval abban a kislány mindig a szívverést hallgatja, az embereken, a kiscsibéken, a legkülönfélébb állatokon hallgatózik. Na, én pont így vagyok a légzéssel, és Lili a legkedvencebb lélegző kiscsibém, akinek a világ legnyugodtabb tempójában emelkedik meg süllyed a hasa.

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr725399630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KisCsetresz 2013.07.11. 07:34:29

Imádtam azt a könyvet, csak én még középiskolában olvastam. Szóval nagyon rég... Ennek hatására szoktam le a határidőnaplóról. Ott írták azt is, hogy az embernek azt kell feljegyeznie, amit valójában szeretne elfelejteni. Jó, biztos akadnak kivételek, de egész jól működik. :)

És én is rajongással nézem, ahogy a babák lélegeznek. Ennél jobban már csak azt tetszik, hogy mennyire egyenes háttal tudnak ülni, menni, játszani. Bármit tesznek, oda se figyelnek és még szép a tartásuk (vagy van tartásuk?!).

nux vomica 2013.07.11. 23:47:38

Nagyon szerettem azt a könyvet!

nux vomica 2013.07.11. 23:49:00

A nyugodtság oda-vissza "fertőz".

Xerxe 2013.07.12. 10:19:21

Gyönyör olvasni is. :))))))