Korán sötétedik, ültünk hát a félhomályban. A hirtelen beálló csönben Heinz bácsi lassan hátradőlt kopott huzatú fotelében. Világtalan szeme valahová a távolba révedt, majd egy kis idő után mesélni kezdett:

- Ön beszél angolul, igaz? Amikor vége lett a háborúnak... Egy dalt tanítottak nekünk az amerikaiak:

"put your right hand in, put your right hand out, put your right hand in, and shake it all about..."

Ki gondolta volna 1986-ban, az óvódai angolórámon, hogy egyszer ezt a dalt egy 87 éves osztrák bácsival fogom fújni? És közben rázzuk a kezünket, és röhögcsélünk? Hokey pokey. Priceless.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr755686888

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

málnabálna 2013.12.14. 12:08:08

..vhogy mindig könnybe lábad a szemem az ilyen EGYSZERŰ sztoriktól :) látom magam előtt Heinz bácsit, ahogy réved és beugrik neki egy ilyen emlék/dal/...

nux vomica 2013.12.14. 13:54:49

ja, fel-feljönnek neki ilyen emlékek, annyira vicces szokott lenni.
Pl, gyakoroljuk a bemutatkozást:
én: Hogy hívják?
ő: Hajdúsági Iparművek.

Vagy a múltkor megérkezem, megyünk be a dolgozószobába, mondom, hogy kezdjünk, kezdjünk, erre ő tök lelkesen, magyarul: Éljen!!

:D