Nekem biztos korrektornak kellett volna mennem (erről jut eszembe, olvasta valaki Saramagótól a Lisszabon ostromának históriáját? annyira szerettem!), nem csak, hogy mindenhol észreveszem az elírásokat, de még idegesítenek is, hogy olyan picin múlna, hogy tökéletes legyen. Az egyik nővérem is ilyen egyébként, biztos van egy korrektor-gén, bár nem hiszem, hogy domináns lenne.

Az egész onnan jutott eszembe, hogy próbálok egy német szöveget összehozni, ami már a pókhálós (nem csak azért, mert poros, hanem mert formára is olyan, több benne a lyuk, mint az anyag) némettudásommal elég vicces feladat. Jobb híján hasonló szövegeket nézegetek a neten, és kiírom a számomra is használható (szak)kifejezéseket, ebből szép lassan összeállnak a mondatok. Egyébként a kémia központi felvételit is így írtam meg, lapozgattam a négyjegyű függvénytáblázatot, és kiírtam belőle, ami használhatónak tűnt. Végülis felvettek. Ezért tart itt ez az ország. Na mindegy, mentem volna korrektornak, ugye.

Mert most meg olvasom ezeket a német szövegeket a diszlexiáról, meg egyéb tanulási nehézségekről, tipikusan olyan oldalakon, amiken az ilyen gyerekeket segítő szakemberek magukat ajánlják, és bekezdésenként találok hibát a szövegben. Elütéseket persze, a német nyelvhelyességről fingom fogalmam sincs, de így is elég. Néha zavaró tud ám lenni, hogy nem tudsz elmélyedni valamiben, mert folyton ott egy hiba. Mondjuk pont a diszlexia nem az a téma, amiben annyira elmerülök, de egy jó könyvnél igen. Nincs itt egy kiadó, akinél kamatoztathatnám a képességemet?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr876003508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nux vomica 2014.04.10. 13:59:29

kiadót nem tudok, de javítgasd!

nux vomica 2014.04.10. 14:07:35

... és a magukat ajánlók a diszlexiával foglalkoznak és nem a diszgrafiával:D

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2014.04.11. 08:31:55

@nux vomica: de azzal is. És állítólag segíteni is tudnak.

hbogi 2014.04.16. 15:00:02

Uristen, nem is merek ezek utan blogbejegyzest irni....

orsó · http://vandorcirkusz.com 2014.04.25. 09:09:55

tökre nem ide vág, de Táltos Bandi nem űz valamilyen extrém sportot?

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2014.04.26. 16:03:22

@hbogi: jaaa, neeeem, akartam írni, hogy kivételek a blogbejegyzések, ott is észreveszem (a sajátomban is), de nem zavar :D hivatalos oldalon, meg nyomtatásban számít (nekem)

orsó · http://vandorcirkusz.com 2014.05.01. 21:57:16

@Nils Holgersonné: :) a férjem edzőtáborban találkozott egy bécsi operaénekessel, aki igazából magyar, és csinált nekik egyik este karaoke bulit, és azt hittem, hogy a bandi, de aztán a férj is rákérdezett, hogy ő-e a Táltos Bandi, és képzeld, nem ő volt. :)

orsó · http://vandorcirkusz.com 2014.05.03. 22:02:41

@Nils Holgersonné: de most akkor ő volt? (bár a férjnek mutattam a képet is, a sárga keretest, és ő is letagadta, hogy találkoztak volna... )
vagy ami az edzőtáborban történt, az ott is marad? ;)