ez is milyen már, 23 hónapos, mindjárt KÉT éves! Két éve írjuk ezt a blogot, és a elején még évekig nem volt gyerekünk. Na jó, két évnek tűnt, hogy írjuk a blogot.

A múltkoriból aztán annyi minden kimaradt, hogy például végre ráérzett a motorozás ízére, erre kinőtte a motorját. Azért a lépcsőházban vagánykodik még vele, remekül visszhangzik az egész, szerethetnek minket a szomszédok. Egyébként szeretnek, a múltkor megállított minket az egyik kicsit furi negyvenes egyedülálló, hogy elfogadnánk-e egy kézzel készített játékot, és hozott is egy cuki kötött szörnyet, amit az anyukája csinált, mert 65 éves és unatkozik, és odaadta a fiának, hogy ha lát egy kedves gyereket, akkor adja oda. Lili meg tök oda volt, és azóta is meséli, hogy bácsi, és mutatja, hogy kint a lépcsőházban.

Egyébként mindent mesél, a múltkoriból rengeteg szó is kimaradt (például az elsők egyike az autó volt, nagyon tisztán ejtve), de most már nem is írok listát, mert szinte mindent mond. Pikk-pakk. És a hétvégén lett egy mondata is: Esik eső.

Vannak cukiságai, a múltkor kalap nélkül vittem sétálni, nem tudom, érzitek-e a drámai helyzetet, a kishölgy kalap nélkül lépett az utcára, rögtön szólt is, hogy "ó, mama! vissza!" és mutatott a fejére, hogy nincs rendesen felöltözve. Táska nélkül se megy sehová, most éppen egy kutyás a kedvenc, emiatt is fordultunk már vissza a lift aljából, vagyis felkiabáltunk az ajtót záró Bandinak, hogy hozza a kutyás táskát, különben a kisAudrey nem megy sehová. Ez egyértelműen látszott a tekintetén.

A legtöbb szót meglepően tisztán ejti (na jó az r-jei még nem az igaziak), de például a gereblye a gebérje.

Ja, és nem csak a szomszédot meséli, hanem a nénit (lányt) a vonaton, aki megevett egy kinder-tojást, és Lilinek adta belőle a játékot, meg Ildit, aki A Nyakláncot horgolta neki, meg a nénit, akitől vettük a szandálját, meg mindenkit. ÉS néha nehéz kitalálni, mert csak annyit mond, hogy: Néni. És látod az arcán, hogy az egész történetet mögé gondolja, de vajon melyiket? És akkor barkobázunk.

És persze az unokatesókat is folyton emlegeti, legalábbis az én oldalamról mind ismeri név szerint, és naponta kéri, hogy nézegessünk róluk képeket. Ezek között vannak aztán nagyon vicces, többéves képek, ahol a most olyan nagy és felelősségteljes unokatesók még kétéves kislányok, és Lilinek nem fér a fejébe, hogy azok ott nem ő, főleg, mikor az ő ruháiban vannak. Bonyolult dolog ez.

Táncol. Ha nincs zene, akkor kér (mutogatva). És mondja, hogy Tánc! Tánc! de ha elmegy mellettünk egy autó, amiben dübörög a rakkendroll török tucc-tucc, akkor is megáll, és táncol. Ha fütyörészem, akkor is táncol. Ha TB-vel énekelünk, akkor is táncol. Ha hangszereket lát a képeskönyvben, akkor is táncol. 

Szerintem, persze én az elfogult anyja vagyok, hihetetlen kiegyensúlyozott és könnyen kezelhető gyerek. Bár azt hiszem, nincsenek nagy elvárásaim. A lényeg, hogy mi ketten hárman jól megvagyunk, nincs hiszti, nincs feszültség. Ha van, akkor hamar rájövök, hogy nem miatta van.

( na jó, nem bírom ki, hogy ne magyarázkodjak, mert úgyis félreértik. Nekem az nem hiszti, hogy tudom, miért sír, hogy látom rajta, hogy tök csalódott valamiért, vagy ha azért sír, mert még nem tudja elmondani, de látom, hogy mi a baj. Én tudok beszélni, aztán mégis néha csak sírok a csalódottságtól, szóval nálunk ez megengedett)

Viszonylag keveset eszik, de vannak meglepő napjai. És bár nem eszik meg mindent, amit mi, a fontos dolgokat szereti: sajt, zöldségek, hús. És persze az anyatej; egyre többen szólnak be kérdezgetik, hogy mikor fogjuk abbahagyni. Fogalmam sincs.

Az iPhone-on és rajtam nem osztozik, és a múltkor egy kislányt ki akart parancsolni a homokozóból, de azért mégis úgy látom, egyre szociálisabb. Az unokatesókkal való játékra például határozottan igénye van. Kapott húsvétra egy baba-edénykészletet, és remekül szerepjátékozik vele. Kitölti a teát, a tejet, rak mézet a csuporból kiskanállal, kiszürcsöli a csészéből a játék-teát (igaziból nem szürcsöl) és nagyot sóhajt utána. 

A képeskönyveket, és főleg a böngészőket nagyon szereti. Könnyen megtalál mindent, amit feladunk neki.

A telefonom simám megcsinálja a 12 darabos memory-t, minimális felesleges húzással. A minimális azt jelenti, hogy mondjuk 2-vel több, mint amennyi nekem kéne. A valóságban viszont nem igazán akarja elfogadni, hogy nem húzhat fel, csak kettőt egyszerre. Igaza van, tényleg hülyeség :)

A tesóimmal vannak vitáink a nevelési elveim miatt. Vagyis szerintük nincsenek elveim, ami igaz, csak egy formálódó családom van. Szerintük nem állítok elég korlátot a gyereknek, és a fejemre fog nőni nőtt. Lehet, hogy néha hagyom, hogy menjen a feje után, és tény, hogy ygakorlatilag soha nem fegyelmezem (mert nem kell) de az is biztos, hogy ezzel a gyerekkel nem késtünk még le egy vonatot se, ha kell, akkor nagyon szépen együtt dolgozik velünk. Vannak elképzeléseim, de nyilván minden gyerekkel meg minden szülővel más jön be, majd ha lesz valami negatív feedback Lilitől, akkor változtatunk.

Mintha változna az arca, legalábbis húsvétkor nem győztem csodálkozni rajta, hogy milyen gyönyörű. Persze eddig is az volt, de most mintha egyre lányosabb lenne. Lassan, nagyon lassan nő és sűrűsödik a haja, de messze még a samponreklám-szerződés. Magához képest vékonyka lett, de azért idegenek így is megjegyzik, hogy látjuk, az evéssel nincs gond. 90 centi körül van és átlagosan 12 kiló, mérlegtől függ.

Nem ő a mászóka bajnoka, és hintázni sem mindig szeret. De elbíbelődik a hangyákkal, hatalmas szemekkel mutat nekem egy legyet, homokozik, sétál, és mesél mindenfélét, csak nem mindig magyarul. Vannak jelszavai, Pika! Pikaaa! És utána valami, amit nem tudok betűzni. Sok saját szava van, de mind elvont dolgokat jelentenek. 

Irtó vicces képeket tud vágni, meresztgeti a szemét, felhúzza a szemöldökét, csücsörít, néha csak bolondozásból, néha viccből és néha mókából. Meg néha csak úgy, mert épp történt valami, amit az egyre többet beszélgető pantominművésznőnek mindenképpen reagálni kell. 

Szeret telefonálni, és sokszor név szerint kéri, kit hívjunk fel. Persze aztán nem mond semmit, vagy csak egy-egy szót, és a kérdésekre is csak bólogat. Éljen a skype!

Mostanában csak akkor kerül manducába (a hordozónkba), ha sietünk, vagy ha alvásidő van. Közelre gyalogol (na jó, néha felveszem, de ma 30 percet simán lesétált), messzire meg bicajjal (bicaaa) megyünk. Nagyon szereti, ha az udvaron járunk, ad neki mindig pat-patot. És menetközben mögöttem ülve végig kommentálja az utat, olyan, mint egy kis idegenvezető. Cica (a házfalon), vau-vau bácsi (kutyátsétáltat), autó!, hop! (labdázó gyerekek), nna! (kátyú) hinta! (játszótér a láthatáron). ÉS tényleg figyel, mert ha valahol másodszor megyünk még csak, már akkor előre mondja, hol lesz játszótér, vagy hol volt előző nap érdekes esemény.

Minden este, mikor az ágyamhoz lépek, a legszuperebb érzés, hogy mellé fekszem be. Pedig általában csak 10 centit hagy nekem.

 egy korai kép Victoria Beckhamről

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.