Még a nyáron mondta a bátyám, hogy jó lenne, ha nem mennénk el csak úgy a tény mellett, hogy a szüleim pincéje idén száz éves. A dédnagypapám építette, gyerekkorunkban a tetejéről remekül be lehetett látni az udvart meg az utcát, és akkoriban egy barackfa is odalógott, az év megfelelő időszakában enni is lehetett róla. Plusz nem volt az ember szem előtt, ami gyerekkorban ideális.

Mióta a szüleim felújították, omló vakolat híján már sokkal nehezebb felmászni a tetejére, de azt hiszem, ez csak idő kérdése és megoldódik. Bent pedig sokkal szebb lett, lepucolták a régi téglákat, és lógó százas izzó helyett lámpa is került bele.

IMG_7640.JPG

Minden nap egy alma, az orvost távol tartja - a borosüvegeket a jobb alsó jótékony homály fedi

A Pincefesztet az szeptemberi-októberi szülinapokkal vontuk össze, ami nem biztos, hogy jó döntés volt, mert igaz, hogy korán sötétedett, és hangulatos volt, de amíg meleg volt, addig jöttek a szúnyogok, aztán meg hideg lett. De volt egy bő óránk, amíg kint ücsörögtünk, meggyújtottunk egy csomó mécsest, zsíros kenyeret ettünk meg töltött tojást, borozgattunk és ünnepeltük a pincét. Meg a családunkat.

IMG_7685.JPG

Ugye, milyen szép?

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr606914161

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

babaBonBon 2014.11.21. 08:56:02

WoW!!! Dédnagyapádnak volt ízlése! Szép? Gyönyörű!!!
ráadásul "minden nap egy pohár bor, távolt tart az orvostól" szóval a jótékony homályban is jótékony dolgok vannak :D

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2014.11.21. 20:52:55

@babaBonBon: köszi :) a mostani külcsíny inkább szüleim ízlését dícséri, bár azért az eredetinek is volt egy hangulata, fehérre meszelve, egyszerübb ajtóval. Majd ha belebotlok egy fényképbe, azt is megmutatom.