Kb 13 éves voltam, mikor növérem bevitt abba a finn kutatóintézetbe, ahol dolgozott volt. A régi kollégák érkezésünk pillanatában (kora délelött) beszélgettek, hozzávetölegesen 180 fokban elfordulva a munakgépeiktöl, volt, aki akkor érkezett. Eléggé megörültek nekünk, és pár perc után indítványozták, hogy menjünk le a kávézóba inni egy kávét. A kávezó úgy 10-15 perc sétára volt, több épületen is át kellett vágnunk. Nem emlékszem pontosan, mindenesetre gondolom nyilván ittunk valamit, folyt a beszélgetés, majd 10 perc séta vissza az irodába. Akkor kiderült, hogy tulajdonképpen mindjárt ebédidö, lecsekkolták az emailjeiket dolgoztak kicsit, mi elbúcsúztunk, ök meg indultak a távoli kantinba enni, kávézni és beszélgetni.

Ez az élmény indított el a természettudományi pályán. A korai benyomást késöbb még több budapesti tapasztalat erösítette meg, de azt hiszem, az elsö, az mindig különleges.

Csütörtökön bementem a munkahelyemre, fél tíz körül, mert Lilinek nehéz reggele volt. Lecsekkoltam az emaileket Egyeztettem az útvonalat egy kollégámmal, fölnyaláboltam a hivatalos papírjaimat, és elindultam a személyzeti osztályra, aláírni a szerzödésem. Az út 14 percig tartott, több épületen is át kellett vágnom, eközben egyszer sem léptem ki az utcára, a háromnegyed távnál megtaláltam a menzát, és csak egyszer tévedtem el, de pár perc alatt korrigáltam. 

A deja vu-tól könny szökött a szemembe, azt hiszem, teljesült egy ifjúkori álmom.

 

(azóta megjártam a mosodát a munkaruháért (6-7 perc) és a kantint (9 perc) is) 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr156922299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nux vomica 2014.11.23. 21:12:54

néha ez is belefér.

vackor1b 2014.11.25. 20:58:29

Szerencsére ezek a ritkább napok, különben megőrülnél az unalomtól, nem? ;)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2014.11.26. 09:16:30

@vackor1b: ó, nem, remekül ellennék hetekig a munkatársakkal csevegve és az épületben bolyongva ;)

caravela 2014.11.26. 17:05:47

Ehhez nem feltétlenül kell a természettudományi pálya, elég ha Portugáliában dolgozol :)

Gem 2014.11.30. 17:02:43

:-))))) és tényleg így volt, de nem gondoltam volna, hogy nem csak bennem vannak erős emlékek, szereztél egy jó estét nekem, köszi!
süti beállítások módosítása