Mivel tegnap egész délelött gyönyörüen sütött a nap, ki sem mozdultunk itthonról, ma viszont, a sürü ködben rögtön kiszaladtunk a játszótérre. Nagyon nehéz megmozdítani a kiskövet, de ha egyszer kint vagyunk, akkor meg nem tudom mivel hazacsalni. Szerencsénkre, mert egyszer csak jött egy nö, hogy az Arsenalban (a park melletti Hadtörténeti Múzeum és lakópark, egyébként régi katonai épület, nagyon szép) mindjárt kezdödik a Kasperltheater, ingyenes, és alig jelentkeztek rá, nem akarjuk-e megnézni. De pont akartuk, föleg, mert a múltkor Lili pont hiányzott, mikor az ovival mentek megnézni. 

Az Arsenal vendéglöjének különtermében volt, és Kasper (amolyan német Vitéz László figura) már elöre ismerkedett a gyerekekkel. Lili ledobta a gumicsizmát és kényelembe helyezkedett. A köd miatt félhomály volt, meg kis karácsonyi fények, cserépkályha és összesen vagy hat gyerek a nézötéren. Kellemes zene (na ki kezdett rögtön táncolni?), szimpatikus színészpáros, akik elöre megmutatták a krokodilt, akit Schnuckiputzinak hívtak, meg a boszorkányt, aki nem is gonosz, csak kicsit, és még náthás is, azért piros az orra. Meg persze Kasperlt, meg Gretchent, a feleségét. A mese közben mondjuk a Hótündér is elökerült, ami kicsit megzavarta a Lilit (miért kiránynö?), és innentöl kijelentette, hogy nem szereti öket, de azért csak ki-kikukucskált az ölemböl, hogy épp mi történik. És karácsonyi dalokat énekeltünk, vagyis én csak azt, amit ismertem, de így is jó volt. A mese zárásaként hó(vatta)golyóztunk a bábokkal, ebbe már a kisréce is újra lelkesen résztvett, és búcsúzóul megsimogatta az összes szereplöt. Az egész maximum fél óra volt egyébként, pont ennyi kellett a játszótér után.

img_8429.JPG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr376982301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.