Szóval az úgy volt, hogy Táltos Bandim megörökölt egy csomó legót. De most tényleg csomóra gondoljatok, ha nagyon-nagyon sok volt nektek gyerekkorotokban, akkor szorozzátok fel 4-gyel, és akkor kb el tudjátok képzelni. Rengeteg készlet van benne, City, Star Wars, Power Miners, Technic, középkori vár, Ninjago, meg még olyanok, amiket nem is ismertem (pl a Sentai Fortress, aminek mintha lenne köze a Transformershez, de ezt csak ránézésre mondom).

Egy csak a gond: ezek a szuper készletek mind ömlesztve vannak. 6 bevásárlótáskányi, és egy nagy doboz legó ö m l e s z t v e. A kis fekete bizbasz, ami az építésben a következö lépéshez kéne, másfél köbméteren b á r h o l lehet.

Bandi nagyon lelkesen jött vele haza még októberben, és mondta, hogy szuperül kitalálta az egészet, én kiválogatom, ö meg odaajándékozza karácsonyra a rokongyerekeknek. És párat megtartunk a kishangyának is, persze. Ühüm, bólogattam, szívesen kiválogatom, veled együtt.

Hát így esett, hogy 3 hónapja kerülgetjük a halmot a hálószoba közepén. Nem is gondoltam volna, milyen fontos az a pár négyzetméter ott a szekrény és az ágy között, vágyakozva gondolok rá vissza, milyen is volt, amikor még akadálymentesen lehetett ott közlekedni; egy akkora helyen, ahogy most elnézem, hogy akár táncolni is lehetne ott. Még hogy kicsi a lakásunk, hah. 

Leginkább teregetésnél idegesitö (hogy a takarítást ne is említsem), ez TB-t mondjuk pont nem érinti, de engem igen. Kiteregetek a szárító egyik végébe, aztán ahelyett, hogy arrébb lépnék egy kicsit balra, 7 lépésben (megszámoltam), egy kisebb kerülöúton jutok el a másik végéhez, hogy a maradékot is kiterítsem. 

TB múltkor, mikor kicsit panaszkodtam, enyhén irritáltan kérdezgette, hogy mégis mi másra használnám azt a helyet, ahol most A Legó van. Hát, nem is tudom. Azt hiszem, csak nézegetném, hogy milyen szép, üres terület. Mostanában ilyen minimalista lettem.

Na, karácsony tájékán azért a kezembe vettem az ügyet, mert tényleg kezdett nyomasztani, és kirendeltem hozzánk unokaöcsém nr1-et és unokahúgom nr2-öt. Ezért kiderült, hogy igen, már olyan nagyok, hogy kimennek Kelenföldre, vesznek maguknak nemzetközi vonatjegyet, és felszállnak a (megfelelö) vonatra. Cukik. És azt sem felejtették el, hogy Györben fel kell segíteni a szerencsétlen nagynénjüket a millió pakkjával a vonatra. Szóval minden simán ment, és még az ilyen öreg motorosok, mint ök, is elcsodálkoztak ennyi legó láttán. És tök lelkesen nekiálltak.

2 nap alatt kész is lett egy power miner közetfúró tank, egy malom, meg pár kis cucc, hát nem lett sokkal több helyünk. De legalább ök tudták, mi micsoda, ránézésre mondták, hogy melyik készlethez tartozik, csak néztem. Még egy kicsit lelkesedtek, aztán hazamentek, és itthagytak a rémmel. A Rémmel.

De legalább már valami elkezdödött, és én ráfeküdtem a hullámra, és gyorsan kitaláltam, hogy az olyan építöelemeket, amik bármelyikben lehetnek, azokat szín szerint szétválogatom (legtöbbször TB nélkül, ilyen könnyen adom fel az elveimet), az extrákat meg megpróbálom készlet szerint. Vagy legalábbis úgy, hogy olyan készlet-e, amit a kisbojtárnak megtartani, vagy elajándékozandó. 

Ezzel azt értem el, hogy most már nem csak a hálószoba közepén vannak hatalmas zsákok tele legóval, hanem a nappaliban is van ezer doboz, szürke elemekkel, kék-piros-sárga elemekkel, fehér elemekkel, fekete elemekkel, lámpákkal, meg emberekkel és kiegészítökkel (lézerkard, békatalp, vasvilla, fehér lapát, szürke lapát, kalapács, és amit csak el tudtok képzelni). Ezekben a dobozokban az a jó, hogy egyrészt remek halmokat lehet belölük emelni, másrészt a legváratlanabb pillanatokban tudnak kiborulni (némi rásegítéssel, mint figyelmetlen porszívózás vagy Lili érdeklödése). Nincs is jobb, mint a felporszívózatlan szönyegröl naponta lapátolni a legóhalmokat. 

Néha úgy érzem, soha nem fogunk a legóátoktól szabadulni. 

De ha van érdeklödés (és ha diótörésre volt, akkor erre miért ne lenne), akkor szívesen sütök sütit és fözök teát azoknak, akik szeretnének legótválogatni, név és cím a szerkesztöségben.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr197066519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nux vomica 2015.01.17. 12:52:56

esetleg válogatok szívesen. Van egy ismerősöm,cca 60 éves !, aki a gyerekkora óta gyűjtögetett legóit felnőtt korában tovább bővítette és a padlásukon vannak összeépítve. Időnként felmegy újabbakkal és épít, ha kiszabadult a munkájából.
Na ja, van padlásuk és nincs gyerekük. Hogy milyen reakciót vált ki a feleségből ez a tevékenység, azt nem tudom.

Zsugalla 2015.01.17. 13:02:16

Ó te mennyei manna! Ha nem lenne vizsgaidőszakom, már venném is azt a vonatjegyet! Nagyon szeretek válogatni... De tényleg! NAGYON :) Szerintem Nr1. Hamupipőke lennék :) Meg gubancot kibogozni :) És redszerezni.... azért a nyálam csorog! Ez perverzió szerinted? :)

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2015.01.17. 14:00:11

@Zsugalla: egy kicsit igen :D de nem vagy nálunk perverzebb, úgyhogy a vizsgák végén szeretettel várunk!

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2015.01.17. 14:01:07

@nux vomica: miért, szerintem a padláson tök jó helye van. Legózni meg tényleg jó, és kikapcsoló dolog, csak nem ez a müfaj, ahogy mi müveljük.

orsó · http://vandorcirkusz.com 2015.01.17. 21:34:29

hű, én imádom a monoton feladatokat, postáskisasszony szerettem volna lenni, hogy pecsételhessek, meg bélyeget ragaszthassak... szívesen válogatnék. csak messze vagytok. vagy mi vagyunk messze... :(

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2015.01.17. 21:56:48

@orsó: plusz a 3 gyerek összesen szerintem imádná széthurcolni, amit mi összeválogatunk. De azért téged is szívesen látunk bármikor! Legfeljebb nem legózunk :)

babaBonBon 2015.01.18. 11:04:52

'Azt hiszem, csak nézegetném, hogy milyen szép, üres terület." - ezen a részen annyira nevettem, hogy nem igaz! Tisztára mintha magamat hallanám :DDDD
Nekünk is van jó pár legónk, na talán azért nem ennyi, de minden karácsonykor és szülinapon bővül legalább 3 nagy és 2-3 kisebb dobozzal, szóval szépen szaporodik. D régebbi szabadnapján nekiálltunk és kb. egy nap alatt mindet összeraktuk. De én például csak úgy vagyok hajlandó dolgozni, ha megvan a terv füzet, hogy hogy kell csinálni. Egyébként annyira volt: szétterítettük, elfoglaltál a darabok a nappali 3/4edét, aztán szín szerint válogattunk, aztán nekiestünk külön-külön egy-egy szettnek és kérdezgettük a másikat, hogy nem láttad ezt? nem láttad azt? És tök jó volt a MÁSIKÉT hamarabb megtalálni, mint ő/én :-) Szerintem hiányoznak az embereknek ezek a közös, monoton feladatok, mint kukoricamorzsolás, meg paprikaszedés, mikor csinálsz valamit, de az agyad nincs lekötve és olyan jókat lehet beszélgetni...

C_s_a_b_a 2015.01.18. 22:42:00

Aaa.... nagy sóhaj... imádom a legót... Hol lehet időpontot foglalni? :-)
Mennyibe kerül a belépőjegy?
Hú meg há.... emlékek.... báh....
[sóhaj]

aiculep 2015.01.19. 13:27:39

Nálunk, ahol nincs gyerek, is előkerült nemrég kétféle LEGO is, de mivel rövid idő alatt buldózerek jelentek meg az idilli horgásztanyám és vidéki, virágos repülőterem közelében, a legoállatkáimat pedig munkagépek zaklatták, hamar el is tettük :s

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2015.01.19. 14:17:15

@babaBonBon: Na PONT ERRE gondoltam én is! hogy egy ilyen legóválogatás felér egy párterápiával. Imádnám. Jó, hogy nektek összejött.

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2015.01.19. 14:19:06

@C_s_a_b_a: haha! a naptárunkban még van szabad hely, csak jelentkezz be, kommentben is lehet :) Tegnap már volt itt egy házaspár a legóválogató-foglalkozáson, csak ajánlani tudom!

babaBonBon 2015.01.19. 16:46:22

@Nils Holgersonné: Rég volt, talán igaz se volt... :-S

nyaronpirostelenkek 2015.01.20. 08:55:51

@babaBonBon: mennyire igazad van! abszolút egyetértek, ami a kukoricamorzsolást vagy annak aktuális megfelelőjét és a jó hangulatú beszélgetéseket illeti.

vackor1b 2015.01.20. 15:34:42

Rég nem láttam ennyi kommentet. :)

Mi is mi is mi is. Csak hát a lányok még nem mennek ki maguktól, a félkezű szörny pedig inkább hátráltat, mint előre visz. :( Brühühü. Jut eszembe, terápiásan nem is lenne rossz. Gyakorolnám az ujjkerekítéses csippentő fogást, még úgy sem megy :)

Tá Titi 2015.03.15. 10:21:10

@Zsugalla: Vége a vizsgaidőszaknak. Kaptál meghívást? Az egy nagyon jó hír; "Nagyon szeretek válogatni... De tényleg! NAGYON :)" Én nagyon rendes tőled; "már venném is azt a vonatjegyet! "
Attól nem kell tartani, hogy "élelmes turista" vagy;)
Ne legyenek aggályaid.
Elmélyült, összpontosító tevékenységre vall;"azért a nyálam csorog!" ;)

hbogi87 2016.11.14. 21:24:18

Mi lett végül a Legoval? Sikerült befejezni a projektet?

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2016.11.24. 21:23:20

@hbogi87: részemröl mindenképp: összecsomagoltuk, és elvittük Viktor unokaöccseinek :D (a kiskocsi egyik elsö útja volt)