hogy semmire sincs motivációm. Esténként nagyjából csak arra, hogy a tyúkokkal Lilivel feküdjek, és átgondoljam, mi mindent fogok másnap hajnalban megcsinálni, amikor majd korán kelek. Aztán mégsem kelek fel, nem azért, mert fáradt vagyok, hanem mert nincs kedvem. 

(mondjuk a hétvégi családi szülinapon azért megis fentmaradtam kettőig, mert feltétlenül ki kellett olvasnom az unokahúgom ajándék-könyvét - a rengeteg alvásomnak köszönhetően viszont néha következmények nélkül bevállalhatok egy ilyen éjszakát. Vagyis kettőt, mert előtte való nap meg a késő jövőkkel nevetgéltünk egy sarokban éjjel egyig)

Ma reggel viszont rádöbbentem, hogy bár évek óta ostorozom magam, hogy nem vagyok elég fegyelmezett (bármilyen szempontból), igaziból rengetegen vannak körülöttem, akiknél határozottan fegyelmezettebb vagyok (és ezt nem ellenük írom, ez az én saját célom, ez a fegyelmezettség, nem elvárás mindenki felé), sőt, csak keveset tudok, aki nálam fegyelmezettebb, és tulajdonképpen már az néha egy kicsit túl sok is. Nagyon jó érzés megelégedni önmagunkkal (ha csak egy pillanatra is), ajánlom mindenkinek :D

 

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr768081860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nux vomica 2015.11.19. 08:17:59

Ősz van, a tyúkok nálunk fél ötkor fekszenek, de már hajnal ötkor kotkodálnak.

nyaronpirostelenkek 2015.11.20. 23:52:42

Detto ugyanez. Ha vegre negvagyok a munkaval es olyan keso van, hogy mar nem tehetek a darabokert semmit aznap - nagyreszt mert 0-ra lefaradok -, akkor csak elmegyek aludni, almomban es felalomban szinezgetve, hogy mi mindent szeretnek megvalositni. Amikre azonban masnap ugyanugy nem jut lehetoseg. Meg harmadnap sem. Es mar hetek ota igy megy ez.
Pedig lehet, hogy csak ugy kene dontenem, nem is vagyok olyan faradt, nekiallni vmi kreativ projektnek, ami sok erot es oromot adna.
En is kicsit belesuppedtem a mindennapjaimba. Na de majd kitantjuk magunkat a hajunknal fogva, nem igaz, mint Münchhausen baro;)

Tá Titi 2015.11.23. 15:07:25

Fogadjuk el, hogy ez egy ilyen időszak ?

Mit lehet tenni ?
Pl. blogban leírni...
Ez is egy tükör.
Ha tudok és akarok a tükörbe nézni, akkor már túl is vagyok azon "Fogadjuk el, hogy ez egy ilyen időszak"
Ilyen időszak VOLT még tükröt nem vettél a kezedbe.
MERT EHHEZ is ERŐ KELL és fontos a FELISMERÉS pillanata.
Azt mondanám, ezek az "időszakok" mindenkivel előforduló idő-szakok, és az a fontos, hogy legyen legyen lelkierő a belső felismeréshez.
És addig jó, még magunk képesek vagyunk felismerni és szembesülni azzal, "hogy ez egy ilyen időszak"
Az szerencse, ha -nyaronpirostelenkek- "kirántjuk magunkat a hajunknál fogva".

Az szerencse, ha van körülöttünk 'valaki' aki segít abban, hogy NE "Fogadjuk el, hogy ez egy ilyen időszak"

Visszatetsző lehet, hogy nyomom "nyaronpirostelenkek" őszinte vallomását,
DE
"Detto ugyanez" előfordul velem is.
Sajna, bárkivel...

És magad Írod a receptet;" Nagyon jó érzés megelégedni önmagunkkal"

Ajánlom szeretettel figyelmünkbe.
süti beállítások módosítása