én meg nem írok, pedig állítólag ez a hobbim. Vagy a horgolás? 

A horgolással teljesen felsültem a múlt hétvégén, bármit meghorgolok csukott szemmel, tévét nézve, vonaton, repülőn, TL-nek mesét olvasva, meditálva és ordibálva, szóval bárhogy, KIVÈVE alkalomra és határidőre. Olyankor összekuszálódik a fonal, elveszik a tű (ötször, pedig lassan minden méretből kettő van), nem értem a leírást, értem, de mégsem sikerül, szétesik, vagy össze sem áll, nem is ezt akartam, nincs egy rendes motring fonal ebben a házban. Így esett, hogy bár irtó büszke voltam a januári teljesítményemre, már ami a befejezett projekteket, átélt szociális élményeket, nyugalmas és harmonikus lelkiállapotot illeti, sőt, már írni akartam róla a blogon, hogy mennyire király(nő) vagyok 2016-ban, amikor az egyik kissógornőmnek hirtelen-hamarjában babaváróbulit rendeztek a többi sógornőim, és én, a horgolás koronázatlan világbajnoka, a remeg-a-kezem-ha-nem-adtok-egy-tűt-gyorsan- életérzés feltalálója és leírója, HÀROM nap alatt nem volt képes meghorgolni egy pár babacipőt. 8x3x2 centit kétszer. 

Mindegy, az utolsó éjjel -már Budapesten- még küzdöttem, de viberen már ott villogott az üzenet TB-től: Engedd el.

Gyász. Egyperces néma csend. Amibe aztán bele is aludtam.

Másnap viszont pikkpakk összerántotta magát a társaság és a buli nyitóakkordjaként elmentünk egy szabadulószobába, amire évek óta vágyom, és nem csalódtam. Szuper volt, remek csapatmunkával hasítottunk, rég játszottam ilyen jót. Két csapatunk is volt, két külön szobában, a végén én rögtön mentem volna a másikba, annyira feldobott.

Közben a buli, amit a szervezőlány legeslegeredetileg (a hét elején) 3 személyesnek álmodott meg, önálló életre kelt, mint egy gólem, és a lány pénteken már hiperventillált, hogy nem bírja visszafogni az elszabadult erőket. Facebookon 72 ezren jeleztek vissza, az utcában már nem volt parkolóhely, kihívták a rendőröket a buli mintegy 5 órás tetőpontján 14 gyerek (ebből 9 négy év alatt) és 18 felnőtt volt a lakásban (az emeleten dolgozó festőt és asztalosokat nem számítva), senki nem sérült meg.  

Másnap mi Lilivel egy ebédmeghívással kényeztettük magunkat, ahol csak velünk foglalkoztak, mert a végletek emberei vagyunk. Csönd, téli napfény, barátságos könyvespolcok és szobanövények és egy jó beszélgetés. Így lesz teljes egy hétvége.

 

teljes kontrasztja a mostani hétvégének, amin Lili is én én is kidöltünk, itthon heverészünk :S

A bejegyzés trackback címe:

https://eloretolthelyorseg.blog.hu/api/trackback/id/tr218344932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BDominika 2016.02.08. 11:12:22

:D

Én (még csak) most lettem horgolásfüggő, bár remélem, még lehet rajtam segíteni.

Jó lett ez a poszt, köszi!

babaBonBon 2016.02.08. 21:02:39

De hát egy ILYEN buli után, amin mi voltunk, nem is lehet következő hétvégén mást csinálni, mint dögledezve szétesni :DDD elemi szükséglet, pedig király volt

Nils Holgersonné · http://eloretolthelyorseg.blog.hu 2016.02.09. 18:14:54

@babaBonBon: azért az influenzás (vagy valami olyasmi) részt kihagytam volna, de egyébként teljesen igazad van :)))

Gem 2016.02.11. 09:13:51

Öööö, nem akarok ünneprontó lenni, de egy rakás horgolt babacipő ténfereg a családban (talán Tszm padlás?? vagy akár nálunk padlás? unokahúgod nr1-nél még megvoltak, unokaöccsöd nr2-nél már nem nagyon láttam őket viszont), egyet nyugodtan felmarkolhatsz még :-)

Tá Titi 2016.02.28. 17:24:05

Az írás és a horgolás is szépen halad.
Még álomra is jutott idő...
Nem is hinnéd, mi mindent csinálsz álmodban lehet, hogy írtál és horgoltál is... ;)